Maros megye bő tíz százalékkal Hargita és Kovászna előtt

•  Fotó: Boda L. Gergely

Fotó: Boda L. Gergely

Hétfőn délben függesztették ki a 2013-as érettségi vizsga eredményeit. A végzős diákok az iskolák előtt várták a jegyeket, ám a kifüggesztés előtt pár perccel ezek az internetre is felkerültek, így egyszerre két forrásból tájékozódhattak. Maros megyében a vizsgára iratkozott diákok 54,69 százaléka kapott átmenő jegyet.

Becze Dalma

2013. július 08., 16:122013. július 08., 16:12

2013. július 08., 16:212013. július 08., 16:21

Nagy volt az izgalom a középiskolákban hétfő délben. Miközben az eredmények kifüggesztésére vártak, a diákok azt az információt kapták, hogy az interneten már megtekinthetők a jegyek. Egyesek okostelefonjaikat használva, mások internetközelben található ismerőseik felhívásával érdeklődtek a jegyek iránt. Akinek erre nem volt lehetősége, az pár percen belül megnézhette a kinyomtatott táblázatokon is az eredményeit. A legtöbb diák jó híreknek örvendhetett. Sebesi Sütő Andrea például rosszabbra számított, de kellemesen csalódott. Elmondása szerint nem volt nehéz a vizsgasorozat. Kakucs Gergő úgy vélte, aki következetesen tanult, annak könnyű dolga volt az érettségin. Saját eredményeivel tökéletesen meg van elégedve, pontosan erre számított. Voltak olyanok is, akik nem voltak elégedettek jegyeikkel, ezért óvni készülnek.

Maros megyében az érettségizők 54,69 százaléka kapott átmenő osztályzatot, ez tíz százalékkal több, mint az előző évben. Az elméleti líceumok esetében a diákok 80 százaléka vizsgázott sikerrel. A marosvásárhelyi középiskolák közül kifejezetten jó eredményeket értek el az Unirea Főgimnáziumban (százszázalékos átmenési arány), valamint az Alexandru Papiu Ilarian Főgimnáziumban (96 százalékos átmenési arány). A Bolyai Farkas Elméleti Líceumban az érettségizők 95 százalékának lett sikeres a vizsgája. A Művészeti Líceumban 86, a Pedagógia Líceumban pedig 83 százalékos az átmenő diákok aránya.

Illés Ildikó főtanfelügyelő-helyettes elmondta, az ipari líceumokban voltak nagyobb gondok, ezek a diákok azonban rendelkeznek szakképesítési oklevéllel, ezzel pedig akár már munkába is állhatnak. Ebben az évben nem volt olyan tanintézet, mint a korábbi esztendőkben, amikor iskolán belül senkinek sem sikerült az érettségi vizsgája.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 31., hétfő

Energia és műtrágya a régiónak és az országnak Marosszékről

A vegyipari kombinát adásvételi szerződését a napokban kötik meg, a több mint nyolcszáz alkalmazott állása biztonságban van – nyilatkozta Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök hétfőn Marosvásárhelyen, ahol a radnóti hőerőműről is beszélt.

Energia és műtrágya a régiónak és az országnak Marosszékről
Hirdetés
2026. augusztus 31., hétfő

Oltani próbálta a tüzet, égési sérüléseket szenvedett egy nő

Kigyulladt egy melléképület vasárnap este a Gernyeszeg községhez tartozó Kisszederjesen. A tüzet sikerült megfékezni, mielőtt átterjedt volna a lakóházra, egy nő azonban égési sérüléseket szenvedett.

Oltani próbálta a tüzet, égési sérüléseket szenvedett egy nő
2026. augusztus 30., vasárnap

Összeverekedtek, húsz embert hallgattak ki a rendőrök

Két férfi verekedett össze szombaton késő este Marosvásárhelyen, a helyszínre kiszálló rendőrök negyven személyt igazoltattak, húsz embert pedig bekísértek az őrsre kihallgatásra.

Összeverekedtek, húsz embert hallgattak ki a rendőrök
2026. augusztus 30., vasárnap

Tizenhárom éve ünnepel így Marosvásárhely magyarsága – a Vásárhelyi Forgatag újra összehozta a közösséget

Idén is Marosvásárhely középkori várudvarában gyűltek össze a helyi magyar családok, barátok és az elszármazottak, hogy közösen ünnepeljenek. Noha számos helyszínen zajlanak programok, a rendezvény szívét idén is a várudvar jelenti a hétvégén.

Tizenhárom éve ünnepel így Marosvásárhely magyarsága – a Vásárhelyi Forgatag újra összehozta a közösséget
Hirdetés
2026. augusztus 29., szombat

Kényszerleszállás Budapesten: késik a Marosvásárhelyre várt repülőgép

A Németországból Marosvásárhelyre érkező repülőgép kényszerleszállását hajtott végre Budapesten szombaton este.

Kényszerleszállás Budapesten: késik a Marosvásárhelyre várt repülőgép
2026. augusztus 29., szombat

A balavásári tűzeset miatt vízkorlátozást kellett alkalmazni

Nem tudják biztosítani az ivóvíz-szolgáltatást Gyulakuta magasabban fekvő otthonaiban, így korlátozásokat vezetnek be.

A balavásári tűzeset miatt vízkorlátozást kellett alkalmazni
2026. augusztus 29., szombat

Kútba esett, kimentették

Eszméleténél volt és már a helyszínen megvizsgálták azt az áldozatot, aki szombaton délben kútba esett Maros megyében.

Kútba esett, kimentették
Kútba esett, kimentették
2026. augusztus 29., szombat

Kútba esett, kimentették

Hirdetés
2026. augusztus 29., szombat

Szervkivétel Marosvásárhelyen – új esély a betegeknek

Májat, veséket, csontszövetet és szaruhártyát távolítottak el péntekre virradó éjszaka egy 49 éves, agyhalott betegtől a Marosvásárhelyi Megyei Sürgősségi Klinikai Kórházban – számoltak be a kórház a közösségi oldalán.

Szervkivétel Marosvásárhelyen – új esély a betegeknek
2026. augusztus 28., péntek

Mikháza: mulasztással vádolják a központ vezetőségét

Átszervezési terv miatt mulasztással és nemtörődömséggel vádolják a mikházi Felnőtt Neuropszichiátriai Rehabilitációs Központ vezetőségét az alkalmazottak. Szerintük nem néhány beteget helyeztek volna át, hanem teljesen ki akarták üríteni az intézményt.

Mikháza: mulasztással vádolják a központ vezetőségét
2026. augusztus 28., péntek

Születésnapos az állatkert, szombaton este ingyenes a belépés

Látványetetésekkel, sportvetélkedőkkel és rendhagyó divatbemutatóval ünnepli 62. születésnapját a marosvásárhelyi állatkert.

Születésnapos az állatkert, szombaton este ingyenes a belépés
Hirdetés