Megcsonkított őzmaradványt hagytak az út szélén Marosvásárhelyen

Marosvásárhelyen a Darabont utcában egy fateknőben kicsontozott őzmaradványokra bukkantak pénteken reggel. Az olvasónk által beküldött fotón jól látszik, hogy az állat húsának javát elvitték. A rendőrség nyomoz az ügyben, az általunk megkérdezett erdész szerint nem biztos, hogy orvvadász a tettes.

Simon Virág

2016. december 09., 18:292016. december 09., 18:29

A marosvásárhelyi vasútállomás környékén levő Darabont utcában pénteken korán reggel a járdán vett észre egy őzmaradványokat tartalmazó teknőt a fényképet beküldő olvasónk. Feltételezése szerint valószínűleg már estétől ott volt, vagy talán több napos is lehetett a tetemmaradvány, mert szaga is volt.

A marosvásárhelyi állatkert igazgatója Horatiu Gorea érdeklődésünkre elmondta, hogy nem hallott még az ügyről, amit mindenképp jelenteni kell a rendőrségen, hiszen az orvvadászat bűntény, s a tettes jelentős pénzbírságra is számíthat. Hozzátette: egy igazi vadász ilyent soha nem tenne.

A helyi rendőrség vezetője Valentin Bretfelean elmondta, hogy  értesítették őket a vasútállomás környékén talált őztetemről, a helyszínre kiszállt többek között az erdészeti hivatal és a rendőrség is. Ez utóbbi elkezdte az ügy kivizsgálását.

Megkérdeztünk egy szovátai erdészt, hogy mi a véleménye a történtekről. Elmondta, hogy elég gyakori, hogy autósok ütnek el úton átszaladó őzeket. Ilyenkor két folytatása van a balesetnek: a gépkocsivezető az 112-es telefonszámon jelenti a balesetet, s megvárja, hogy a hivatalos szervek kiszálljanak a helyszínre. De megtörténik, s nem is ritkán, hogy az állatot beteszik a csomagtartóba, hazaviszik,s húsát értékesítik, vagy elfogyasztják. Ez utóbbi esetben nehéz a tettes nyomára bukkanni. Az általunk megkérdezett szakember szerint most is inkább ez történhetett, hogy autóval elütötték az állatot, s kivágták értékesebb részeit, s azt elvitték. „Ha orvvadász lett volna, nem hagy nyomokat”.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. augusztus 23., szombat

Háromszáz ingyen teszt van még, várják azokat, akik élnének a méhnyakrákszűrés lehetőségével

Kisebb lendülettel, de még mindig folytatódik az ingyenes méhnyakrákszűrés Marosvásárhelyen. Bárki jelentkezhet, függetlenül attól, hogy biztosított vagy sem.

Háromszáz ingyen teszt van még, várják azokat, akik élnének a méhnyakrákszűrés lehetőségével
2025. augusztus 23., szombat

Öt gyógyult gólya útnak indult Afrikába – videóval

Sérüléseikből felépült, megerősödött fiatal madarak nyerték vissza szabadságukat a Sérült Vadállatok Rehabilitációs Központja gondozásának köszönhetően. A gólyákat Marosszentgyörgy közelében engedték el, hogy megkezdhessék útjukat Afrikába.

Öt gyógyult gólya útnak indult Afrikába – videóval
2025. augusztus 23., szombat

Három autó ütközött, egy ember a roncsok közé szorult

Három személyautó ütközött össze Dédánál, a 15-ös országúton szombaton reggel. Egy személyt a roncsok közül kellett kimenekíteni – közölte a Maros megyei tűzoltóság.

Három autó ütközött, egy ember a roncsok közé szorult
2025. augusztus 22., péntek

Szaladtak, jótékonykodtak a daganatos gyerekekért

Nyolcezer lejes adományt vehetettek át az Együtt a Rákos Gyermekekért Alapítványt képviselői pénteken délután a marosvásárhelyi Vifi képviselőitől, ennyi adomány gyűlt össze a nemrég megszervezett jótékonysági futás nyomán.

Szaladtak, jótékonykodtak a daganatos gyerekekért
2025. augusztus 22., péntek

Lesz tízóraijuk és utazási támogatásuk a Maros megyei diákoknak

Iskolakezdésre készülve a megyei önkormányzati képviselők megszavazták, hogy a Maros megyei óvodák és iskolák továbbra is biztosítják a tízórait a gyermekek számára, és támogatják az ingázó diákok utazási költségeit.

Lesz tízóraijuk és utazási támogatásuk a Maros megyei diákoknak
2025. augusztus 22., péntek

Rezi Botond a Maros Megyei Múzeum új ideiglenes igazgatója

Dr. Rezi Botondot nevezték ki a Maros Megyei Múzeum ideiglenes igazgatójának, miután elődje, Ötvös Koppány Bulcsú a kulturális minisztérium államtitkára lett. Az új vezető kinevezéséről a Maros megyei tanács döntött.

Rezi Botond a Maros Megyei Múzeum új ideiglenes igazgatója
2025. augusztus 21., csütörtök

Oroszlánok között szerveznek divatbemutatót Marosvásárhelyen

A divat ritkán költözik ilyen rendhagyó helyszínre: a marosvásárhelyi állatkert oroszlánketrecében rendezik meg a hétvégén Hajnal Zsuzsanna divatbemutatóját, amely a látványon túl gondolatébresztő üzenetet is közvetít a fenntarthatóságról.

Oroszlánok között szerveznek divatbemutatót Marosvásárhelyen
2025. augusztus 21., csütörtök

Lezárják a Vársétány egyik felét a hétvégére Marosvásárhelyen

Roma Kulturális Napokat tartanak Marosvásárhelyen a Vársétányon augusztus 22-24. között, ezért a programok ideje alatt forgalomkorlátozásra kell számítani az említett utca egyik felében.

Lezárják a Vársétány egyik felét a hétvégére Marosvásárhelyen
2025. augusztus 21., csütörtök

Négy év után készül a marosvásárhelyi szabadidőközpont látványterve

Kis előrelépés történt a négy éve beharagozott marosvásárhelyi városi park létrehozása kapcsán: az önkormányzat benyújtotta az iratokat a környezetvédelmi engedélyre. A huszonhat hektáros területen jelenleg ember nagyságú a gaz.

Négy év után készül a marosvásárhelyi szabadidőközpont látványterve
2025. augusztus 21., csütörtök

Kigyulladt egy teherautó Segesváron

Két baleset történt Maros megye különböző pontjain csütörtökön reggel, csaknem megegyező időben.

Kigyulladt egy teherautó Segesváron
Kigyulladt egy teherautó Segesváron
2025. augusztus 21., csütörtök

Kigyulladt egy teherautó Segesváron