
Fotó: Boda L. Gergely
Bármennyire korszerű technológiával is dolgoznak a meteorológusok, a gyors éghajlatváltozás gyakran túljár az eszükön. A marosvásárhelyi Meteorológiai Központban csúcstechnológiájú felszerelésekkel figyelik az időjárást, és az éghajlatváltozással kapcsolatos kutatásokat is végeznek. A térségnek több szempontból is fontos központban Makkai Gergely igazgató vezetett körbe.
2013. december 18., 17:502013. december 18., 17:50
2013. december 18., 18:052013. december 18., 18:05
A Marosvásárhelyi Meteorológiai központ két egységből áll – mondta Makkai Gergely –, egy előrejelző részből és a meteorológiai állomásból. „Az alapgondolat az volt, hogy Marosvásárhelyen egy korszerű központot hozzunk létre, hiszen itt 1896 óta vannak hivatalos meteorológiai mérések. A második világháborúig a megfigyelések a város különböző pontjaiban történtek, majd 1945-ben költözött az akkori vásárhelyi repülőtér (mai sportrepülőtér) területére. Akkoriban minden repülőtér mellett létesült egy meteorológiai állomás, ami nekünk nagyon jól jött, hiszen kellett a terület, de ez nekik is kedvező volt, mert szükségük volt a megfigyeléseinkre. Annyi hátránya volt ennek, hogy igényünk lett volna a megfigyelőközpont mellett irodákra is. Bár kezdetben megfelelő volt a hely a szűkebb meteorológiai tevékenységnek, idővel kinőttük magunkat. Már 1976-tól fontolgattuk a saját irodaépület létrehozását, amelyet eredetileg a repülőtér központi épülete mellé terveztek. Hosszabb ideig folyt a harc a helyi hatóságokkal és a minisztériummal, végül nem sikerült ezt megvalósítani” – mesélte az intézményvezető.
A hosszú évekig magára várató terv 2010-ben látott napvilágot, amikor Makkai Gergely a környezetvédelmi miniszter közbenjárását kérte. Sikerült szert tenni egy területre, amelyre irodaházat építhettek volna a reptér irodái mellett, azonban a polgármesteri hivatal egy technológiai parkot szeretett volna létesíteni azon a területen, ahol informatikai és orvosi kutatásnak szerettek volna helyet adni. Nem épülhetett fel tehát a meteorológiai központ, mert ez zavarta volna a park terv szerinti kivitelezését, ezért felajánlották a jelenlegi területet, ahova felépülhetett a mai központ.
„Egy nagyon korszerű épületet sikerült létrehozni, úgy gondolom, hogy nem csak az országban, de a közép és kelet európai térségben is egyedülálló. Az volt az elképzelés, hogy a megfigyelőt, aki követi az időjárást, nyugodtan végezhesse a munkáját a toronyban, senki és semmi ne zavarja. A többi tevékenység az épület másik részében folyik, ezen belül van az előrejelző központ, ide érkezik be minden információ, és itt készül az előrejelzés. Ezen a részlegen is csúcstechnológiájú felszerelésekkel dolgoznak, emellett az Országos Meteorológiai Központon belül külön belső hálózaton futnak az információk. Egy különálló irodát rendeztünk be az éghajlatváltozás kutatásaira, hiszen ez egy nagyon korszerű kérdés, amellyel minden meteorológiai központnak kellene foglalkoznia. Sajnos emberhiányban vagyunk, nincs egy főállású munkatárs, aki ezzel foglalkozna, azonban kollégák időnként végeznek itt kutatásokat” – magyarázta az igazgató.
Az országban pillanatnyilag nyolc meteorológiai központ létezik. Vásárhely a központi régióhoz tartozik, amelynek Szeben a székhelye. „Amikor elképzeltük ezt a központot, akkor a Maros felső folyására, a hegyek közti medencékre, éspedig a Gyergyói-, Csíki-, Brassó-Háromszéki-medencékre gondoltunk, ugyanis itt az időjárás mindig egy sajátos képet ölt. Itt egy sajátos éghajlattal találkozunk, ezért olyan munkatársakat választottunk, akik jól ismerik ezeket a vidékeket. Emellett fiatal kollégáink is vannak, akik nagyon jól értenek az informatikához és a modellezéshez, így alakul ki egy összetett, a szakma minden szempontjából szakképzett csapat. Nehéz dolog napjainkban az előrejelzés, mert olyan gyorsan változnak az éghajlati sajátosságok, hogy nem lehet mindig pontosan előre látni. Bár a legjobb műszerekkel dolgozunk, sokszor mi is bizonytalanok vagyunk” – tudtuk meg Makkai Gergelytől.
A Meteorológiai Világszervezetnek egyik alapelve, hogy a meteorológiai információ a leghatékonyabban és a leggyorsabban anyanyelven jut el a lakossághoz. Ez azért nagyon fontos, mert a meteorológiai információ életet és vagyont véd. Az itt dolgozó magyar anyanyelvű munkatársak bármikor magyarul tájékoztathatják a lakosságot, nem csak előrejelzés esetén, hanem riasztáskor is. A központ azért is fontos a térségnek, mert segíti vízügyi igazgatóság munkáját is, így közösen védekezhetnek a katasztrófák ellen.
Kigyulladt egy melléképület vasárnap este a Gernyeszeg községhez tartozó Kisszederjesen. A tüzet sikerült megfékezni, mielőtt átterjedt volna a lakóházra, egy nő azonban égési sérüléseket szenvedett.
Két férfi verekedett össze szombaton késő este Marosvásárhelyen, a helyszínre kiszálló rendőrök negyven személyt igazoltattak, húsz embert pedig bekísértek az őrsre kihallgatásra.
Idén is Marosvásárhely középkori várudvarában gyűltek össze a helyi magyar családok, barátok és az elszármazottak, hogy közösen ünnepeljenek. Noha számos helyszínen zajlanak programok, a rendezvény szívét idén is a várudvar jelenti a hétvégén.
A Németországból Marosvásárhelyre érkező repülőgép kényszerleszállását hajtott végre Budapesten szombaton este.
Nem tudják biztosítani az ivóvíz-szolgáltatást Gyulakuta magasabban fekvő otthonaiban, így korlátozásokat vezetnek be.
Eszméleténél volt és már a helyszínen megvizsgálták azt az áldozatot, aki szombaton délben kútba esett Maros megyében.
Májat, veséket, csontszövetet és szaruhártyát távolítottak el péntekre virradó éjszaka egy 49 éves, agyhalott betegtől a Marosvásárhelyi Megyei Sürgősségi Klinikai Kórházban – számoltak be a kórház a közösségi oldalán.
Átszervezési terv miatt mulasztással és nemtörődömséggel vádolják a mikházi Felnőtt Neuropszichiátriai Rehabilitációs Központ vezetőségét az alkalmazottak. Szerintük nem néhány beteget helyeztek volna át, hanem teljesen ki akarták üríteni az intézményt.
Látványetetésekkel, sportvetélkedőkkel és rendhagyó divatbemutatóval ünnepli 62. születésnapját a marosvásárhelyi állatkert.
Őrizetbe vették a rendőrök azt az 54 éves, szászrégeni férfit, akit egy kilencéves kislánnyal szembeni molesztálással gyanúsítanak.
szóljon hozzá!