Közösségi összefogással dolgoznak Szabédon

•  Fotó: Gligor Róbert László

Fotó: Gligor Róbert László

Ha rövid a kardod, toldd meg egy lépéssel! Ha nincs elég pénzed, építs közösségi munkával! Így próbálják elképzeléseiket megvalósítani, környezetüket szebbé, élhetőbbé tenni a mezőségi Szabédon, ugyanis az önkormányzat részéről a nagy jóindulat mellé kevesebb pénz jut erre.

Gligor Róbert László

2015. január 30., 15:352015. január 30., 15:35

Nyolc település minden igényét kellene ellássa a mezőcsávási önkormányzat a szegényes költségvetésből. Szabó József Levente polgármester mindent megtesz, hogy mindenhová jusson pénz, de ezt csak a megyei és országos leosztások függvényében teheti meg. A község legnagyobb magyar településén, Szabédon is sok még a tennivaló, bár Csécs Sándor és Szilágyi Dezső képviselők évek óta próbálják a település „malmára” hajtani a vizet, azaz a fejlesztési pénzeket. Mindketten úgy gondolják: nem azért választotta őket a falu, hogy irányítsanak, hanem hogy a lakossággal együtt dolgozzanak a köz érdekében. Jelenleg több közösségi elképzelés szerepel a vezetők napirendjén: az önkormányzat a helyi művelődési otthon korszerűsítését próbálja támogatni, a szabédi lakosság önerőből próbál zöldövezetet, csorgót, járhatóbb járdákat kialakítani.

Egyik dédelgetett terve a közösségnek, hogy a faluközpontban üresen álló, mintegy 15 ár nagyságú egykori piacteret a település díszévé varázsolja, zöldövezetet hozva itt létre. Az ötlet a tavaly vetődött fel, hamarosan ismét közösségi megbeszélést tartanak a kérdésben. Az elképzelés az, hogy az érdekelt és aktív lakosokat is bevonják a megvalósításba. Az érdekelt szabédi családok megfelelő növényeket kapnának, ezt kellene a számukra kijelölt helyen elültetniük, majd folyamatosan gondozniuk. Ezzel szeretnék elérni, hogy a parkot mindenki sajátjának tekintse és óvja, gondozza. A „zöld” alapanyag biztosítását több támogató biztosítaná, a kiválasztásban Kolozsvári Zoltán mérnök segítene, aki a faluban kis tanyával és amolyan „botanikus kerttel” rendelkezik, és igencsak szívén viseli az ügyet.

Eddig a közösség talajréteggel feltöltötte a területet és leárkolta, az ültetési munkálatokat idén tavasszal és ősszel végeznék el.

A zöldövezet szomszédságában levő csorgót is felújítják a szabédiak. Több mint száz évvel ezelőtt a határból vezették be ide az ivóvizet, de a vezetékek már rég tönkrementek. Most egy faluszéli kútból biztosítják a vizet, a szükséges vezetékeket már kicserélték: legtöbben kétkezi munkával segédkeztek, egy személy gépi munkával segített egy kemény talajú szakaszon, de mindenki lelkesedéssel dolgozott, 293 méter új műanyag vezetéket fektettek le. A csorgó fölé tetőt építettek, a területet lebetonozták, és hamarosan le is burkolják, sőt, az eredeti, Budapesten gyártott utcai csapot is visszaállítják.

Tavalyelőtt kezdte el a önkormányzat a Szabédot és Bazédot átszelő községi út aszfaltozását. Azonban a tervező hatalmas tévedése folytán az elkülönített összegből csak annyira futotta, hogy Szabédon egy kilométerre jutott szilárd útburkolat. A tervező a sáncok kiépítését, betonozását nem vette figyelembe, a kivitelező német cég pedig enélkül nem is fogott volna hozzá a munkálathoz. Így nemcsak a faluban nem lett elég az aszfalt, hanem még adósságot is felhalmoztak, így csak ennek törlesztése után gondolkodhat az önkormányzat, hogy milyen forrásból fogja a még hátralevő 3,5 kilométert is korszerűsíteni.

Amíg ez is megvalósul, a szabédiak szeretnének még legalább ezer darab betonlapot szerezni, hogy a faluközpontban és a mellékutcákban a járdákat feljavítsák, esetleg bővítsék. A tönkrement betonlapokat felszednék és törmeléktöltésként elhelyeznék a nagyobb kátyúkban.

A művelődés hajlékát 2012-ben kezdték korszerűsíteni, egy országos színjátszó tábor apropóján, így vezetékes vízzel, belső illemhelyekkel, zuhanyzókkal rendelkezik. A tavaly ősz folyamán az önkormányzat elkezdte a nyílászárók cseréjét: 16 új ablakot és 4 bejárati ajtót építettek be. A mennyezetről nemrég lehullott egy jókora darab vakolat, ezért faburkolatot építettek, de újabb nagy munka vár még elvégzésre: a salétrom kiszorítása végett a fél méter vastag falakat másfél méter magasságig ki kell bontani, az épületet alábetonozni, majd új, „egészséges” téglákkal visszaépíteni, ezután az egész épületet kívül-belül vakolni, színezni. Az elmúlt rendszerben az épület egyik falát újjáépítették, de a másik háromra nem kaptak sem engedély, sem pénzt akkor. Az épület környezetének helyreállítását a faluközösség elvégezte, kerítést építettek, folyamatosan védik és gondozzák az itt kialakított zöldövezetet.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 02., csütörtök

Kigyulladt egy mésszel megrakott teherautó motortere Segesváron

Tűz ütött ki csütörtökön egy mésszel megrakott teherautó motorterében Segesváron, az E60-as úton. A helyszínre a tűzoltók vonultak ki, hogy megakadályozzák a lángok továbbterjedését.

Kigyulladt egy mésszel megrakott teherautó motortere Segesváron
Hirdetés
2026. július 01., szerda

Autópályán gyulladt ki egy kisbusz Marosludas közelében

A marosludasi tűzoltó-egység katonai tűzoltóit egy kigyulladt kisteherautóhoz riasztották az A3-as autópályára szerda délután. A tűzeset a sztráda Marosvásárhely–Kolozsvár menetirányában történt.

Autópályán gyulladt ki egy kisbusz Marosludas közelében
2026. július 01., szerda

Azahriah, Alan Walker és Inna is érkezik – számos újdonsággal indul a VIBE Fesztivál

Néhány nap múlva megnyitja kapuit Erdély egyik legnagyobb könnyűzenei fesztiválja, a VIBE. A július 2–5. között zajló rendezvény idén is nemzetközi sztárokkal, hazai kedvencekkel, új helyszínekkel és több kényelmi fejlesztéssel várja a látogatókat.

Azahriah, Alan Walker és Inna is érkezik – számos újdonsággal indul a VIBE Fesztivál
2026. július 01., szerda

Több mint száz rendőr ügyel a biztonságra a VIBE Fesztivál idején

A csütörtökön kezdődő VIBE Fesztivál ideje alatt megerősített rendőri és csendőri jelenlétre kell számítani Marosvásárhelyen és a fesztivál helyszínén. A hatóságok célja, hogy a négynapos rendezvény rendben és biztonságban teljen.

Több mint száz rendőr ügyel a biztonságra a VIBE Fesztivál idején
Hirdetés
2026. július 01., szerda

Éjszaka sem pihentek a tűzoltók: károkat okozott a vihar Maros megyében

Több mint egy tucat helyszínen avatkoztak be a Maros megyei tűzoltók a keddi vihar után. A kidőlt fák autókat, tömbházakat és egy étterem teraszát is megrongálták, több településen pedig pincéket és alagsorokat öntött el a víz.

Éjszaka sem pihentek a tűzoltók: károkat okozott a vihar Maros megyében
2026. június 30., kedd

Megtalálták a Marosba esett személy holttestét

Megtalálták a tűzoltók annak a személynek a holttestét, akit kedd délután kezdtek el keresni a Maros folyóban Lekencénél.

Megtalálták a Marosba esett személy holttestét
2026. június 30., kedd

Embert keresnek a Marosban Lekencénél

Egy, a Maros folyóban eltűnt, feltehetően vízbe fulladt személy felkutatásához riasztották kedden a dicsőszentmártoni tűzoltóegység és a marosludasi munkapont hivatásos tűzoltóit Maroslekence térségébe.

Embert keresnek a Marosban Lekencénél
Embert keresnek a Marosban Lekencénél
2026. június 30., kedd

Embert keresnek a Marosban Lekencénél

Hirdetés
2026. június 29., hétfő

Két autó ütközött, az egyik lesodródott az úttestről

Egy sávon halad a forgalom a marosvásárhelyi Szabadi úton, ahol két autó ütközött össze hétfőn délután.

Két autó ütközött, az egyik lesodródott az úttestről
2026. június 29., hétfő

Aquaparkkal bővülhet Szováta turisztikai kínálata

Több mint 104 millió lejes beruházással épülhet modern aquapark és szabadidős központ Szovátán. A Maros Megyei Tanács és Szováta önkormányzata közösen nyújt be pályázatot a projekt megvalósítására, amely egész évben várná a látogatókat.

Aquaparkkal bővülhet Szováta turisztikai kínálata
2026. június 29., hétfő

Mikrobusz és személyautó karambolozott Maros megyében

A 15-ös országúton, a Marosvécshez tartozó Disznajón bekövetkezett balesethez riasztották hétfőn reggel a dédai tűzoltóság munkatársait: egy mikrobusz és egy személyautó karambolozott.

Mikrobusz és személyautó karambolozott Maros megyében
Hirdetés