Fotó: Boda L. Gergely
A Szabad Emberek Pártjának (POL) marosvásárhelyi önkormányzati képviselői arra kíváncsiak, hogy Dorin Florea polgármeste sikkaszt-e, vagy csak hanyag? A POL-osok elsősorban az iskoláknak megszavazott és át nem utalt pénzösszeg miatt háborognak.
2017. január 10., 20:412017. január 10., 20:41
A párt keddi sajtótájékoztatóján Radu Bălaş emlékeztette a sajtó képviselőit, hogy a novemberi soros ülésen felvetette: azoknak az iskoláknak, ahol ő az igazgatótanács tagja, pénzre van szükségük, és kérte, hogy az összegeket foglalják bele a költségvetés-kiegészítésbe. Akkor a szociáldemokrata Sergiu Papuc azt javasolta, hogy ne csak egyes iskoláknak, hanem a város minden oktatási intézményének hagyjanak jóvá 50–50 ezer lejt. Ezt a tanácsosok elfogadták.
„A pénzt jóváhagyták, az iskolaigazgatók, legalábbis azok, akikkel én személyesen tartom a kapcsolatot, mert a vezetőtanács tagja vagyok, összeírták, hogy mire van szükségük, ajánlatokat kértek a cégektől, s minden szükséges döntést meghoztak annak érdekében, hogy megkaphassák a megszavazott pénzt. December közepén azt mondták nekik, hogy meg fogják kapni, de csak az összeg felét, ám végül semmit nem kaptak. Ez mélységesen felháborít bennünket” – mondta Radu Bălaş, akit kiegészített Hermann Mark Christian, aki úgy tudja, hogy van olyan tanintézet, ahol a beígért pénz ígéretében bízva, megrendelték a tanításhoz szükséges felszereléseket, azokat le is szállították, számlával együtt. Mivel azonban a polgármester nem hagyta jóvá az összeg utalását, a megrendelt eszközöket pénzhiány miatt vissza kell küldeniük.
Radu Bălaş arról is beszámolt, hogy szakemberekkel egyeztetnek, hogy kiderítsék, a tanács döntéseit életbe nem ültető polgármester sikkaszt-e vagy csak megveti a város lakosságát, a diákokat, szüleiket és a pedagógusokat, és hanyagságból, nemtörődömségből nem utaltatta át az összegeket. A POL-os tanácsos szerint a marosvásárhelyi iskolák nagy részében az alapvető körülményeket sem biztosítják, csempekályhákkal fűtenek, az ajtók-ablakok nem zárnak, 50 négyzetméteresek a sportteremnek kinevezett helyiségek.
A Vásárhelyi Hírlap kérdésére a városháza sajtószóvivője, Cosmin Blaga kifejtette: az iskolák vezetőtanácsa köteles úgy az éves költségvetést, mint az év során történő változásokat jóváhagyni. Szintén az iskolák vezetőtanácsának kell döntenie arról is, hogy a költségvetésben szereplő pénzeket mire költik.
„Jelen esetben a marosvásárhelyi polgármesteri hivatal csak úgy tudja átutalni a költségvetés kiegészítésekor megszavazott pénzt, ha a vezetőtanácsok befoglalják a költségvetésbe a szóban forgó összeget, és arról is döntenek, hogy mire használják fel. A városháza szakigazgatósága közölte a marosvásárhelyi oktatási intézményekkel, hogy milyen papírokra, döntésekre van szükség ahhoz, hogy átutalhassuk a pénzt. Ezt máig egyetlen iskola sem küldte be. Mi továbbra is hajlandóak vagyunk utalni a pénzt, amennyiben az iskolák vezetői meghozzák a szükséges döntéseket, és elhozzák a szükséges iratokat” – mondta Cosmin Blaga.
Nyolcezer lejes adományt vehetettek át az Együtt a Rákos Gyermekekért Alapítványt képviselői pénteken délután a marosvásárhelyi Vifi képviselőitől, ennyi adomány gyűlt össze a nemrég megszervezett jótékonysági futás nyomán.
Iskolakezdésre készülve a megyei önkormányzati képviselők megszavazták, hogy a Maros megyei óvodák és iskolák továbbra is biztosítják a tízórait a gyermekek számára, és támogatják az ingázó diákok utazási költségeit.
Dr. Rezi Botondot nevezték ki a Maros Megyei Múzeum ideiglenes igazgatójának, miután elődje, Ötvös Koppány Bulcsú a kulturális minisztérium államtitkára lett. Az új vezető kinevezéséről a Maros megyei tanács döntött.
A divat ritkán költözik ilyen rendhagyó helyszínre: a marosvásárhelyi állatkert oroszlánketrecében rendezik meg a hétvégén Hajnal Zsuzsanna divatbemutatóját, amely a látványon túl gondolatébresztő üzenetet is közvetít a fenntarthatóságról.
Roma Kulturális Napokat tartanak Marosvásárhelyen a Vársétányon augusztus 22-24. között, ezért a programok ideje alatt forgalomkorlátozásra kell számítani az említett utca egyik felében.
Kis előrelépés történt a négy éve beharagozott marosvásárhelyi városi park létrehozása kapcsán: az önkormányzat benyújtotta az iratokat a környezetvédelmi engedélyre. A huszonhat hektáros területen jelenleg ember nagyságú a gaz.
Két baleset történt Maros megye különböző pontjain csütörtökön reggel, csaknem megegyező időben.
A Szent István-napi új kenyér ünnepén idén is néptánccal, zenével és közös kenyértöréssel erősítette a marosvásárhelyi magyarság a közösséghez tartozás érzését és a hagyomány tiszteletét, bár idén jóval kevesebben tették ezt, mint tavaly.
Közösségi alkalomhoz hasonló volt a magyar államalapítás ünnepén Nyárádszeredában a heti vásár. Nemcsak azért, mert lehetett találkozni, beszélgetni, nézelődni, hanem azért is, mert több évtized után visszaköltözött a szerdai vásár a főtérre.
Idén 262 esetben a medvék, hét esetben pedig a farkasok okoztak károkat a Maros megyei településeken. Húsz nagyvadat kilőttek, hetet pedig autók vagy vonatok ütöttek el.
szóljon hozzá!