
Fotó: Boda L. Gergely
Egészen pontosan 1683 marosvásárhelyi diákért énekelt szerdán a Budapest Bár Marosvásárhelyen. Szólt a Stux maga vérbeli párizsi lett, a Szívemben bomba van, az Odavagyok magáért a Kultúrpalotában – s közben gyűlt az adomány is két iskolának.
2013. október 09., 22:382013. október 09., 22:38
2013. október 09., 23:042013. október 09., 23:04
A Studium-hét kiemelkedő rendezvénye volt a szerda esti jótékonysági koncert, amelynek keretében a régi kávéházi életet csempészte kicsit a Kultúrpalotába a magyarországi formáció. A koncert nem csak azért volt rendkívüli, mert először lépett fel Marosvásárhelyen a Budapest Bár, de azért is, mert a fellépésüknek fontos közösségi célja is volt: a koncert bevételét ugyanis a Bolyai Farkas Elméleti Gimnázium, valamint a Református Kollégium felszerelésének felújítására fordítja a Studium Alapítvány. A két iskolába pedig összesen 1683 diák jár. Az est folyamán végül összesen 30.500 lej gyűlt be.
Még a koncert előtt átadták a Miskolczy Dezső-emlékplakettet és díjat, amelyet azoknak az intézményeknek, személyeknek adnak, amelyek és akik teljesítménye kimagasló és példaértékű. Idén a kitüntetést a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem professzora, Béres András kapta, többek közt töretlen egyetemi karrierje, oktatáspolitikusi és sikeres színházigazgatói tevékenysége miatt, s azért, mert „egy öregedő, betegeskedő intézményből egy virágzó egyetemet varázsolt” – méltatta a díjazottat az egyetem rektorhelyettese, Balási András. A díjat pedig a Studium Alapítvány kuratóriumi alelnökétől, Vass Leventétől vehette át Béres András.
A vegyipari kombinát adásvételi szerződését a napokban kötik meg, a több mint nyolcszáz alkalmazott állása biztonságban van – nyilatkozta Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök hétfőn Marosvásárhelyen, ahol a radnóti hőerőműről is beszélt.
Kigyulladt egy melléképület vasárnap este a Gernyeszeg községhez tartozó Kisszederjesen. A tüzet sikerült megfékezni, mielőtt átterjedt volna a lakóházra, egy nő azonban égési sérüléseket szenvedett.
Két férfi verekedett össze szombaton késő este Marosvásárhelyen, a helyszínre kiszálló rendőrök negyven személyt igazoltattak, húsz embert pedig bekísértek az őrsre kihallgatásra.
Idén is Marosvásárhely középkori várudvarában gyűltek össze a helyi magyar családok, barátok és az elszármazottak, hogy közösen ünnepeljenek. Noha számos helyszínen zajlanak programok, a rendezvény szívét idén is a várudvar jelenti a hétvégén.
A Németországból Marosvásárhelyre érkező repülőgép kényszerleszállását hajtott végre Budapesten szombaton este.
Nem tudják biztosítani az ivóvíz-szolgáltatást Gyulakuta magasabban fekvő otthonaiban, így korlátozásokat vezetnek be.
Eszméleténél volt és már a helyszínen megvizsgálták azt az áldozatot, aki szombaton délben kútba esett Maros megyében.
Májat, veséket, csontszövetet és szaruhártyát távolítottak el péntekre virradó éjszaka egy 49 éves, agyhalott betegtől a Marosvásárhelyi Megyei Sürgősségi Klinikai Kórházban – számoltak be a kórház a közösségi oldalán.
Átszervezési terv miatt mulasztással és nemtörődömséggel vádolják a mikházi Felnőtt Neuropszichiátriai Rehabilitációs Központ vezetőségét az alkalmazottak. Szerintük nem néhány beteget helyeztek volna át, hanem teljesen ki akarták üríteni az intézményt.
Látványetetésekkel, sportvetélkedőkkel és rendhagyó divatbemutatóval ünnepli 62. születésnapját a marosvásárhelyi állatkert.
szóljon hozzá!