Nagy beruházásokat ígérnek Nyárádszentannán

•  Fotó: Gligor Róbert László

Fotó: Gligor Róbert László

Elfeledhetik a mostohagyerek-állapotokat idén a nyárádszentannaiak, legalábbis a település elöljárójának tervei szerint. Utat, iskolát, kultúrotthont javítanak fel az idén Nyárádszeredában a Szentannai úton – jelentette ki Tóth Sándor polgármester, aki ígéri: most valóban odafigyelnek erre a településrészre is, és a mérlegvonásig minden elmaradást behoznak.

Gligor Róbert László

2015. február 11., 15:242015. február 11., 15:24

2015. február 11., 15:242015. február 11., 15:24

Az utóbbi években a szentannai településrészre kevesebb figyelmet és pénzt tudott fordítani az önkormányzat, ezért a lakosság egy része úgy érezte: ők Szereda „mostohagyermekei”. Tóth Sándor polgármester nemrég kijelentette: idén különös figyelmet szentelnek a Szentannai úton élőkre, s pénzt fordítanak az elkezdett vagy beígért, évek óta húzódó beruházásokra. A szentannai iskolaépületre és az út javítására eddig nem jutott, de a tavalyi év végén nagyot tudtak lefaragni az adóssághalmazból, így idén folytatják a beruházásokat. A lakosság elégedetlenségével egyetért a polgármester, de nyomatékosítja: nem szándékos elhanyagolásról van szó.

A településrészen átvonuló megyei út karbantartása a város feladata és a helyi költségvetést terheli, ezért folyamatosan lobbiznak a megyei önkormányzatnál és a kormánynál újabb pénzforrásokért. Idén a teljes szakaszon szeretnének új aszfaltszőnyeget leteríteni, a csatornafedőket kiemelni, majd jelzésekkel ellátni az utat. A vasút és a Jegenye utca között gond van a csatornahálózat működésével, itt egyelőre elmarad az aszfaltozás, de a város Rigmány felőli kijáratáig számítani lehet a korszerűsítésre. Ezzel a lakosságnak több éves gondját oldanák meg.

A szentannaiak évek óta várnak az elkezdett új iskolaépület befejezésére. A tavalyi év végén az önkormányzatnak sikerült kifizetni az elmaradt számlákat, így a kivitelező cég a napokban ismét munkához látott. Az iskola felépítése és a vele egy telken álló kultúrotthon korszerűsítése egyazon projekt része, viszont kormánypénzeket csak az iskolára tudnak költeni, a kultúrotthon felújítása és az udvar rendezése a város feladata. Ám az nem megengedhető, hogy az épületegyüttes egyik része ragyogjon, a másik romokban álljon, ezért párhuzamosan végzik el a két munkálatot. A kultúrotthonon tetőszerkezetet, nyílászárókat, padlót is kell cserélni, és olyanná kell tenni az épületet, hogy akár iskolai, akár közösségi rendezvényeknek méltó színhelye lehessen – mondta el Tóth Sándor, aki azt ígéri: idén mindkettőt használatba vehetik a szentannaiak.

A tavaly sikerült a szentannai és andrásfalvi városrészben az önkormányzat, a lakosság és a református egyház összefogásával elkészíteni a ravatalozókat, amiért Gecző András tiszteletesnek köszönet jár – emelte ki az elöljáró. Ezek az építmények még nincsenek teljesen befejezve, de már használatba vette a közösség, és bebizonyosodott, hogy szükség volt rájuk. Ha a közösség részéről hasonló összefogást, hozzáállást tapasztalnak, akkor az idén Demeterfalván és Székelytompán is hozzálátnának a ravatalozók építéséhez.

A szentannai úton élők már nagyon várják ezeket a beruházásokat, és örülnek, hogy ismét munkához látott a kivitelező – mondta el megkeresésünkre Bereczki Jenő önkormányzati képviselő. Remény van arra, hogy májusra elkészülnek az osztálytermek az iskolánál, és örülnek, hogy a kultúrotthonnak is nekifogtak. Jelenleg szinte használhatatlan ez az épület, hiszen nincs benne se víz, se villany, se gáz. Nagy munka szükséges, a tetőszerkezettől kell kezdeni a javítást, a mennyezetről is hull a vakolat. A kisiskolás és óvodás gyerekek tanítását a parókia épületében sikerült megoldani egyelőre, ezért remélik, hogy az új tanév kezdetéig befejezik a munkálatokat. A csatornahálózat befejezése és az út feljavítása is régi óhaja a lakosságnak – taglalta Bereczki Jenő. A településrész másik önkormányzati képviselője, Nagy Keresztesi Jenő is elismerte a munkálatok szükségességét, de nem kívánta kommentálni a városvezetők terveit és ígéreteit.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 02., csütörtök

Kigyulladt egy mésszel megrakott teherautó motortere Segesváron

Tűz ütött ki csütörtökön egy mésszel megrakott teherautó motorterében Segesváron, az E60-as úton. A helyszínre a tűzoltók vonultak ki, hogy megakadályozzák a lángok továbbterjedését.

Kigyulladt egy mésszel megrakott teherautó motortere Segesváron
Hirdetés
2026. július 01., szerda

Autópályán gyulladt ki egy kisbusz Marosludas közelében

A marosludasi tűzoltó-egység katonai tűzoltóit egy kigyulladt kisteherautóhoz riasztották az A3-as autópályára szerda délután. A tűzeset a sztráda Marosvásárhely–Kolozsvár menetirányában történt.

Autópályán gyulladt ki egy kisbusz Marosludas közelében
2026. július 01., szerda

Azahriah, Alan Walker és Inna is érkezik – számos újdonsággal indul a VIBE Fesztivál

Néhány nap múlva megnyitja kapuit Erdély egyik legnagyobb könnyűzenei fesztiválja, a VIBE. A július 2–5. között zajló rendezvény idén is nemzetközi sztárokkal, hazai kedvencekkel, új helyszínekkel és több kényelmi fejlesztéssel várja a látogatókat.

Azahriah, Alan Walker és Inna is érkezik – számos újdonsággal indul a VIBE Fesztivál
2026. július 01., szerda

Több mint száz rendőr ügyel a biztonságra a VIBE Fesztivál idején

A csütörtökön kezdődő VIBE Fesztivál ideje alatt megerősített rendőri és csendőri jelenlétre kell számítani Marosvásárhelyen és a fesztivál helyszínén. A hatóságok célja, hogy a négynapos rendezvény rendben és biztonságban teljen.

Több mint száz rendőr ügyel a biztonságra a VIBE Fesztivál idején
Hirdetés
2026. július 01., szerda

Éjszaka sem pihentek a tűzoltók: károkat okozott a vihar Maros megyében

Több mint egy tucat helyszínen avatkoztak be a Maros megyei tűzoltók a keddi vihar után. A kidőlt fák autókat, tömbházakat és egy étterem teraszát is megrongálták, több településen pedig pincéket és alagsorokat öntött el a víz.

Éjszaka sem pihentek a tűzoltók: károkat okozott a vihar Maros megyében
2026. június 30., kedd

Megtalálták a Marosba esett személy holttestét

Megtalálták a tűzoltók annak a személynek a holttestét, akit kedd délután kezdtek el keresni a Maros folyóban Lekencénél.

Megtalálták a Marosba esett személy holttestét
2026. június 30., kedd

Embert keresnek a Marosban Lekencénél

Egy, a Maros folyóban eltűnt, feltehetően vízbe fulladt személy felkutatásához riasztották kedden a dicsőszentmártoni tűzoltóegység és a marosludasi munkapont hivatásos tűzoltóit Maroslekence térségébe.

Embert keresnek a Marosban Lekencénél
Embert keresnek a Marosban Lekencénél
2026. június 30., kedd

Embert keresnek a Marosban Lekencénél

Hirdetés
2026. június 29., hétfő

Két autó ütközött, az egyik lesodródott az úttestről

Egy sávon halad a forgalom a marosvásárhelyi Szabadi úton, ahol két autó ütközött össze hétfőn délután.

Két autó ütközött, az egyik lesodródott az úttestről
2026. június 29., hétfő

Aquaparkkal bővülhet Szováta turisztikai kínálata

Több mint 104 millió lejes beruházással épülhet modern aquapark és szabadidős központ Szovátán. A Maros Megyei Tanács és Szováta önkormányzata közösen nyújt be pályázatot a projekt megvalósítására, amely egész évben várná a látogatókat.

Aquaparkkal bővülhet Szováta turisztikai kínálata
2026. június 29., hétfő

Mikrobusz és személyautó karambolozott Maros megyében

A 15-ös országúton, a Marosvécshez tartozó Disznajón bekövetkezett balesethez riasztották hétfőn reggel a dédai tűzoltóság munkatársait: egy mikrobusz és egy személyautó karambolozott.

Mikrobusz és személyautó karambolozott Maros megyében
Hirdetés