
2015-ben is a fogyatékos és az idős személyek megsegítését tekinti fő szociális feladatának a marosvásárhelyi városháza, amelynek szakosztálya kijelölte a jövő évre szóló főbb támogatási irányvonalakat.
2014. szeptember 02., 16:382014. szeptember 02., 16:38
Az önkormányzati képviselők elé kerül a legközelebbi ülésen a 2015-re szóló szociális irányvonalakat tartalmazó határozattervezet. Összeállítójától, Major Márta igazgatótól megtudtuk: egy 2005-ös törvény írja elő, hogy a polgármesteri hivatalok előre meg kell határozzák, szociális téren mire fordítanak hangsúlyt az elkövetkező években. Marosvásárhelyen idén és jövőre is első helyen a fogyatékos személyek és az idősek vannak. Ez azt jelenti, hogy a városháza szakosztálya továbbra is támogatni fogja őket a törvényes előírásoknak megfelelően, a rendelkezésre álló anyagi keretek között.
A fogyatékos személyek és gondozóik mellett az idős személyeket felkaroló alapítványok, egyesületek anyagi támogatását is folytatni szeretné a marosvásárhelyi városháza. Major Mártától megtudtuk, sokkal több idős személy fordul segítségért, mint ahányan segíteni tudnak, ezért lehetőségeik szerint bővíteni szeretnék a számukra biztosított szociális támogatásokat. Harmadsorban 2015-ben is fokozottan odafigyelnek majd a társadalom peremére szorult gyerekekre és családokra, akiknek/amelyeknek a törvény értelmében nagyon keveset tudnak segíteni.
Érdeklődésünkre, hogy az elmúlt években volt-e jelentős változás a különböző szociális segélyeket és támogatásokat igénylő személyek számát illetően, Major Márta elmondta: az évek során nem nőtt a hozzájuk forduló, nehéz anyagi helyzetben levő személyek száma, de ez nem azt jelenti, hogy ne lennének a marosvásárhelyiek szegényebbek, hanem azt, hogy jelentősen csökkent a lakosság száma.
„Sajnálattal tapasztaltuk, hogy egyre több fiatal család fordul hozzánk fűtéspótlékért. Ez azt jelenti, hogy a fiatalok kevés fizetésért dolgoznak, gyermekeiket is el kell hogy tartsák, így családjaikban az egy főre eső jövedelem nagyon alacsony” – mondta az igazgatónő.
Tűz ütött ki csütörtökön egy mésszel megrakott teherautó motorterében Segesváron, az E60-as úton. A helyszínre a tűzoltók vonultak ki, hogy megakadályozzák a lángok továbbterjedését.
A marosludasi tűzoltó-egység katonai tűzoltóit egy kigyulladt kisteherautóhoz riasztották az A3-as autópályára szerda délután. A tűzeset a sztráda Marosvásárhely–Kolozsvár menetirányában történt.
Néhány nap múlva megnyitja kapuit Erdély egyik legnagyobb könnyűzenei fesztiválja, a VIBE. A július 2–5. között zajló rendezvény idén is nemzetközi sztárokkal, hazai kedvencekkel, új helyszínekkel és több kényelmi fejlesztéssel várja a látogatókat.
A csütörtökön kezdődő VIBE Fesztivál ideje alatt megerősített rendőri és csendőri jelenlétre kell számítani Marosvásárhelyen és a fesztivál helyszínén. A hatóságok célja, hogy a négynapos rendezvény rendben és biztonságban teljen.
Több mint egy tucat helyszínen avatkoztak be a Maros megyei tűzoltók a keddi vihar után. A kidőlt fák autókat, tömbházakat és egy étterem teraszát is megrongálták, több településen pedig pincéket és alagsorokat öntött el a víz.
Megtalálták a tűzoltók annak a személynek a holttestét, akit kedd délután kezdtek el keresni a Maros folyóban Lekencénél.
Egy, a Maros folyóban eltűnt, feltehetően vízbe fulladt személy felkutatásához riasztották kedden a dicsőszentmártoni tűzoltóegység és a marosludasi munkapont hivatásos tűzoltóit Maroslekence térségébe.
Egy sávon halad a forgalom a marosvásárhelyi Szabadi úton, ahol két autó ütközött össze hétfőn délután.
Több mint 104 millió lejes beruházással épülhet modern aquapark és szabadidős központ Szovátán. A Maros Megyei Tanács és Szováta önkormányzata közösen nyújt be pályázatot a projekt megvalósítására, amely egész évben várná a látogatókat.
A 15-ös országúton, a Marosvécshez tartozó Disznajón bekövetkezett balesethez riasztották hétfőn reggel a dédai tűzoltóság munkatársait: egy mikrobusz és egy személyautó karambolozott.
szóljon hozzá!