– Én is csíkszentdomokosi vagyok, és nekem Áron püspök nagyon fontos, egészen pici gyerek voltam, még alig 10 éves, egy áldást kaptam tőle, de később is végig felnéztem rá. Éppen ezért támogatom, hogy ez a film elkészüljön, mert ez egy nagyszerű dolog, de én azt látom benne, hogy a hozzá kapcsolódó misszió a lényeg. Minél szélesebb tömegeket megszólítani, belevonni: nem csak anyagi támogatást kérni, mert az is egy szép dolog, de fontosabb ennél, hogy – képletesen szólva – megtaláljuk Márton Áron munkájának nyomait a mi életünkben. Nagy kérdésem, hogy az az üzenet, amit ő hirdetett, átadott az most a mi életünkben hol van jelen?

– Ennek a kérdésnek a megválaszolására és nyomok felkutatása érdekében meghívták mindazokat, akiket Márton Áron püspök bérmált, és akikre kézrátétellel kiszolgáltatta a szentséget, hogy gyűljenek össze március 26-án délután Marosvásárhelyen a belvárosi Keresztelő Szent János plébánián.

– A meggyesfalvi közösségben, ahol plébános vagyok, meg is hirdettem, hogy akik pontosan emlékeznek arra, hogy Áron püspök szolgáltatta ki nekik a bérmálás szentségét, jöjjenek el egy családtagjukkal, hogy együtt próbálják felidézni a személyes élményt, hogy együtt kapaszkodókat tudjunk keresni.

Az ünnep meghirdetésében Pál apostol Timóteusnak írt második levére támaszkodunk, amelyben az öregedő apostol azt mondja: „Ezért figyelmeztetlek, szítsd föl magadban Isten kegyelmét, amely kézföltételem által benned van” (2 Tim 1,6). Valami ilyesmit szeretnénk most mi is, hogy megszólítsuk azokat a felszentelt papokat, akiket még Áron püspök szentelt, és mindazokat akiknek kiszolgáltatta a bérmálás szentségét. Ne feledjük el, hogy ezek valóban valamiféle diadalutak voltak: gondoljunk csak bele, a háború után, egy idegen országban, mennyi rejtett seb volt a lelkeken, ki voltak éhezve, vigasztalanok voltak és úgy tekintettek a Püspökre, mert csak így nevezték, mint a Messiásra. A hatalom ugye le akarta fejezni a katolikus egyházat, és börtönbe csukatta a főpapjait. Ez látszólag sikerült is, de mikor felfüggesztették az életfogytiglani börtönbüntetését, és szabadlábra helyezték, akkor látták, hogy a siker átmeneti volt és az egyház halottaiból újjáéledt. Mert ahogy a Püspök úr kijött a börtönből és mindent újjászervezett, elkezdődött a misszió. Már abban az esztendőben elkezdte bérmaútjait, és ez nagyon fontos volt, mert sokan azt hitték, hogy meghalt. Ugyanakkor több alkalommal is feljegyezték, hogy miként volt éber az emberi nyomorúságra és tényleg mindent megtett, ami hatalmában állt, ezt pedig nem felejtették el az emberek. Rengeteg ilyen feljegyzés és visszaemlékezés van, hogy észrevette a szenvedést, és miként gondoskodott, illetve hogy szívén viselte az emberek fájdalmát.

Visszatérve a beszélgetésünk fő témájához, feltettem magamban a kérdést, hogy akit ez a nagyszerű ember megbérmált vagy fölszentelt, a kézrátételben részesült, a Szentlélek ajándékában részesült, vajon mire használta ezt az ajándékát. Elég-e nekünk, ha ezt az ajándékot elfogadtuk? Hiszen maga Áron püspök élete és missziója egy ajándék volt népünknek, és csak úgy tudjuk továbbadni, ha felszítjuk magunkban az általa közvetített kegyelmet.

Nekem tényleg előttem van az arca, a mosolya, de hát én sem vagyok már fiatal... A felnövekvő nemzedék viszont fényképről, egy-egy újságcikkből és a mi elbeszélésünkből tudnak meg valamit, és minket terhel a felelősség, hogy ezt az örökséget hitelesen átadjuk. Ezért fontos ez a kegyelemfelszítás. Nagyon jó kezdeményezésnek tartom, hogy a szélesebb tömegeket megszólítsuk, s hogy ez mennyire lesz sikeres, az a családokon múlik.

– Úgy érti, hogy az örökséget a családokon belül kell továbbadni?

– Igen, ez nagyon fontos, hogy a szülők, nagyszülők meséljenek róla, a családokat ez összehozza és a jótékony hatás nem maradhat el. Megvan a kísértés, hogy azt az ajándékot eltemetjük magunkban, megfeledkezünk, s most azt szeretnénk, hogy szedjük elő és ezeket az élményeket osszuk meg a családtagjainkkal.

– Azt mondta, hogy a marosvásárhelyi alkalmat más településeken más alkalmak követik...

– Tulajdonképpen ebben az esperesi kerületben, még a Nyárád mentén szeretnénk megszervezni, de nyilván más esperesi kerületekben is ez a szándékunk. Ehhez a kerület papjait hívjuk össze és tőlük kérjük, hogy ők vállalják fel, és ők döntsék el, hogy hány helyen és miként. Hiszen ez minden közösségnek a saját ünnepe kell legyen: egy kicsit családi ünnepség, egy kicsit közösségi: találkozással, agapéval, élménybeszámolóval.

Meghívják tehát mindazokat, akiket Márton Áron bérmált, hogy vegyenek részt ezen az emlékező ünnepségen, hogy együtt könnyebben megtalálhassák Márton Áron lelkületét és nyomába szegődhessenek.

Korondi Kinga