Nem kérünk magyar feliratot – nem is kapunk

Az államosítás előtt Marosvásárhely belvárosában a három történelmi magyar egyház számos üzlethelyiséggel rendelkezett. Ezeknek javarészét sikerült visszakapnia vagy visszaperelnie, majd bérbe adnia. A több tucatnyi bolt között azonban hiába keresünk virágüzletet, turisztikai ügynökséget, ékszerészetet vagy éppenséggel zálogházat, mert csak florăriát, agenţiát, bijuteriát és amanetet találunk. Mindezt annak ellenére, hogy az egyháztól helyiséget bérlők nagytöbbsége magyar nemzetiségű vállalkozó. Ráadásul az illetékesek is úgy vélik, a kétnyelvű cégtábláknak nem csak létjogosultsága van a szinte fele-fele arányban lakott Marosvásárhelyen, de a magyar nemzetiségű vásárlóközönség iránti tisztelet fokmérőinek is számítanak.

Ahol még Pest is Budapesta

A római katolikusok a főtér két felső sarkán, a Petőfi téren és a Kossuth (Călăraşilor) utcai Lábas-házban rendelkeznek egy-egy üzletsorral. A bérbe adott helyiségek zömében nem hogy a cégtábla nem kétnyelvű, de még a nyitvatartási rend is csak románul jelenik meg. A csúcsot az Inter Tours turisztikai ügynökség tartja, mely a magyar főváros nevét is románul hirdeti. Ezzel szemben Anglia fővárosának nevét nem Londraként tünteti fel.

Valamivel jobban fest a jezsuiták által kezelt minorita rend nyolc üzlethelyiségből álló vagyona, a Bolyai utca jobb oldala, bár itt is van hely, ahol a multikulturalitás egy kínai étterem működtetésében vagy egy Deschis–Open és Inchis–Closed táblácska forgatásában merül ki. A túlsó oldal a református egyházé; a püspökség vagyonát a visszakapott kollégium adminisztrálja. Itt már több a kétnyelvű cégér illetve felirat, mégis olyan kirakatokról hiányzik a magyar szó, ahonnan a tulajdonost ismerő ügyfél igazán elvárná, hogy legalább az órarenden szerepeljen a hét nap kettős megnevezése.

Ehhez képest a városháza a kétnyelvűség bajnoka: az adók és illetékek befizetésére létesített pénztár utcai nagyablakán minden információ románul és magyarul egyaránt olvasható. Fent, a Bolyai téren az unitárius egyház adott bérbe két kisebb helyiséget; az egyiket a kétnyelvűség jellemzi, a másikon, többek között, apró betűvel egy magyar szó is szerepel. A főtér, polgármesteri hivatallal szembeni részén a tíz marosvásárhelyi református gyülekezet kuratóriuma adott bérbe négy üzlethelyiséget. Itt mindössze a valutaváltó cégtáblája kétnyelvű, mégpedig román és angol. Aki magyar vonatkozást keres, annak forintot kell vásárolnia, majd a bankókat le és megolvasnia.

„De jó ötlet!”

Mint megtudtuk, egyik történelmi egyház sem foglalta szerződésbe a kétnyelvűség alkalmazását, de az illetékesek még csak szóbeli kérés formájában sem fejezték ki ebbéli igényüket. Ennek ellenére mindannyian konstruktívan viszonyultak a felvetéshez. „Véleményem szerint mindent ki kellene írni magyarul is. Viszont mi nem kötelezhetjük erre a magáncégeket, még akkor sem, ha a legtöbb üzlet tulajdonosa magyar nemzetiségű. Erre nekik kellene ráébredniük, hogy tulajdonképpen az ő érdeküket szolgálja. De köszönöm, hogy felhívta a figyelmemet” – válaszolta Pakot Géza, a jezsuita rend papja.

„Erre még nem terjedt ki a figyelmünk, de fontosnak tartjuk a kétnyelvűség alkalmazását. Köszönjük a figyelmeztetést!” – reagált Papp Béni, a tíz református egyházközség kuratóriumának elnöke.

„Eddig eszembe se jutott, ami lehet, hogy az én mulasztásom, vállalom. A legközelebbi egyháztanácsülésen fel is vetem a problémát” – fejtette ki Oláh Dénes főesperes, a belvárosi Keresztelő Szent János templom plébánosa. „Ez egy jó ötlet, szerződésbe lehetne iktatni” – vélekedett Jakab István, a tizenhét iroda- és üzlethelyiséggel rendelkező Református Kollégium gondnoka.

Az ötlet se nem új, se nem eredeti. Huszonhárom évvel ezelőtt, 1990. február 10-én százezer magyar vonult végig Marosvásárhely utcáin könyvvel és gyertyával a kezében, többek között, kétnyelvű feliratokat követelve. Rá egy hónapra, a március 20-i interetnikai utcai összecsapásban hárman életüket adták a kisebbségi jogokért folytatott harcban.