Minden valószínűség szerint két szenátort és három képviselőt küldhet a bukaresti törvényhozásba a Maros megyei RMDSZ. Az eredménnyel mindenki elégedett lehet: a szövetség visszanyerte a második szenátori helyét.
2016. december 12., 18:162016. december 12., 18:16
Bár megyei szinten 40 százalék alatt maradt, Marosszéken az RMDSZ számít a vasárnapi választások legnagyobb nyertesének. Azon túl, hogy a szövetség a legtöbb szavazatot gyűjtötte be, a következő törvényhozási ciklusban ismét két szenátort állíthat a három képviselő mellé. Mint emlékezetes, 1990-től errefelé a szövetség 2012-ben veszítette el a második felsőházi helyét, akkor a listán Markó Bélát Frunda György követte, aki a választások után valamelyest vissza is vonult a politikai életből.
Sokak meglepetésére az 568 szavazókörzet összesített adatai alapján, Gyulakuta jegyzője, a politikai porondon teljesen újoncnak számító Császár Károly is bekerül a felsőházba. Így Novák Zoltán mellett ő lesz a Maros megyei magyarság második szenátora. A képviselőházban Vass Levente, Csép Éva Andrea és a Magyar Polgári Párt elnöke, Biró Zsolt kezdheti el néhány héten belül a munkáját. Ők is valamennyien kezdők a nagypolitikában.
Egyébként az RMDSZ 68 986 szavazatot kapott a szenátusi listájára és 68 564-et a képviselőházira, ami arányban közel 39 százalékot jelent. A második helyen a Szociáldemokrata Párt végzett (27 százalék), harmadik a Nemzeti Liberális Párt (14 százalék) lett. Az ötszázalékos küszöböt továbbá mindössze a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) ugrotta meg. A nagyrészt liberális gondolkodású civil értelmiségiekre alapozó új párt valamivel 6 százalék fölött teljesített a szenátusi listán, és valamivel az alatt a képviselőházi versenyben.
Maros megyében a december 11-i parlamenti választásokon 184 421 választópolgár adta le szavazatát, a részvételi arány 38,35 százalékra csökkent a 2012-es 41,02 százalékról.
A visszaosztásban reménykedhet Pașcan
A szélsőségesen magyarellenes alakulatok közül a Bogdan Diaconu-féle Egyesített Románia Párt (PRU) lekörözte a leszálló ágban lévő Nagyrománia Pártot, azonban be kellett érnie 4 százalékkal. Három és négy százalék között teljesített a Călin Popescu-Tăriceanu fémjelezte ALDE és a volt államfő, Traian Băsescu pártja, a Népi Mozgalom. A visszaosztás során azonban könnyen megeshet, hogy a magyarellenességéről elhíresült Marius Pașcan képviselői mandátumhoz jut. A volt liberális szenátornak ez lenne a második olyan mandátuma, amelyet kevés szavazattal, a választási törvény logikátlanságának köszönhet.
Egyébként a felsőházba a szociáldemokraták Horea Soporant, a liberálisok Doru Oprișcant küldhetik. Az elkövetkezendő négy évben az alsóházban a PSD-s Florin Buicu és Dinu Socotar, a PNL-s Ioan Cristian Chirteş, valamint az USR-s Lavinia Abu-Amra fog tevékenykedni.
Kisebb lendülettel, de még mindig folytatódik az ingyenes méhnyakrákszűrés Marosvásárhelyen. Bárki jelentkezhet, függetlenül attól, hogy biztosított vagy sem.
Sérüléseikből felépült, megerősödött fiatal madarak nyerték vissza szabadságukat a Sérült Vadállatok Rehabilitációs Központja gondozásának köszönhetően. A gólyákat Marosszentgyörgy közelében engedték el, hogy megkezdhessék útjukat Afrikába.
Három személyautó ütközött össze Dédánál, a 15-ös országúton szombaton reggel. Egy személyt a roncsok közül kellett kimenekíteni – közölte a Maros megyei tűzoltóság.
Nyolcezer lejes adományt vehetettek át az Együtt a Rákos Gyermekekért Alapítványt képviselői pénteken délután a marosvásárhelyi Vifi képviselőitől, ennyi adomány gyűlt össze a nemrég megszervezett jótékonysági futás nyomán.
Iskolakezdésre készülve a megyei önkormányzati képviselők megszavazták, hogy a Maros megyei óvodák és iskolák továbbra is biztosítják a tízórait a gyermekek számára, és támogatják az ingázó diákok utazási költségeit.
Dr. Rezi Botondot nevezték ki a Maros Megyei Múzeum ideiglenes igazgatójának, miután elődje, Ötvös Koppány Bulcsú a kulturális minisztérium államtitkára lett. Az új vezető kinevezéséről a Maros megyei tanács döntött.
A divat ritkán költözik ilyen rendhagyó helyszínre: a marosvásárhelyi állatkert oroszlánketrecében rendezik meg a hétvégén Hajnal Zsuzsanna divatbemutatóját, amely a látványon túl gondolatébresztő üzenetet is közvetít a fenntarthatóságról.
Roma Kulturális Napokat tartanak Marosvásárhelyen a Vársétányon augusztus 22-24. között, ezért a programok ideje alatt forgalomkorlátozásra kell számítani az említett utca egyik felében.
Kis előrelépés történt a négy éve beharagozott marosvásárhelyi városi park létrehozása kapcsán: az önkormányzat benyújtotta az iratokat a környezetvédelmi engedélyre. A huszonhat hektáros területen jelenleg ember nagyságú a gaz.
Két baleset történt Maros megye különböző pontjain csütörtökön reggel, csaknem megegyező időben.
szóljon hozzá!