Lassan visszaszoknak a törzsvendégek a városi uszodába

•  Fotó: Boda L. Gergely

Fotó: Boda L. Gergely

Négy hónapos késéssel, kedden megnyílt a marosvásárhelyi Mircea Birău uszoda. Igaz, hogy nem hat órakor, az első vendégekkel, de nyolckor már jegyet váltottunk.

Simon Virág

2017. január 18., 19:292017. január 18., 19:29

Összesen hatan úsztunk a nagy medencében a másfél óra alatt, s ha jól láttam, ketten voltak a még melegebb, 32 fokos kis medencében. Beüzemelték a szaunákat és a szoláriumot is,  pezsgőfürdőzni is lehetett volna, ha van rá jelentkező.

Nagy és látványos változás nem történt, hacsak a bejáratot és a medencéket elválasztó üvegfal cseréjét nem vesszük annak. S mint Jánosi Levente igazgatótól megtudtuk, részben ennek az üvegfalnak a cseréje miatt késett a nyitás. Ugyanis az egész erkély – ahol valamikor kis büfé is működött – alapját ez az üvegtéglákból kirakott fal tartotta, s az üvegtéglákból a nyomás hatására kis szilánkok váltak ki. Ez balesetveszélyes volt, ezért volt szükség a fal cseréjére. Emellett néhány berendezésnél alkatrészeket cseréltek, és más műszaki javításokat is végeztek.

Jánosi Levente igazgató korábban elmondta, hogy 2008 után a 2016-os év volt az egyik legsikeresebb, igaz nem a naptári év, hanem a 2015 szeptembere és 2016 júniusa közötti időszak. Reményét fejezte ki, hogy idén is sikeres év elé néznek. Erre a késés ellenére minden esély adott. Bár első nap kevesen voltak, szerdán már több autó állomásozott az épület előtt, s nem kell sok idő, hogy a törzsvendégek visszaszokjanak.

Az árak nem változtak: a felnőttek másfél óráért 10 lejt kell fizessenek, a 14 éven aluliak 8, a nyugdíjasok és veteránok 6 lejt. Aki szaunázni, pezsgőfürdőzni szeretne, még nyolc lejt kell fizessen. A nyitvatartás is a régi: keddtől vasárnapig reggel hattól este fél tízig.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. augusztus 22., péntek

Szaladtak, jótékonykodtak a daganatos gyerekekért

Nyolcezer lejes adományt vehetettek át az Együtt a Rákos Gyermekekért Alapítványt képviselői pénteken délután a marosvásárhelyi Vifi képviselőitől, ennyi adomány gyűlt össze a nemrég megszervezett jótékonysági futás nyomán.

Szaladtak, jótékonykodtak a daganatos gyerekekért
2025. augusztus 22., péntek

Lesz tízóraijuk és utazási támogatásuk a Maros megyei diákoknak

Iskolakezdésre készülve a megyei önkormányzati képviselők megszavazták, hogy a Maros megyei óvodák és iskolák továbbra is biztosítják a tízórait a gyermekek számára, és támogatják az ingázó diákok utazási költségeit.

Lesz tízóraijuk és utazási támogatásuk a Maros megyei diákoknak
2025. augusztus 22., péntek

Rezi Botond a Maros Megyei Múzeum új ideiglenes igazgatója

Dr. Rezi Botondot nevezték ki a Maros Megyei Múzeum ideiglenes igazgatójának, miután elődje, Ötvös Koppány Bulcsú a kulturális minisztérium államtitkára lett. Az új vezető kinevezéséről a Maros megyei tanács döntött.

Rezi Botond a Maros Megyei Múzeum új ideiglenes igazgatója
2025. augusztus 21., csütörtök

Oroszlánok között szerveznek divatbemutatót Marosvásárhelyen

A divat ritkán költözik ilyen rendhagyó helyszínre: a marosvásárhelyi állatkert oroszlánketrecében rendezik meg a hétvégén Hajnal Zsuzsanna divatbemutatóját, amely a látványon túl gondolatébresztő üzenetet is közvetít a fenntarthatóságról.

Oroszlánok között szerveznek divatbemutatót Marosvásárhelyen
2025. augusztus 21., csütörtök

Lezárják a Vársétány egyik felét a hétvégére Marosvásárhelyen

Roma Kulturális Napokat tartanak Marosvásárhelyen a Vársétányon augusztus 22-24. között, ezért a programok ideje alatt forgalomkorlátozásra kell számítani az említett utca egyik felében.

Lezárják a Vársétány egyik felét a hétvégére Marosvásárhelyen
2025. augusztus 21., csütörtök

Négy év után készül a marosvásárhelyi szabadidőközpont látványterve

Kis előrelépés történt a négy éve beharagozott marosvásárhelyi városi park létrehozása kapcsán: az önkormányzat benyújtotta az iratokat a környezetvédelmi engedélyre. A huszonhat hektáros területen jelenleg ember nagyságú a gaz.

Négy év után készül a marosvásárhelyi szabadidőközpont látványterve
2025. augusztus 21., csütörtök

Kigyulladt egy teherautó Segesváron

Két baleset történt Maros megye különböző pontjain csütörtökön reggel, csaknem megegyező időben.

Kigyulladt egy teherautó Segesváron
Kigyulladt egy teherautó Segesváron
2025. augusztus 21., csütörtök

Kigyulladt egy teherautó Segesváron

2025. augusztus 20., szerda

„Itthon finomabb a kenyér” – Marosvásárhelyen is összegyűltek az új kenyér ünnepén

A Szent István-napi új kenyér ünnepén idén is néptánccal, zenével és közös kenyértöréssel erősítette a marosvásárhelyi magyarság a közösséghez tartozás érzését és a hagyomány tiszteletét, bár idén jóval kevesebben tették ezt, mint tavaly.

„Itthon finomabb a kenyér” – Marosvásárhelyen is összegyűltek az új kenyér ünnepén
2025. augusztus 20., szerda

Ünnepi visszarendeződés: újra a főtéren van szerdánként Nyárádszeredában a vásár

Közösségi alkalomhoz hasonló volt a magyar államalapítás ünnepén Nyárádszeredában a heti vásár. Nemcsak azért, mert lehetett találkozni, beszélgetni, nézelődni, hanem azért is, mert több évtized után visszaköltözött a szerdai vásár a főtérre.

Ünnepi visszarendeződés: újra a főtéren van szerdánként Nyárádszeredában a vásár
2025. augusztus 19., kedd

Egymillió lejnyi kárt okoztak a medvék és farkasok

Idén 262 esetben a medvék, hét esetben pedig a farkasok okoztak károkat a Maros megyei településeken. Húsz nagyvadat kilőttek, hetet pedig autók vagy vonatok ütöttek el.

Egymillió lejnyi kárt okoztak a medvék és farkasok