Lassan barátkozik környezetével Tánja, az elefánt

•  Fotó: Boda L. Gergely

Fotó: Boda L. Gergely

Több mint egy hónapja érkezett Marosvásárhelyre Tánja, a 38 éves elefánt. Egy hét karantén után gyerekek, szülők és nagyszülők is megnézhették a szürke óriást. A vélemények megoszlottak, hiszen míg a gyerekek örvendtek, hogy végre nem csak rajzfilmben láthatnak ormányost, addig szüleik sopánkodtak és rosszallóan csóválták a fejüket amiatt, hogy Tánja be volt zárva.

Simon Virág

2012. október 24., 15:512012. október 24., 15:51

2012. október 24., 18:102012. október 24., 18:10

A napokban az egyik közösségi portálon egy fénykép jelent meg az ország egyetlen állatkerti elefántjáról. A hozzászólók szerint Tánját mostoha, nem megfelelő körülmények között tartják, és jobb lenne neki, ha visszavinnék Olaszországba.

Modern, megfelelő az új otthon

A Székelyhon.ro kérdésére Kopacz András, az állatkert igazgatója elmondta: lassan, de biztosan sikerült Tánjának alkalmazkodnia, és megszoknia új otthonát. „Tudni kell, hogy az elefántházat a legújabb követelmények alapján, az Európai Állatkertek Egyesületének jóváhagyásával készítettük. Mikor az olaszországi gondozók elhozták az ormányost, elégedetten nyilatkoztak az épületről, az itt alkalmazott megoldásokról. Van, aki azt kifogásolja, hogy túl vastagok a rácsok, miért tettünk villanypásztort. Mindenkinek üzenem, hogy ez nem egy nyuszi, hanem egy nagy termetű, igen erős elefánt, így minden óvintézkedésre szükség van. Azt is a szemünkre hányják, hogy a látogatókat néha erős szag fogadja. Ez természetes, hiszen egy állatkertben vagyunk. Az elefánt ketrecét naponta három alkalommal tisztítjuk, de még így is megtörténik, hogy ürülék van a ketrecben. Az elefántházat öt elefánt befogadására terveztük, jelenleg Tánja két helyet használ” – mondta az igazgató.

Víz- és melegimádó

Ottjártunkkor gondozói éppen „fürdették”, vagyis vízsugárral locsolták Tánját. Az elefánt látszólag nagyon szerette a locsolkodást, ormányával megpróbálta megfogni a slagot, és munkatársunk fényképezőgépét is érdekesnek találta. Kopacz Andrástól megtudtuk, hogy amíg meleg volt, többször is kinyitották az ajtót, hogy Tánja kijöhessen. Két-három napig csak kinézett, de nem jött elő, aztán rászánta magát és szétnézett a füves, erdős részen is. „El kell mondanunk, hogy az állatkertben született Tánját azért kaptuk meg, mert igen félénk, különösen félt a többi elefánttól. Ez csak akkor derült ki, amikor idejött, de egykébként sem volt választási lehetőségünk. A gondozóit megszokta, a ketrecében levő tuskóra mindig készségesen felteszi a lábát, amit naponta tisztítani kell. Hamarosan feltöltjük a ketrece előtti medencét vízzel, és lehetőséget teremtünk, hogy kijöjjön oda is. Mindenkit biztosítok, hogy nagy szeretettel és hozzáértéssel gondozzuk Tánját” – mondta az állatkert igazgatója.

Szintén jó hír, hogy egyre valószínűbb, év végéig zsiráffal gazdagodik a Marosvásárhelyi Állatkert.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. november 10., hétfő

Gyalogosok a rendőrök célkeresztjében

A gyalogosok fegyelmezettlensége miatti baleseteket szeretnék elkerülni, ezért oktató jelleggel tájékoztattak, illetve szabálysértő járókelőket bírságoltak az elmúlt héten – közli a Maros Megyei Rendőr-főkapitányság.

Gyalogosok a rendőrök célkeresztjében
Gyalogosok a rendőrök célkeresztjében
2025. november 10., hétfő

Gyalogosok a rendőrök célkeresztjében

Hirdetés
2025. november 10., hétfő

A lakosság dönt a forgalmi rendről?

Megtöltötték a marosvásárhelyi városháza nagytermét azok a lakók, akik a közlekedési bizottság döntéseihez kívántak hozzászólni. Az egyik vitatott témát a Kövesdomb lakónegyed egyes utcáinak egyirányúvá alakítása képezte.

A lakosság dönt a forgalmi rendről?
A lakosság dönt a forgalmi rendről?
2025. november 10., hétfő

A lakosság dönt a forgalmi rendről?

2025. november 09., vasárnap

A Mihály-fiúk taekwandós története a küzdőszellemről szól

A Mihály-fivérek története a kitartásról és az álmaikért vívott mindennapi harcról szól. A három marosvásárhelyi testvér versenysportszerűen taekwandozik, miközben édesanyjuk minden erejével támogatja őket ezen az úton, amely rengeteg áldozattal is jár.

A Mihály-fiúk taekwandós története a küzdőszellemről szól
2025. november 09., vasárnap

Átfogó ellenőrzéssorozatot tarott a rendőrség Szászrégenben

Több jármű forgalmi engedélyét is bevonták a rendőrök a hétvégén Szászrégenben, ahol átfogó ellenőrzést végeztek. 128 személyt igazoltattak, 38 járművet állítottak meg és ellenőriztek, továbbá hat kereskedelmi egységet is vizsgáltak.

Átfogó ellenőrzéssorozatot tarott a rendőrség Szászrégenben
Hirdetés
2025. november 09., vasárnap

Magyar alkotás nyerte az Alter-Native Filmfesztivál fődíját

Kiosztották a 33. Alter-Native Nemzetközi Rövidfilm Fesztivál díjait Marosvásárhelyen. A fesztivál fődíját idén egy magyar rendező alkotása nyerte el.

Magyar alkotás nyerte az Alter-Native Filmfesztivál fődíját
2025. november 09., vasárnap

Kendama-láz újratöltve Székelyföldön is

Ismét virágkorát éli az a fajáték, amely egy madzaggal összekötött kalapácsszerű részből és egy lyukas golyóból áll. A kendama játék azonban több iskolában tiltólistára került sérülésveszélyre hivatkozva.

Kendama-láz újratöltve Székelyföldön is
Kendama-láz újratöltve Székelyföldön is
2025. november 09., vasárnap

Kendama-láz újratöltve Székelyföldön is

2025. november 08., szombat

Életet menthet egy kitisztított kémény – riasztó számokat közölt a tűzoltóság

Idén országszerte már 150 tűzeset történt lakóépületekben, ebből 54 esetet a tisztítatlan vagy hibás kémény okozott, és két halálos áldozatot is követeltek már a lakástüzek idén Maros megyében. A megelőzésre hívták fel a figyelmet a tűzoltók.

Életet menthet egy kitisztított kémény – riasztó számokat közölt a tűzoltóság
Hirdetés
2025. november 08., szombat

Közeleg az adventi időszak, szervezik a karácsonyi vásárokat

Marosvásárhelyen december 5-én, a Mikulás érkezésének napján nyitják meg a karácsonyi vásárt a Színház téren.

Közeleg az adventi időszak, szervezik a karácsonyi vásárokat
2025. november 08., szombat

A turbinaárokba esett, a tűzoltók mentették ki

Beleesett a Turbina-csatornába egy személy Marosvásárhelyen szombat délelőtt, a tűzoltóknak sikerült kimenteniük őt.

A turbinaárokba esett, a tűzoltók mentették ki
2025. november 08., szombat

Lélektájakra kalauzol Lukács Adél Vanda kiállítása

Újabb művészeti tárlatnak ad otthont a marosvásárhelyi Studium HUB kiállítóterme november 21-től: Lukács Adél Vanda képei segítséget nyújtanak az önreflexióra, a gyász feldolgozására és a belső béke keresésére.

Lélektájakra kalauzol Lukács Adél Vanda kiállítása
Hirdetés