
Fotó: Boda L. Gergely
Ismét terítékre került a 7-es Számú Általános Iskola névváltoztatásának ügye. A napokban Peti András alpolgármester bejelentette: magyar személyiségről szeretnék elnevezni a marosvásárhelyi tanintézetet. A kezdeményezés nem újkeletű, és az alpolgármester visszafogott optimizmussal néz a névadási eljárás elébe.
2015. január 15., 12:332015. január 15., 12:33
A 7-es Számú Általános Iskola 2006-ban ünnepelte fennállásának 100. évfordulóját. A tanintézetet Bernády György építtette, és a Szentgyörgy-téri székhelyéről (a saroképület ma a Petru Maior Egyetem jogi fakultásának ad otthont) 1963-ban költözött át jelenlegi székhelyére, a November 7-i piac mellé. A város egyetlen olyan általános iskolája, amelynek nincs neve.
Amint arról az egykori sajtóhírek beszámolnak, a névadási kezdeményezés nem újkeletű. Mintegy kilenc éve annak, hogy az iskola román többségű vezetőtanácsa leszavazta a magyar tagozat szülői bizottságainak javaslatát, miszerint a tanintézetet építtetőjéről, Bernády Györgyről nevezzék el. Bár az iskolának Andrássy Árpád személyében akkor is magyar igazgatója volt, a névadásra tett, akkori második kísérlet is meghiúsult. Első ízben Vályi Gyula matematikus nevének felvételével próbálkoztak.
Peti András alpolgármester is megerősítette, hogy évek óta felmerült a névadás ötlete, majd hozzátette: már a Bernády-iskola névadásakor, de előtte is többször hangoztatta, szükség lenne a városi tanintézetek neveit átnézni, hiszen a tények azt igazolják, hogy Marosvásárhelyen úgy nevezték el az iskolákat, hogy figyelmen kívül hagyták a lakosság etnikai arányát, illetve a tanügyi törvényben foglaltakat, amely szintén előírja: a névadás során figyelembe kell venni a településen élő kisebbségek arányát is.
Kinek a nevét fogja viselni az iskola? – kérdeztük az illetékeseket. Peti András elmondta, több név felmerült, többek között a Vályi Gyuláé, Molter Károlyé, Teleki Sámuelé, de még nincs végleges döntés. „Meggyőződésem, hogy egy olyan konszenzus fog születni, mely egy, mindkét közösség által elfogadott nevet fog jelenteni” – mondta. Hasonlóan vélekedik a tanintézet ősztől kinevezett igazgatója is, Körtesi Sándor. Az intézményvezető a tanév elején a helyi sajtónak ugyan azt nyilatkozta, hogy: „A mi iskolánk az egyetlen Marosvásárhelyen, amelynek nincs neve. Mi szeretjük a 7-es számot, misztikus, népmesei jelentőséggel bír, és eddig mindig szerencsét hozott számunkra” – azonban most úgy véli, megérett az idő a névadásra. Ugyan a kezdeményezés nem az iskola részéről született, az igazgató szerint a pedagógusgárda is hasonlóképpen vélekedik, viszont ez a majdani névtől is függ, és úgy véli, jó lenne, ha konszenzusos megoldás születne a nevet illetően.
Kérdésünkre, hogy mennyire bizakodó, mivel a Dr. Bernády György iskola névadása sem ment zökkenőmentesen, Peti András elmondta: „visszafogott optimizmus tölt el, annyira nem vagyok bizakodó, hogy nagyon egyszerűen fog ez menni. Remélem, hogy a törvényes eljárás és az ezek által megszabott határidőkön belül sikerül megvalósítani. Ideális esetben ez azt jelenti, hogy a különböző lépések során egyik döntéshozó testület sem akadályozza az ügy előmenetelét. Ha ez így lesz, a nyári vakációig új neve lesz az iskolának”.
Tűz ütött ki csütörtökön egy mésszel megrakott teherautó motorterében Segesváron, az E60-as úton. A helyszínre a tűzoltók vonultak ki, hogy megakadályozzák a lángok továbbterjedését.
A marosludasi tűzoltó-egység katonai tűzoltóit egy kigyulladt kisteherautóhoz riasztották az A3-as autópályára szerda délután. A tűzeset a sztráda Marosvásárhely–Kolozsvár menetirányában történt.
Néhány nap múlva megnyitja kapuit Erdély egyik legnagyobb könnyűzenei fesztiválja, a VIBE. A július 2–5. között zajló rendezvény idén is nemzetközi sztárokkal, hazai kedvencekkel, új helyszínekkel és több kényelmi fejlesztéssel várja a látogatókat.
A csütörtökön kezdődő VIBE Fesztivál ideje alatt megerősített rendőri és csendőri jelenlétre kell számítani Marosvásárhelyen és a fesztivál helyszínén. A hatóságok célja, hogy a négynapos rendezvény rendben és biztonságban teljen.
Több mint egy tucat helyszínen avatkoztak be a Maros megyei tűzoltók a keddi vihar után. A kidőlt fák autókat, tömbházakat és egy étterem teraszát is megrongálták, több településen pedig pincéket és alagsorokat öntött el a víz.
Megtalálták a tűzoltók annak a személynek a holttestét, akit kedd délután kezdtek el keresni a Maros folyóban Lekencénél.
Egy, a Maros folyóban eltűnt, feltehetően vízbe fulladt személy felkutatásához riasztották kedden a dicsőszentmártoni tűzoltóegység és a marosludasi munkapont hivatásos tűzoltóit Maroslekence térségébe.
Egy sávon halad a forgalom a marosvásárhelyi Szabadi úton, ahol két autó ütközött össze hétfőn délután.
Több mint 104 millió lejes beruházással épülhet modern aquapark és szabadidős központ Szovátán. A Maros Megyei Tanács és Szováta önkormányzata közösen nyújt be pályázatot a projekt megvalósítására, amely egész évben várná a látogatókat.
A 15-ös országúton, a Marosvécshez tartozó Disznajón bekövetkezett balesethez riasztották hétfőn reggel a dédai tűzoltóság munkatársait: egy mikrobusz és egy személyautó karambolozott.
szóljon hozzá!