Öt helyszínen tartott házkutatást a marosvásárhelyi rendőrség bűnügyi szolgálata csütörtökön, olyan személyeknél, akik esetében felmerült a gyanú, hogy sorozatos lopásokat követtek el magánszemélyek és kereskedelmi társaságok kárára Marosvásárhely területén – tájékoztatott a Maros Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője, Andreea Pop.
2017. február 12., 13:132017. február 12., 13:13
Öt olyan 16 és 30 év közötti fiatalról van szó, akik 2016 decembere és 2017 januárja között kilenc lakás feltörésében és kifosztásában, valamint kereskedelmi társaságokból történő lopásokban vettek részt. A nem egészen két hónap alatt laptopokat, ékszereket, órákat, parfümöket és más értékesebb tárgyakat loptak el, amelyek 25 százalékát a rendőrök meg is találták a házkutatások során. A teljes kár az eddigi becslések szerint eléri a 30 ezer lejt. A gyanúsítottak közül egy 19 és egy 24 éves személyt vettek őrizetbe, valamennyiük ellen folytatódik a vizsgálat a teljes bűnözői tevékenység dokumentálására.
A divat ritkán költözik ilyen rendhagyó helyszínre: a marosvásárhelyi állatkert oroszlánketrecében rendezik meg a hétvégén Hajnal Zsuzsanna divatbemutatóját, amely a látványon túl gondolatébresztő üzenetet is közvetít a fenntarthatóságról.
Roma Kulturális Napokat tartanak Marosvásárhelyen a Vársétányon augusztus 22-24. között, ezért a programok ideje alatt forgalomkorlátozásra kell számítani az említett utca egyik felében.
Kis előrelépés történt a négy éve beharagozott marosvásárhelyi városi park létrehozása kapcsán: az önkormányzat benyújtotta az iratokat a környezetvédelmi engedélyre. A huszonhat hektáros területen jelenleg ember nagyságú a gaz.
Két baleset történt Maros megye különböző pontjain csütörtökön reggel, csaknem megegyező időben.
A Szent István-napi új kenyér ünnepén idén is néptánccal, zenével és közös kenyértöréssel erősítette a marosvásárhelyi magyarság a közösséghez tartozás érzését és a hagyomány tiszteletét, bár idén jóval kevesebben tették ezt, mint tavaly.
Közösségi alkalomhoz hasonló volt a magyar államalapítás ünnepén Nyárádszeredában a heti vásár. Nemcsak azért, mert lehetett találkozni, beszélgetni, nézelődni, hanem azért is, mert több évtized után visszaköltözött a szerdai vásár a főtérre.
Idén 262 esetben a medvék, hét esetben pedig a farkasok okoztak károkat a Maros megyei településeken. Húsz nagyvadat kilőttek, hetet pedig autók vagy vonatok ütöttek el.
Az A, Rh-negatív vércsoporttal rendelkező személyek jelentkezését várják a marosvásárhelyi vérközpontban, de mindenkit szívesen fogadnak.
Egy 17 éves ludasi fiút keres a Maros megyei rendőrség, aki csütörtökön távozott otthonából, és azóta nem tért haza. Eltűnéséről pénteken értesítették a hatóságokat.
Kiírták a tendert a három Kis-Küküllő menti sótalanító berendezés beszerzésére azon Maros megyei településeknek, amelyekben ivóvízellátási gondokat okozott a parajdi sóbányában május végén történt szerencsétlenség.
szóljon hozzá!