Fotó: Boda L. Gergely
Állandó kapcsolatot kíván tartani a terepen levő valósággal Petre Daea, a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Minisztérium vezetője, aki pénteken Marosvásárhelyen tartózkodott. Tárgyalt a szarvasmarhatartók megyei egyesületének tagjaival, s kíváncsi volt arra is, miként indult be Maros megyében az a program, amelyet a paradicsomtermesztők számára indítottak.
2017. február 26., 17:372017. február 26., 17:37
2017. február 26., 17:582017. február 26., 17:58
Idéntől évente 3000 eurós kormánytámogatásra pályázhatnak azok a gazdák, akik üvegházban vagy fóliasátorban 1000 négyzetméteren paradicsomot szeretnének termeszteni.
Saját költségvetéséből 40 millió eurót különített el erre a célra a mezőgazdasági és vidékfejlesztési minisztérium. Erre a támogatásra – 3 euró négyzetméterenként – azok pályázhatnak, akik 1000 négyzetméteres zárt területen négyzetméterenként 2 kg paradicsomot termesztenek, és igazolják, hogy évente 2000 kg-ot értékesítenek. Három év alatt összesen legtöbb 15 ezer euró támogatást lehet megpályázni.
Petre Daea elmondta, őt úgy tájékoztatták, hogy Maros megyében több mint 4000-en jelentkeztek erre a támogatási formára, ami azt jelenti, hogy több mint 8000 tonnát fognak termeszteni ebben a megyében az idén paradicsomból csak ezzel a módszerrel, ami 800 kamionnyi rakománynak felel meg, s ez 8 kilométeres kamionsort jelent. Mint mondotta, pénteken a reggeli órákban Beresztelkére látogatott, ahol találkozott egy olyan zöldségtermesztővel, aki csatlakozni kíván ehhez a programhoz.
Elmondta, hogy időben kifizetik a farmereknek járó támogatásokat az idén. A minisztérium és az országos Mezőgazdasági Kifizetési és Intervenciós Ügynökség (APIA) olyan jól dolgozott, hogy február 5-éig sikerült feldolgozni több mint 460 ezer farmer adatait, 28-ára végeznek a teljes munkával (több mint hétszázezer gazdaság), ami azt jelenti, hogy márciusban megkezdődhet az országos átmeneti támogatások kérelmeinek fogadása. Arra kérte a farmereket, hogy március 1. és május 15. között a számukra megállapított napon és órában jelentkezzenek az APIA-nál és adják le kérvényeiket, így nem lesz akadálya annak, hogy július és október között elvégezzék az ellenőrzéseket, majd október 15-től megkezdhessék az előlegek utalását.
És nálunk mi a helyzet a megkülönböztetett minőségű termékekkel?
Magyarország, Csehország és Szlovákia már jelezte, hogy a nemzetközi cégek eltérő összetételű és minőségű élelmiszertermékekkel látják el nyugat- illetve kelet-európai üzleteiket (utóbbiakat silányabbal). Arra a kérdésre, hogy ez nálunk is előfordul-e, s ha igen, mit tesz ez ellen a szaktárca, Petre Daea miniszter azt válaszolta, hogy „pénteken ült össze először a szaktárca, az Országos Állat-egészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Hatóság és az Országos Fogyasztóvédelmi Hatóság munkatársaiból álló bizottság. A testület feladata kideríteni, hogy van-e példa a szóban forgó problémára Romániában. Kiegyensúlyozottaknak és figyelmeseknek kell lennünk e tekintetben. Amennyiben ilyen helyzetet észlelünk, ezt közölni fogjuk.”
Három házkutatást hajtottak végre a rendőrök vasárnap a Maros megyei Mezőbánd községben, egy lopási ügyben folytatott nyomozás részeként. A rendőrök négy gyanúsítottat állítottak elő.
Két medvét fogtak be péntekről szombatra virradó éjszaka Marosvásárhelyen, és további beavatkozásokra is készülnek.
Többéves kihagyás után hétvégén újra megrendezik a Szovátai Napokat. Május 10–11-én kézművesvásárral, gulyásfőző versennyel, koncertekkel és néptáncelőadásokkal várják az érdeklődőket.
A 14 éves fiú egy marosvásárhelyi gyerekotthonból távozott május 8-án, és még nem tért vissza. A rendőrség a lakosság segítségét kéri a fiú megtalálásban.
Idén is lesz Civil Cross közösségi szaladás a Civil Szervezetek Vásárán Marosvásárhelyen, amellyel az egészséges életmód mellett a közösségi szellemet, a társadalmi befogadást és az aktív polgári részvételt népszerűsítik.
Ismét lencsevégre kapták, ahogy egy anyamedve és három termetes bocsa sétál a Somostetőn. A marosvásárhelyi városháza elővigyázatosságra inti a lakókat és ígéri, hogy dolgoznak a helyzet megoldásán.
Az első kínai császár, Csin Si Huang-ti sírhelyét őrző agyagkatonák hasonmásai láthatóak azon a tárlaton, amelyet a marosvásárhelyi Kultúrpalotában nyitottak meg szerda délután. A látványos tárlaton megismerhetjük a kelta temetkezési szokásokat is.
Az oktatási törvény szerint a kisebbségi oktatásban minden tantárgyat – a román nyelv és irodalom kivételével – az adott kisebbség nyelvén kell oktatni. A magyar tagozattal ellentétben azonban a német tagozatokon ez nem érvényesül.
Negyvenhat házkutatást tartottak Maros megyében a rendőrök egy folyamatban lévő, illegális erdőgazdálkodással kapcsolatos bűnügy okán szerdán reggel.
Nem győzi a marosvásárhelyi virágkertészet a városi zöldövezetek karbantartását, kevés az alkalmazott a fűnyíráshoz, a fák metszéséhez – indokolta az illetékes válaszként arra, hogy vannak olyan városrészek, ahol térdig ér a fű. Beszélt a megoldásról is.
szóljon hozzá!