Hétfőn két olyan KRESZ-áthágás is volt Maros megyében, amelyek már a bűncselekmény-kategóriába sorolandók a közlekedési törvény alapján.
2014. november 05., 13:212014. november 05., 13:21
2014. november 05., 14:022014. november 05., 14:02
Hétfőn este fél hétkor értesítették a segesvári rendőrséget a 112-es egységes sürgősségi hívószámon, hogy egy személygépkocsi belerohant egy villanyoszlopba, amit tönkre is tett. A közlekedési rendőrség rohamkocsija a helyszínre sietett a Szőlősök tanyája utcába, ahol meg is találták azt a Mitsubishit, amely az oszlopot kidöntötte, s mellette a 19 éves fiatalt, G. A. A.-t, aki a járművet vezette.
A helyszíni ellenőrzés során kiderült, hogy a vezetésben tapasztalattal nem rendelkező fiatalember elvesztette uralmát a jármű fölött, emiatt belecsapódott egy villanyoszlopba, amit kidöntött, innen átpördült és egy ház fémkerítésében kötött ki, amit ugyancsak tönkretett. A gépkocsivezetőt alkoholszondás ellenőrzésnek vetették alá, de a műszer nem mutatott ki alkoholfogyasztást. Egyúttal a jogosítványát ellenőrizték volna, ám a fiatal nem rendelkezett semmilyen jármű-kategória vezetésére vonatkozó engedéllyel. A segesvári rendőrség folytatja a bűnügyi vizsgálatot, amit jogosítvány nélküli járművezetés miatt indítottak G. A. A. ellen.
Ugyanaznap, de még a délelőtt órákban a szászrégeni közbiztonsági rendőrök a Dózsa György utcában megállítottak egy robogóval közlekedő helybeli 48 éves férfit. Az ellenőrzésnél kiderült, hogy a robogó vezetője semmilyen járműre nem rendelkezik vezetői engedéllyel, ráadásul a robogót még 2010-ben törölték a forgalomból. A férfi ellen bűnügyi vizsgálatot folytatnak jogosítvány nélküli gépjárművezetés és bejegyzetlen járművel való közlekedés miatt.
Tűz ütött ki csütörtökön egy mésszel megrakott teherautó motorterében Segesváron, az E60-as úton. A helyszínre a tűzoltók vonultak ki, hogy megakadályozzák a lángok továbbterjedését.
A marosludasi tűzoltó-egység katonai tűzoltóit egy kigyulladt kisteherautóhoz riasztották az A3-as autópályára szerda délután. A tűzeset a sztráda Marosvásárhely–Kolozsvár menetirányában történt.
Néhány nap múlva megnyitja kapuit Erdély egyik legnagyobb könnyűzenei fesztiválja, a VIBE. A július 2–5. között zajló rendezvény idén is nemzetközi sztárokkal, hazai kedvencekkel, új helyszínekkel és több kényelmi fejlesztéssel várja a látogatókat.
A csütörtökön kezdődő VIBE Fesztivál ideje alatt megerősített rendőri és csendőri jelenlétre kell számítani Marosvásárhelyen és a fesztivál helyszínén. A hatóságok célja, hogy a négynapos rendezvény rendben és biztonságban teljen.
Több mint egy tucat helyszínen avatkoztak be a Maros megyei tűzoltók a keddi vihar után. A kidőlt fák autókat, tömbházakat és egy étterem teraszát is megrongálták, több településen pedig pincéket és alagsorokat öntött el a víz.
Megtalálták a tűzoltók annak a személynek a holttestét, akit kedd délután kezdtek el keresni a Maros folyóban Lekencénél.
Egy, a Maros folyóban eltűnt, feltehetően vízbe fulladt személy felkutatásához riasztották kedden a dicsőszentmártoni tűzoltóegység és a marosludasi munkapont hivatásos tűzoltóit Maroslekence térségébe.
Egy sávon halad a forgalom a marosvásárhelyi Szabadi úton, ahol két autó ütközött össze hétfőn délután.
Több mint 104 millió lejes beruházással épülhet modern aquapark és szabadidős központ Szovátán. A Maros Megyei Tanács és Szováta önkormányzata közösen nyújt be pályázatot a projekt megvalósítására, amely egész évben várná a látogatókat.
A 15-ös országúton, a Marosvécshez tartozó Disznajón bekövetkezett balesethez riasztották hétfőn reggel a dédai tűzoltóság munkatársait: egy mikrobusz és egy személyautó karambolozott.
szóljon hozzá!