Fotó: Boda L. Gergely
A gyulakutaiak már nem kell Marosvásárhelyre utazzanak, a székelyvéckeiek, erdőszentgyörgyiek és makfalviak sem Szovátára. Mindannyian Erdőszentgyörgyön cserélhetnek, válthatnak ki új személyazonossági igazolványt a szerdán hivatalosan felavatott lakosság-nyilvántartó hivatalban.
2014. október 01., 14:302014. október 01., 14:30
A Rhédey Claudia utca 12. szám alatti hivatal már hétfőtől fogadja az ügyfeleket, a hivatalos átadás napján reggel nyolcan nyújtották be a személyazonossági cseréjéhez szükséges iratokat. Az ügyfeleket Boka Csilla és Takács Enikő fogadja. Utóbbo elmondta, hogy egyelőre kevesen jöttek, hiszen nem mindenki tudja, hogy immár helyben is lehet a személyazonosságit cserélni, újat igényelni, s akinek ideiglenes tartózkodási engedélyre (flotant) van szüksége, az is ide fordulhat. „Szeptember 29-én, hétfőn nyitottunk, s ettől az időponttól sem Szovátán, sem Marosvásárhelyen nem fogadják a gyulakutaiak, székelyvéckeiek, makfalviak és erdőszentgyörgyiek iratait, hanem hozzánk irányítják őket. A kéréseket harminc napos határidővel oldjuk meg, az iratokat a megyei hivatalnál nyomtatják, s küldik ki nekünk” – mondta Takács Enikő.
A szalagvágáson, amelyen a megyei és környékbeli hivatalosságok is részt vettek, Csibi Attila erdőszentgyörgyi polgármester elégedettségének adott hangot, hogy sikerült ezt megvalósítani. „A lakosság-nyilvántartó hivatal létrehozásával megvalósult egy régi tervünk: megkönnyítettük a helyiek és környékbeliek életét, közelebb hoztunk hozzájuk az ügyintézést. Ez a projekt méltó Erdőszentgyörgy múltjához és jelenéhez” – mondta az elöljáró, aki megköszönte az ákosfalvi polgármesternek, Osváth Csabának az új hivatal alkalmazottainak a betanításában és tanácsadásban nyújtott segítségét.
A megyei lakosság-nyilvántartó hivatal aligazgatója, Domby Károly a Székelyhonnak elmondta, hogy az elmúlt időszakban megyeszerte több helyi hivatal nyílt annak érdekében, hogy egyszerűbb és könnyebb legyen az ügyintézés. A közeljövőben Libánfalván lesz hasonló avató, s lehetséges, hogy jövő évben Nyárádkarácson községben is kirendeltség nyílik.
Az erdőszentgyörgyi hivatal 14.686 személyt lát el. Kocsis János érdeklődésünkre elmondta, hogy bár neki már nem kell személyi igazolványt cserélnie, örvend, hogy gyermekei és unokái nem kell Szovátára utazzanak. „Kétszer kellett elmenni Szovátára, amikor ellopták az unokám személyijét. Az összesen száz kilométer, üzemanyag és idő. Jó dolog, hogy most itthon be lehet sétálni a hivatalba, leadni a papírokat és várni, hogy úgymond hazahozzák a személyit” – mondta az idős férfi.
Folyamatosan figyelik a Kis-Küküllőt a sós vízzel szennyezett szakaszon, de egyelőre sehol sem találtak elpusztult halakat a hatóságok szakemberei.
Jobb lefedettséget, rövidebb várakozási időt, gyorsabb reagálást a panaszokra – ezeket várják a marosvásárhelyi tömegközlekedési vállalattól a buszozók, akiknek csak 43 százaléka elégedett az utazással. Az igazgató válasza: sok minden nem tőlük függ.
Semmi nem maradt élve a Kis-Küküllőben a Parajdról érkező sóhullámok után – nyilatkozta kedden Székely Annamária, a Maros megyei környezetőrség igazgatója, aki arról is beszámolt, hogy a nagy haltetemek még a folyó fenekén vannak.
A Kis-Küküllő vízének magas sótartalma miatt keddre virradó éjszaka egy órakor ismét leállították a dicsőszentmártoni vízüzemet.
Mintegy 700 ezer liter vizet osztott ki a Maros megyei katasztrófavédelem és az Aquaserv szolgáltató hétfőn a Kis-Küküllő mentén élőknek. Mindemellett az elpusztult halak begyűjtése is folyamatban van a sóval szennyezett folyónál.
Öt helyszínen, ötven zenei előadóval szervezik meg Marosvásárhelyen a városnapokat június 26–29. között. Idén 14 díszpolgári címet osztanak ki, tizenegy ország küldöttsége látogat ide. Kétmillió lejt különít el erre a város helyi forrásokból.
Bő két napos szünet után újraindult a vízszolgáltatás Dicsőszentmártonban. A jó hírt a város polgármestere jelentette be vasárnap este a közösségi oldalán.
Jelentősen csökken a Korond-patak vízének sótartalma az elmúlt időszakban – tájékoztat a Maros megyei vészhelyzeti bizottság, amely arról is beszámolt, hogy kiszedték a Kis-Küküllőből a döglött halakat és halivadékokat mentettek.
A vasárnap esti vízminták eredményei függvényében döntenek a dicsőszentmártoni vízüzem újraindításáról – nyilatkozta a Székelyhonnak vasárnap reggel Sipos Levente, az Aquaserv igazgatója.
Előbb a Korond-patak földfelszíni eltűnése számított a sóvidék leglátványosabb történésének, aztán megjelentek a bányafelszíni lyukak, majd nőttek és nőttek – határon innen és túl szinte mindenkit ez foglalkoztatott.
szóljon hozzá!