
Fotó: Boda L. Gergely
Menthető lett volna Bözödújfalu, a ’80-as évek végén egy mesterséges víztározó építése miatt lerombolt és elárasztott székelyföldi település. A kijelentést Nicolae Bărbieru, a Maros vízgazdálkodási rendszer hivatalának volt vezetője tette.
2013. november 14., 16:512013. november 14., 16:51
„Bár a gyűjtőtó a Küsmöd és a Kisküküllő áradásaitól óvja a völgy többi települését, nem kellett volna feltétlenül elpusztítani Bözödújfalut a gát és a víztározó kialakításához. Más lehetőség is létezett” – így látja a helyzetet ma Nicolae Bărbieru, a Maros vízgazdálkodási rendszere hivatalának napokban leváltott vezetője. A szakembert arról kérdeztük, miként látja több mint húsz év távlatából: megérte-e eltüntetni a föld színéről Bözödújfalut? Sem a hivatalosságok, sem a szakmabeliek közül mindmáig senki nem mondta ki, hogy víztározót úgy is lehetett volna építeni, hogy a falut nem pusztítják el.
Egy támfalon múlott
Bő két évtizeddel a falu elárasztása után Rodica Colceriu, a Maros Vízügyi Hatóság műszaki igazgatója és Nicolae Bărbieru is rendkívül kényes ügynek tartják Bözödújfalu kérdéskörét. Mint hangsúlyozzák, vízügyi szakemberként egyértelműnek tartják, hogy a gát és a tó több súlyos árvíztől mentette meg a környező falvakat, illetve Dicsőszentmárton városát. A mesterségesen kialakított tó átlagban 16 millió köbméter vizet tárol, de sorozatos esőzések következtében akár 48 millió köbméter víz felfogására is képes. A tározóba felgyűjtött víztartalék a tavaly és 2011-ben viszont éppen a szárazság következményeitől óvta a vízgazdálkodási vállalatot,amely így korlátozás nélkül folytathatta a szolgáltatást. „Nagyon sokat lehetne beszélni arról, hogy mégis mindezért megérte eltüntetni a falut, vagy sem. Én voltam az, aki annak idején az első erőgépeket átvittem az akkori hídon. Nagyon jól tudtam, mi van az emberek lelkében, mondhatni, hogy átéreztem a fájdalmukat. Ha ez a gát nem létezne, 1990-től errefelé még nagyon sok árvíz keserítette volna meg az Erdőszentgyörgy és Dicsőszentmárton közötti küküllőmenti települések lakóinak életét. De a világon még egyetlen egy nagy munkálatot sem hajtottak végre áldozatok nélkül” – vallja Bărbieru. A mérnök szerint egy hatalmas támfal megépítésével Bözödújfalu menthető lett volna. Bár ezt Bukarestben is tudták, az akkori párt- és államvezetőknek semmi érdeke nem fűződött a falu megmentéséhez, annál is inkább, mivel az akkori túlzottan szűkmarkú világban a beruházás tovább növelte volna a kiadásokat. „Sajnos abban az időben én még túl fiatal és túl kicsi voltam ahhoz, hogy ebbe bele tudjak szólni” – tekint vissza a történtekre bő huszonöt év távlatából a vízügyi szakember.
Máig viselt kereszt
Ferencz István erdőszentgyörgyi plébános is tudja, hogy 1984-ig a kommunista hatalom a kompromisszumos megoldás mellett volt, miszerint a gát is megépüljön, a település is maradjon. A fordulatot a Nicolae Ceauşescu által állampolitikai szintre emelt falurombolási terv váltotta ki, aminek következtében a pártapparátus két légy egy csapásra való leütésével próbált kedveskedni a diktátornak. A gát megépítésével és a gyűjtőtó kialakításával „esély” kínálkozott egy több évszázados magyar falu eltüntetésére. Egy olyanéra, amelyet egy évszázaddal ezelőtt még közel hétszázan laktak, és amely a székely szombatosok fő helyeként azzal vonult be a történelembe, hogy 1868-ban a hét hatodik napját ünneplők zöme zsidó hitre tért át. Az Erdőszentgyörgyre költözött római katolikusok különösen nem panaszkodnak, de életükön látszik, hogy a sors megviselte őket, állítja a hét éve a Küküllő menti városkában szolgáló papjuk, Ferencz István. „Nem könnyű, amikor életteredet egyik napról a másikra fel kell adnod és teljesen új környezetbe kerülsz. Ráadásul úgy, hogy tudod, szülőfalud a víz alá került. Ez minden egyes bözödújfaluinak a lelkében nyomott hagyott. Híveim most is viselik a keresztet” – mondja a tisztelendő atya, aki szerint az is megviselte az újfaluiakat, hogy 1975-től, amikor elkezdték a gát építését, ’84-ig azzal áltatták őket, hogy otthonuknak nem esik bántódása. A plébános érzései nem csalnak: kilenc évvel ezelőtt, a bözödújfaluiak augusztus első szombatján szervezett hagyományos találkozóján, a település szélén felállított siratófalnál egy idős asszony arra kért, írjam meg, hogy bárhol is élnek ők, a faluból elszármazottak, mégis idegeneknek, jövevényeknek számítanak. Egyébként ma már csak a siratófal, a vízből kiemelt és a Tanorokba költöztetett első világháborús emlékmű, valamint a katolikus templom, tető nélkül maradt, omladozó tornya jelzi a falu egykori helyét.
A betegség, amivel élni kell
„Minket sokáig hitegettek az elvtársak, mondván, hogy a kétszáz házból legfeljebb tízet fog ellepni a víz, aztán elárasztották az egész falut” – idézi fel a közel negyed évszázaddal ezelőtt történteket az Erdőszentgyörgyre költözött Farkas Miklós. A nyolcvanan feletti ember arra is emlékszik, hogy amikor egyre nyilvánvalóbbá vált a falurombolási szándék, a településről egy háromfős küldöttség indult Bukarestbe megpróbálni a lehetetlent. Az ügyet nem tudták megoldani, maguknak viszont meggyűjtötték a bajukat; rögtön hazatértük után felkereste őket a Szekuritáté. Amikor az árvízvédelemre terelődik a szó, Miklós bácsi jól érzékelhető kétellyel fogadja szakemberek érveit, s csak annyit mond, hogy a gátnak az veszi hasznát, aki gazdag és a tó partjára nyaralót épített. A falubelieket annak idején 35 és 38 ezer lej közötti összeggel kártalanították, ami mindössze egy fél Daciának volt az ára, de aztán senki meg nem kérdezte tőlük, hogy van-e hova menniük.
Farkas Miklós a szerencsésebbek közé tartozott, mert a falu elárasztásakor már állt az Erdőszentgyörgyön épített háza. Akadt viszont olyan család is, amely földönfutóvá vált. A ’89-es fordulat után a bözödújfaluiaknak kimérték az államosított földjeiket. Mivel a földesurak vagyonát nem volt ki visszaigényelje, a falu dombjain szinte mindenkinek jutott föld. Ha nem muszáj, Miklós bácsi Bözödújfalu felé sem megy, azt viszont tudja, hogy családi házának udvarán ma már szovátai barátai halásznak. „Nem kívánkozom oda, mert ha szépet nem láthatok, a csúfra nem vagyok kíváncsi” – állítja szomorúan. Kérdésünkre, hogy miként lehet megemészteni a szülőfalu eltűnésének tragédiáját, az öreg rávágja: „olyan ez, mint a betegség, meg kell tanulni vele élni”. A bözödújfaluiaknak más választás nem adatott.
Kigyulladt egy melléképület vasárnap este a Gernyeszeg községhez tartozó Kisszederjesen. A tüzet sikerült megfékezni, mielőtt átterjedt volna a lakóházra, egy nő azonban égési sérüléseket szenvedett.
Két férfi verekedett össze szombaton késő este Marosvásárhelyen, a helyszínre kiszálló rendőrök negyven személyt igazoltattak, húsz embert pedig bekísértek az őrsre kihallgatásra.
Idén is Marosvásárhely középkori várudvarában gyűltek össze a helyi magyar családok, barátok és az elszármazottak, hogy közösen ünnepeljenek. Noha számos helyszínen zajlanak programok, a rendezvény szívét idén is a várudvar jelenti a hétvégén.
A Németországból Marosvásárhelyre érkező repülőgép kényszerleszállását hajtott végre Budapesten szombaton este.
Nem tudják biztosítani az ivóvíz-szolgáltatást Gyulakuta magasabban fekvő otthonaiban, így korlátozásokat vezetnek be.
Eszméleténél volt és már a helyszínen megvizsgálták azt az áldozatot, aki szombaton délben kútba esett Maros megyében.
Májat, veséket, csontszövetet és szaruhártyát távolítottak el péntekre virradó éjszaka egy 49 éves, agyhalott betegtől a Marosvásárhelyi Megyei Sürgősségi Klinikai Kórházban – számoltak be a kórház a közösségi oldalán.
Átszervezési terv miatt mulasztással és nemtörődömséggel vádolják a mikházi Felnőtt Neuropszichiátriai Rehabilitációs Központ vezetőségét az alkalmazottak. Szerintük nem néhány beteget helyeztek volna át, hanem teljesen ki akarták üríteni az intézményt.
Látványetetésekkel, sportvetélkedőkkel és rendhagyó divatbemutatóval ünnepli 62. születésnapját a marosvásárhelyi állatkert.
Őrizetbe vették a rendőrök azt az 54 éves, szászrégeni férfit, akit egy kilencéves kislánnyal szembeni molesztálással gyanúsítanak.
szóljon hozzá!