Magyar forradalmárról neveztek el utcát Koronkán, nem mindenkinek tetszik

Az 1989-es forradalom egyik áldozatáról elnevezett koronkai utca neve zavarja egy nemrég beköltözött marosvásárhelyi fiatal ügyvédet. Andrei Coman kérdőre vonta jogász kollégáját, Daniel Cheşa helyi tanácsost, miért foglalkozik az utcák magyarokról való elkeresztelésével. Ugyanakkor azt fontolgatja, hogy új személyazonosságiját ne a Takács László Szilárd utcára, hanem az arra merőleges Orgona utcára kérje.

Szucher Ervin

2016. december 15., 19:092016. december 15., 19:09

Még ki sem került az új utcanévtábla, a másfél évvel ezelőtt Koronkába költözött Andrei Coman az utca nevének a megváltoztatását készül kérni. Amint szomszédjai beszámoltak róla, a Fehér megyében született ügyvéd jó néhányukat azzal az ötlettel kereste fel, hogy fogjanak össze, és követeljék a Takács László Szilárd utca átkeresztelését. Az 1989. december 22-én Bukarestben lelőtt kiskatona éppen a magyar többségű nagyközség polgármesterének az öccse volt.

Az utcanévadás kezdeményezője, Daniel Cheşa hallani sem akar olyasmiről, hogy valakinek a kedvéért, akinek a fülében nem cseng jól Takács László Szilárd neve, megváltoztassák az utca megnevezését. „A községben köztudott, hogy a múltban többször is ellentétbe kerültem Takács Szabolcs jelenlegi polgármesterrel, de ez nem akadályozott meg azon kezdeményezésemben, hogy utcát neveztessek el a testvéréről vagy Toldalagi grófról. Takács László Szilárd kiskatonaként a vérét adta a ’89-es kommunistaellenes harcban, számomra ez a fiatalon meghalt kiskatona egy hős. A faluban egyesek nagy románnak könyveltek el, de ettől függetlenül nem engedem meg senkinek, hogy azért, mert nem tetszik ez a név, meggyalázza az elhunyt és ezáltal a forradalom emlékét” – nyilatkozta Cheşa, aki lapunktól értesült arról, hogy valaki ellenzi a prefektúra által 2014. január 29-én láttamozott tanácsi határozatot. A hír hallatán a liberális politikus azonnal felhívta Andrei Comant, közölve, hogy amennyiben az utcanév-változtatásért agitál a faluba betelepedett románok közt, netán az önkormányzat elé viszi az elképzelését, mindent megtesz annak elbuktatásáért.  

Coman tagadja, de a felvétel nem hazudik

Az ügyben megkerestük Andrei Comant, aki a kérdés hallatán rendkívül irritálttá és hangossá vált. „Nem igaz, hogy ilyesmivel foglalkoznék, ilyent csak egy agybajos találhatott ki!” – kiabálta, majd lecsapta a telefont. 

A Daniel Cheşaval folytatott december 8-i beszélgetéséből azonban tisztán kiderül, hogy Comant nagyon zavarja Takács László Szilárd neve. A fiatal ügyvéd előbb azzal próbált mentegetőzni, hogy csupán a név hosszúsága ellen van kifogása, mert ez „a postán bonyodalmakhoz vezethet”. Lapunk kiderítette, mielőtt Koronkára költözött volna, Coman a marosvásárhelyi 1918 december elseje úton lakott, mégsem kérte a név kurtítását vagy megváltoztatását, netán visszakeresztelését Hosszú utcára vagy az annál is korábbi Malinovschira, Szántóra, Szalmásra vagy Koronkaira. Az ügyvéd azt is kieszelte, hogy sarokházát átíratja a szomszéd utcára, az Orgonára. Takács Szabolcs polgármester szerint ezt nyugodtan megteheti, de azzal a feltétellel, ha udvara bejáratát is áthelyezi a másik oldalra.

A bő tízperces telefonbeszélgetés vége felé Andrei Coman – aki többször is hangsúlyozza, hogy felesége félig magyar – szemrehányón kérdőre vonja Cheşát. „Önnek semmiféle tulajdona nincs abban az utcában. Sokkal jobb dolgokat tehetne a közösségért, mint hogy magyar neveket adjon az utcáknak” – hangzik el a beszélgetésben.

Közfelháborodást okozott

Coman utcabeli román szomszédjai között is felháborodást okozott a kezdeményezés. Többen is megerősítették, hogy ötletével a fiatalember őket is megkereste. Cheşanak pedig elmondta, hogy az utcanév-változtatás érdekében aláírásgyűjtésbe kezd. Mivel az öccséről van szó, Takács Szabolcs polgármester nem igazán kíván beleszólni az ügybe, viszont azt nyomatékosította, hogy a családnak rendkívül rosszulesik, hogy a forradalom államilag elismert hős halottjának a neve csak azért zavar valakit, mert túl hosszú vagy magyar.

Hamar Alpár Benjámin, az 1989. december 21. Egyesület elnöke is megrökönyödéssel vett tudomást a kezdeményezésről. A marosvásárhelyi forradalmár megígérte, hogy hamarosan Koronkára látogat, és felszólítja a polgármestert, ne hagyjon az efféle követeléseknek, ellenkezőleg, tartsa be a helyi tanács 2013-ban hozott döntését, és mielőbb helyezze ki az utcanévtáblát.  

Kolozsvár és Nagyvárad precedenst teremtett
Andrei Coman kezdeményezése nem egyedi a ’89 utáni Romániában. Az elmúlt években Kolozsváron és Nagyváradon a Dsida Jenő, illetve Bajor Andor utca román lakói már sikerrel jártak – a két erdélyi nagyváros nacionalista polgármestere és a román többségű önkormányzat rábólintott a kérésükre. A kincses városban a Dsida Jenő utcanév állítólag azért zavarta az ott lakókat, mert hasonlít a SIDA szóhoz, ami az AIDS betegség román megfelelője. Amikor viszont az RMDSZ kompromisszumként egy másik magyar nevet javasolt, kiderült, hogy egészen más elvek vezérelték a névváltoztatás mozgatórúgóit. A román tanácsosok Pablo Picassóra keresztelték át a Hajnal negyedben található utcát. Döntésük meghozatala előtt javaslatukat nem terjesztették a megyei utcanévadó bizottság elé. Néhány évvel később Nagyváradon, szinte azonos forgatókönyv szerint, az önkormányzat engedve a lakók kérésének az író, költő és humorista, a váradi születésű Bajor Andorról elnevezett utcát keresztelte át.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. augusztus 23., szombat

Háromszáz ingyen teszt van még, várják azokat akik élnének a méhnyakrákszűrés lehetőségével

Kisebb lendülettel, de még mindig folytatódik az ingyenes méhnyakrákszűrés Marosvásárhelyen. Bárki jelentkezhet, függetlenül attól, hogy biztosított vagy sem.

Háromszáz ingyen teszt van még, várják azokat akik élnének a méhnyakrákszűrés lehetőségével
2025. augusztus 23., szombat

Öt gyógyult gólya útnak indult Afrikába – videóval

Sérüléseikből felépült, megerősödött fiatal madarak nyerték vissza szabadságukat a Sérült Vadállatok Rehabilitációs Központja gondozásának köszönhetően. A gólyákat Marosszentgyörgy közelében engedték el, hogy megkezdhessék útjukat Afrikába.

Öt gyógyult gólya útnak indult Afrikába – videóval
2025. augusztus 23., szombat

Három autó ütközött, egy ember a roncsok közé szorult

Három személyautó ütközött össze Dédánál, a 15-ös országúton szombaton reggel. Egy személyt a roncsok közül kellett kimenekíteni – közölte a Maros megyei tűzoltóság.

Három autó ütközött, egy ember a roncsok közé szorult
2025. augusztus 22., péntek

Szaladtak, jótékonykodtak a daganatos gyerekekért

Nyolcezer lejes adományt vehetettek át az Együtt a Rákos Gyermekekért Alapítványt képviselői pénteken délután a marosvásárhelyi Vifi képviselőitől, ennyi adomány gyűlt össze a nemrég megszervezett jótékonysági futás nyomán.

Szaladtak, jótékonykodtak a daganatos gyerekekért
2025. augusztus 22., péntek

Lesz tízóraijuk és utazási támogatásuk a Maros megyei diákoknak

Iskolakezdésre készülve a megyei önkormányzati képviselők megszavazták, hogy a Maros megyei óvodák és iskolák továbbra is biztosítják a tízórait a gyermekek számára, és támogatják az ingázó diákok utazási költségeit.

Lesz tízóraijuk és utazási támogatásuk a Maros megyei diákoknak
2025. augusztus 22., péntek

Rezi Botond a Maros Megyei Múzeum új ideiglenes igazgatója

Dr. Rezi Botondot nevezték ki a Maros Megyei Múzeum ideiglenes igazgatójának, miután elődje, Ötvös Koppány Bulcsú a kulturális minisztérium államtitkára lett. Az új vezető kinevezéséről a Maros megyei tanács döntött.

Rezi Botond a Maros Megyei Múzeum új ideiglenes igazgatója
2025. augusztus 21., csütörtök

Oroszlánok között szerveznek divatbemutatót Marosvásárhelyen

A divat ritkán költözik ilyen rendhagyó helyszínre: a marosvásárhelyi állatkert oroszlánketrecében rendezik meg a hétvégén Hajnal Zsuzsanna divatbemutatóját, amely a látványon túl gondolatébresztő üzenetet is közvetít a fenntarthatóságról.

Oroszlánok között szerveznek divatbemutatót Marosvásárhelyen
2025. augusztus 21., csütörtök

Lezárják a Vársétány egyik felét a hétvégére Marosvásárhelyen

Roma Kulturális Napokat tartanak Marosvásárhelyen a Vársétányon augusztus 22-24. között, ezért a programok ideje alatt forgalomkorlátozásra kell számítani az említett utca egyik felében.

Lezárják a Vársétány egyik felét a hétvégére Marosvásárhelyen
2025. augusztus 21., csütörtök

Négy év után készül a marosvásárhelyi szabadidőközpont látványterve

Kis előrelépés történt a négy éve beharagozott marosvásárhelyi városi park létrehozása kapcsán: az önkormányzat benyújtotta az iratokat a környezetvédelmi engedélyre. A huszonhat hektáros területen jelenleg ember nagyságú a gaz.

Négy év után készül a marosvásárhelyi szabadidőközpont látványterve
2025. augusztus 21., csütörtök

Kigyulladt egy teherautó Segesváron

Két baleset történt Maros megye különböző pontjain csütörtökön reggel, csaknem megegyező időben.

Kigyulladt egy teherautó Segesváron
Kigyulladt egy teherautó Segesváron
2025. augusztus 21., csütörtök

Kigyulladt egy teherautó Segesváron