Megyei szavalóversenyt tartottak Koronkán

•  Fotó: Gligor Róbert László

Fotó: Gligor Róbert László

A hétvégén Koronka adott otthont a harmadik osztályos tanulók versmondó versenye megyei szakaszának: a kisgyerekek sokat szavaltak, de játékból sem volt hiány.

Gligor Róbert László

2014. február 23., 22:022014. február 23., 22:02

Még el sem kezdődött a szavalás, amikor éktelen zaj közepette bohócok érkeztek a terembe, akik mindenképpen szavalni akartak és megnyerni a versenyt. Végül megelégedtek azzal, hogy mindegyre megmozgathatták, énekkel, tánccal felrázhatták és szórakoztathatták a gyerekeket. A kisdiákok pedig szavaltak: álomszuszék kiskakasról, a világgá induló kilenc pipéről és lúdról, a vitéz Cincér úrfiról, a tündérszárnyú banyalányokról, huncutkodó gonosz törpéről, káposztakopasztó nyusziiskolásokról, de voltak mélyebb gondolatú szavalatok is az életről, Istenről, kistestvér születéséről.

Nehéz volt dönteni

A versenyre összesen 29 diák érkezett: Marosvásárhelyről a Bolyai Farkas Gimnázium, a Liviu Rebreanu, Serafim Micu, Al. Ioan Cuza, a 7. számú, és a segesvári Aurel Moșoară általános iskolák, a marosludasi Ion Vladuțiu, a dicsőszentmártoni Traian, a szászrégeni Petru Maior, az erőszentgyörgyi Szent György középiskolák, a mezőbergenyei, mezőbodoni, udvarfalvi, székelyvajai, mezőmadarasi, koronkai, marosszentgyörgyi, nyárádgálfalvi, nyárádmagyarósi, seprődi, nyárádremetei, vámosgálfalvi, beresztelki elemi és általános iskolákból. Az Albert Búzási Margit (Marosvásárhely), Kali Gabriella (Nagyernye), Antal Ibolya (Körtvélyfája), Sükei Mária (Sáromberke), Pitó Erika (Maroskeresztúr) alkotta zsűrinek nem volt könnyű dolga ennyi gyerek közül kiválasztani a legjobbakat. Olyan szempontokat kellett figyelembe venniük, mint a vers kiválasztása, hibátlan szövegismeret, helyes beszéd, előadásmód, arcjáték, hangerő, levegőhasználat, a vers zeneisége. A sok jó szavalat miatt hét gyerek részesült dicséretben: Kacsó Magdolna Izabella (Nyárádremete), Szabó Szandra, Pintyi Brigitta (mindkettő Marosvásárhely), Dósa Tamás (Székelyvaja), Albert Zalán (Beresztelke), Szabó Eszter, Vass Szilvia (mindkettő Erdőszentgyörgy). A harmadik helyezett a marosvásárhelyi Luca Dalma lett (tanítónő Tóth Imola), a második díjat az ugyancsak megyeközponti Moldován Anita (tanítónő Páll Irén) szerezte meg, míg legjobbnak a szászrégeni Borbély Bortis Zsuzsanna (tanítónő Kiss Dana) bizonyult. Az első két helyezett fogja képviselni a megyét az országos Kányádi Sándor versmondó versenyen.

Nehezebbre számítottak a gyerekek

Dósa Ibolya tanítónő, a szervezők egyike elismeri: van tapasztalatuk már ezen a téren, de egy megyei szakasz megrendezése nem kis feladat. Eddig eljutni a diáknak, tanítónak és szülőnek sem könnyű, de mindenki szívesen dolgozik meg az eredményekért, és minden pedagógus szurkol tanítványának.

A gyerekek véleményére is kíváncsiak voltunk: ők nem találták túlságosan nehéznek a versenyt, tudták, mire kell odafigyelni szavalás közben. A legtöbbjük sok verset olvas. A vásárhelyi Luca Dalma maga választotta a verset a versenyre, ezért neki tetszőt keresett, a koronkai Gápár Zsanett is néhány nap alatt megtanulta versét. A vajai Dósa Tamásnak is gyorsan ment a tanulás és nem izgult, bár utolsónak szavalt. A magyarósi Iszlai Beáta Kata a körzeti szakaszt könnyűnek találta, ide pedig nem feltétlenül győzni érkezett, inkább az ismerkedést, barátkozást tartotta fontosnak. A mezőmadarasi Duka Beáta nagyon szereti az édesapját, ezért mindent beleadott a szavalásba, és tudja, hogy az nagyon örült a választott versnek, hisz éppen az édesapáról szólott.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. július 05., vasárnap

Súlyos kvadbaleset a Kelemen-havasokban

Súlyos kvadbalesethez riasztották vasárnap délután a mentőegységeket a Kelemen-havasokba.

Súlyos kvadbaleset a Kelemen-havasokban
Súlyos kvadbaleset a Kelemen-havasokban
2026. július 05., vasárnap

Súlyos kvadbaleset a Kelemen-havasokban

Hirdetés
2026. július 05., vasárnap

Látványosan meghasadt az erdélyi autópálya

Óriási hasadás keletkezett az A10-es sztráda Szászsebes és Torda közötti szakaszán, a sofőröket óvatosságra intik.

Látványosan meghasadt az erdélyi autópálya
2026. július 05., vasárnap

Kamion gyulladt ki Nyárádselye és Nyárádmagyarós között

Tűz ütött ki vasárnap délután egy teherautóban a Nyárádselye és Nyárádmagyarós közötti útszakaszon. A forgalom a helyszínen váltakozó irányban, egy sávon haladt.

Kamion gyulladt ki Nyárádselye és Nyárádmagyarós között
2026. július 04., szombat

Tűz ütött ki egy családi háznál Göcsön

Kigyúlt egy családi ház és egy melléképület a Maros megyei Göcsön. Hivatásos és önkéntes túzoltók is dolgoznak az oltáson.

Tűz ütött ki egy családi háznál Göcsön
Hirdetés
2026. július 04., szombat

Ezrek buliztak pénteken is a Vibe Fesztiválon

Esővel indult, de fergeteges koncertekkel folytatódott a Vibe Fesztivál pénteki napja. A sár sem tántorította el a bulizókat, a ValMar, T. Danny, Dzsúdló, a Döndi Duó és Inna koncertjeire ezrek voltak kíváncsiak a Maros-parti fesztiválon.

Ezrek buliztak pénteken is a Vibe Fesztiválon
2026. július 04., szombat

Kigyulladt egy melléképület Füleházán

Tűz ütött ki szombaton délután egy melléképületben a Maros megyei Füleházán. Szerencsére senki nem sérült meg.

Kigyulladt egy melléképület Füleházán
Kigyulladt egy melléképület Füleházán
2026. július 04., szombat

Kigyulladt egy melléképület Füleházán

2026. július 04., szombat

Motorkerékpár és autó ütközött Szovátán, a motorost kórházba szállították

Közlekedési baleset történt Szovátán, ahol egy személygépkocsi és egy motorkerékpár ütközött össze.

Motorkerékpár és autó ütközött Szovátán, a motorost kórházba szállították
Hirdetés
2026. július 02., csütörtök

Kigyulladt egy mésszel megrakott teherautó motortere Segesváron

Tűz ütött ki csütörtökön egy mésszel megrakott teherautó motorterében Segesváron, az E60-as úton. A helyszínre a tűzoltók vonultak ki, hogy megakadályozzák a lángok továbbterjedését.

Kigyulladt egy mésszel megrakott teherautó motortere Segesváron
2026. július 01., szerda

Autópályán gyulladt ki egy kisbusz Marosludas közelében

A marosludasi tűzoltó-egység katonai tűzoltóit egy kigyulladt kisteherautóhoz riasztották az A3-as autópályára szerda délután. A tűzeset a sztráda Marosvásárhely–Kolozsvár menetirányában történt.

Autópályán gyulladt ki egy kisbusz Marosludas közelében
2026. július 01., szerda

Azahriah, Alan Walker és Inna is érkezik – számos újdonsággal indul a VIBE Fesztivál

Néhány nap múlva megnyitja kapuit Erdély egyik legnagyobb könnyűzenei fesztiválja, a VIBE. A július 2–5. között zajló rendezvény idén is nemzetközi sztárokkal, hazai kedvencekkel, új helyszínekkel és több kényelmi fejlesztéssel várja a látogatókat.

Azahriah, Alan Walker és Inna is érkezik – számos újdonsággal indul a VIBE Fesztivál
Hirdetés