
Fotó: Boda L. Gergely
Fáklya, kürt, özönvíz – számunkra teljesen természetes szavak, nem úgy a mezőméhesi gyerekeknek. Hamar kiderül, miért: gyakorlatilag csak a templomban, s bibliaórán beszélnek magyarul. Amúgy Csaba, Annamari, Kinga és társai román iskolába járnak, az utcán román gyerekekkel játszanak, s ha a pap bácsi nem figyel, egymás közt is románul beszélnek.
2014. augusztus 06., 18:472014. augusztus 06., 18:47
2014. augusztus 06., 19:292014. augusztus 06., 19:29
Vakációs Bibliahét majdnem minden református egyházközségben van, a mezőméhesi azonban azért különleges, mert amellett, hogy bibliaismeretre és erkölcsre okítja a gyerekeket, a magyarság megtartásában is fontos szerepe van. A négyezres településen papíron 120 református van, ez jelentené a magyarok számát is, de a lelkipásztor szerint valójában nincs annyi. Sokan Vásárhelyen élnek, csak a mezőméhesi egyházközségbe fizetnek, mert itt szeretnének majd temetkezni. Vasárnaponként istentiszteletre átlagban tizenöt ember jár, huszonöt fő csak ünnepekkor gyűl össze.
Amikor románul egyszerűbb
A bibliahét negyedik napjába csöppentünk bele a mezőméhesi református templom parókiáján. Kilenc szép magyar nevű gyerek ismételgette, hogy mit tanultak egész héten a bibliaórán. Noé bárkája, valamint Dávid és Góliát történetének elmesélése közben kiderül, ezeknek a magyar családból származó gyerekeknek már jóval egyszerűbb románul beszélni, mint magyarul. Keresgélik a szavakat, gondolkodnak a következő mondaton, s az olyan, nem hétköznapi szavak, mint fáklya, kürt vagy özönvíz, bizony eszükbe sem jutnak. Ráadásul, ha egymás közt beszélnek, már jóval egyszerűbb románul tenni azt.
A mezőméhesi református egyházközség lelkésze, Kovács-Szabó Levente is tudja, mekkora szerepük van a magyarság megőrzésében akkor, amikor ezek a gyerekek gyakorlatilag csak vallásórán beszélnek magyarul. „Egymás között románul beszélnek, s sokszor vallásórán én is úgy vagyok, hogy ha nem is az egészet, de bizonyos részét el kell mondjam románul is, mert különben nem értik. Például amikor tartottam a kovásztalan kenyerekről a történetet, hiába mondtam, hogy élesztő, nem tudták, hogy mi az, ha azt mondom, drojdie, rögtön megértik” – magyarázza a lelkész.
Korán kelni és buszozni kellene a magyar iskolába
Kovács-Szabó Levente hozzáteszi: bár a helyzet siralmas, nem meglepő. Mezőméhesen ugyanis nincs magyar osztály csak román, a tíz kilométerre lévő Nagysármásra tudnának magyar iskolába járni 1-8. osztályba a gyerekek, de az első osztályost nem akarják a szülei hajnalban buszra ültetni és más településre ingáztatni, amikor itt is tudnak tanulni. Igaz, csak románul. „Nagysármáson is csak nyolcadik osztályig tudnának járni magyar iskolába, kilencediktől van a baj, mert akkor már csak Marosvásárhelyre, vagy Válaszútra mehetnének. De hát nem jutnak el odáig, ezeknek a gyerekeknek már a szüleik sem jártak magyar iskolába” – panaszolja a lelkész, miközben mutogatja, hogy arra a táblára, hogy miért hálásak a gyerekek, az anya, apa szó mellé felkerült a sănătate (egészség) is. Románul, mert csak így tudták leírni.
A 36 éves lelkész nem először szolgál szórvány közösségben, Mezőméhes előtt egy brassói, még kisebb egyházközség lelkésze volt, így van tapasztalata. Feleségével együtt a bibliaórák mellett magyar órát is tartanak a gyerekeknek minden héten a vakációt leszámítva. „Hol egy gyerek jön, hol kettő, hol tíz. Attól függ, melyik szülőnek jut eszébe. Pedig minden vasárnap hirdetem a templomban a szószékről, hogy lesz magyar óra” – mondja a lelkipásztor.
Tűz ütött ki csütörtökön egy mésszel megrakott teherautó motorterében Segesváron, az E60-as úton. A helyszínre a tűzoltók vonultak ki, hogy megakadályozzák a lángok továbbterjedését.
A marosludasi tűzoltó-egység katonai tűzoltóit egy kigyulladt kisteherautóhoz riasztották az A3-as autópályára szerda délután. A tűzeset a sztráda Marosvásárhely–Kolozsvár menetirányában történt.
Néhány nap múlva megnyitja kapuit Erdély egyik legnagyobb könnyűzenei fesztiválja, a VIBE. A július 2–5. között zajló rendezvény idén is nemzetközi sztárokkal, hazai kedvencekkel, új helyszínekkel és több kényelmi fejlesztéssel várja a látogatókat.
A csütörtökön kezdődő VIBE Fesztivál ideje alatt megerősített rendőri és csendőri jelenlétre kell számítani Marosvásárhelyen és a fesztivál helyszínén. A hatóságok célja, hogy a négynapos rendezvény rendben és biztonságban teljen.
Több mint egy tucat helyszínen avatkoztak be a Maros megyei tűzoltók a keddi vihar után. A kidőlt fák autókat, tömbházakat és egy étterem teraszát is megrongálták, több településen pedig pincéket és alagsorokat öntött el a víz.
Megtalálták a tűzoltók annak a személynek a holttestét, akit kedd délután kezdtek el keresni a Maros folyóban Lekencénél.
Egy, a Maros folyóban eltűnt, feltehetően vízbe fulladt személy felkutatásához riasztották kedden a dicsőszentmártoni tűzoltóegység és a marosludasi munkapont hivatásos tűzoltóit Maroslekence térségébe.
Egy sávon halad a forgalom a marosvásárhelyi Szabadi úton, ahol két autó ütközött össze hétfőn délután.
Több mint 104 millió lejes beruházással épülhet modern aquapark és szabadidős központ Szovátán. A Maros Megyei Tanács és Szováta önkormányzata közösen nyújt be pályázatot a projekt megvalósítására, amely egész évben várná a látogatókat.
A 15-ös országúton, a Marosvécshez tartozó Disznajón bekövetkezett balesethez riasztották hétfőn reggel a dédai tűzoltóság munkatársait: egy mikrobusz és egy személyautó karambolozott.
szóljon hozzá!