
Leégett kedd délután a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház díszletraktára, ahol zömében olyan előadások díszletelemeit tárolták, amelyek már nem szerepeltek az intézmény műsorán – közölte szerdán a színház.
2014. április 02., 13:372014. április 02., 13:37
2014. április 02., 14:052014. április 02., 14:05
Kedd délután négy óra körül a marosvásárhelyi Mező utcából riasztották a helyi tűzoltókat, hogy kigyulladt egy raktárhelyiség. Három esetkocsi, egy rohammentő, valamint egy parancsnoki autó vonult ki a helyszínre. A tűzoltóknak sikerült eloltani a tüzet, ám az anyagi kár így is igen jelentős. A raktárhelyiség, amelynek teljes, 120 négyzetmétert kitevő felülete leégett a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház kellékeit tárolta, így az anyagi kár mellett jelentős a színházat ért, nehezen pótolható kellékekben keletkezett kár is. A tűzoltók szerint a raktárhelyiség a közeli, engedély nélkül gyújtott, közel egy hektáros bozóttűz miatt kapott lángra – minden valószínűség szerint a szél sodorta az épületre a szikrát, vagy parazsat.
Gáspárik Attila, a színház vezérigazgatója elmondta: többnyire olyan előadások díszleteit tárolták ott, amelyek már nem szerepelnek az intézmény műsorán, de helyszűke miatt ott tárolták néhány olyan produkció díszletelemeit is, amelyeket még játszik a színház.
Az előzetes becslések szerint a keletkezett anyagi kár meghaladja a 100 ezer lejt, ugyanis ott tároltak minden olyan díszletelemet, amelyet újrahasznosításra szántak – mondta a vezérigazgató, aki tájékoztatta erről a színház fenntartóját, a román kulturális minisztériumot.
Gáspárik Attila kifejtette, hogy a színháznak nincs elég pénze a díszletek tárolására, ugyanis a Mező utcai ingatlan leégése előtt sem tudták szakszerűen és biztonságosan őrizni őket. A színház azt igényli a román kulturális minisztériumtól, hogy anyagi segítséggel járuljon hozzá a még műsoron lévő előadások díszletelemeinek helyreállításához.
A vezérigazgató reményét fejezte ki, hogy sikerül felhívni a figyelmet a romániai színházak egyik megoldatlan gondjára, vagyis arra, hogy a biztosítótársaságok a díszletet műalkotásnak tekintik, ezért a bebiztosításuk legalább annyiba kerül, mint a díszlet előállítása. Ezt pedig nem tudják kifizetni a színházak a költségvetésükből – magyarázta Gáspárik Attila.
A Marosvásárhelyi Nemzeti Színház az 1946-ban alakult Marosvásárhelyi Székely Színház utódintézménye, jelenleg a Tompa Miklós Társulattal és a román Liviu Rebreanu Társulattal működik.
Tűz Palotailván
Palotailván ugyancsak április elsején délután gyújtotta meg eddig ismeretlen személy az erdő közelében levő másfél hektáros bozótost. A szászrégeni tűzoltók siettek a helyszínre oltani, őket segítette a munkában a palotailvai, valamint a gödemesterházi önkéntes tűzoltó alakulat személyzete. A tűz belekapott az erdőszéli növényzetbe, s amíg sikerült elszigetelni és eloltani, ebből is leégett 0,3 hektár. Szerencsére sikerült megakadályozni, hogy a tűz átterjedjen a sűrűbben álló erdei fákra is.
Vandalizmus történt Marosvásárhely legújabb parkjában: ismeretlenek megrongálták a Cserealja szabadidőpark nyilvános mosdóit.
Két különböző helyszínen is be kellett avatkozniuk szerda reggel a Maros megyei hivatásos tűzoltóknak.
Elpusztult őzet távolítottak el a Marosból a tűzoltók kedden délelőtt Marosvásárhelyen.
Az EMKE Mozi keretében mutatják be Marosvásárhelyen a Hegyeken, völgyeken zengedezve járnék… című portréfilmet, amely Nyisztor Ilona életét és munkásságát dolgozza fel.
Szénraktár gyulladt ki Balavásáron hétfőre virradóra, a helyszínre nagy erőkkel vonultak ki a tűzoltók.
Melléképület gyulladt ki hétfőn délután Fickópatakán, a tűzesetben a tulajdonos is égési sérüléseket szenvedett – közli a Maros megyei tűzoltóság.
Általánosságban 50-70, elszigeteltebb helyszíneken pedig 80-100 km/órás széllökésekre figyelmeztetett hétfőn a Maros megyei katasztrófavédelem.
Nagytestű kutya tetemét emelték ki hétfőn reggel a Marosból, a folyó marosvásárhelyi szakaszán – közli a Maros megyei tűzoltóság.
Négy személyt szállítottak kórházba egy balesetet követően, amely szombaton reggel történt Fehéregyházán.
Gyerekzsivaj, viaszos kesicék és két pelyhes kiscsibe – nagycsütörtökön a régi hagyományok jegyében, közösen írták meg húsvéti tojásaikat a marosvásárhelyi Gecse utcai református gyülekezet tagjai.
szóljon hozzá!