
Fotó: Boda L. Gergely
Több mint hetven idős személy vett részt a betegek világnapja alkalmából szervezett ünnepségen szerdán Marosvásárhelyen. A Gyulafehérvári Caritas szervezete a Máltai Segélyszolgálattal együtt idén is tartalmas programot szervezett.
2015. február 11., 18:082015. február 11., 18:08
„Huszonharmadik alkalommal szervezzük meg a betegek világnapját a Máltai Segélyszolgálattal közösen. Az előző évek hagyományához híven idén is szentmisével és a betegek szentségének felvételével kezdődött a nap a Keresztelő Szent János plébániatemplomban. A műsor ezután a Deus Providebit Házban folytatódott, ahol felvilágosító előadások, szereplések következtek. A betegek és hozzátartozóik megszokhatták, hogy vérnyomást is mérünk, viszont az idén újdonság volt, hogy 10 személy EKG-vizsgálatban részesül, amit szakorvos értékel majd ki. Már vannak feliratkozók, de még jövő hónapban is lehet jelentkezni” – tudtuk meg Koszta Piroskától, a szervezet Otthoni Beteggondozó részlegének Maros megyei régióvezetője. „Fontos esemény a mai nap, mert a gondozottjainknak megvan a napi rutinja, amit ez a rendezvény megváltoztat. De ugyanez érvényes az ápolóinkra is, akik ezúttal nem házhoz mentek, hanem közösen ünnepelnek” – mondta a régióvezető.
Bár az idén tavalyhoz képest kevesebb számú résztvevő vett részt, Tulit Victoria, a Máltai Segélyszolgálat elnöke szerint mindez a hideg időjárás számlájára írható, ugyanakkor hálás volt, és örvendett minden résztvevőnek. „A segélyszolgálatnak nincs otthoni beteggondozói szolgáltatása, viszont nálunk az a szokás, hogy minden tagunk legalább két idős személyt látogat, akikkel elbeszélgetnek, és időnként a házimunkába is besegítenek. Amennyiben úgy látják, hogy szakmai segítségre van szüksége az illetőnek, akkor a Caritas felé irányítják” – tudtuk meg a segélyszolgálat vezetőjétől.
A szentmise után a résztvevők meghallgathatták a máltaiak lelkipásztorának, a Marosjárában szolgáló Palkó Ágoston elmélkedését. Ezután Nagy Melinda fogorvos Mosollyal az egészségért című előadása következett: „Előadásomban azt szerettem volna hangsúlyozni, hogy a műfogak tisztítása is ugyanolyan fontos, mint a természetes fogaké, hiszen a rendszeres ápolás elmaradása gyulladásokat okozhat, amely kihatással lehet az egész szervezetre” – mondta a szakember.
A marosjárai óvodások előadása után az ünnepeltek szavalatai következtek, majd a rendezvény szeretetvendégséggel zárult.
Tűz ütött ki csütörtökön egy mésszel megrakott teherautó motorterében Segesváron, az E60-as úton. A helyszínre a tűzoltók vonultak ki, hogy megakadályozzák a lángok továbbterjedését.
A marosludasi tűzoltó-egység katonai tűzoltóit egy kigyulladt kisteherautóhoz riasztották az A3-as autópályára szerda délután. A tűzeset a sztráda Marosvásárhely–Kolozsvár menetirányában történt.
Néhány nap múlva megnyitja kapuit Erdély egyik legnagyobb könnyűzenei fesztiválja, a VIBE. A július 2–5. között zajló rendezvény idén is nemzetközi sztárokkal, hazai kedvencekkel, új helyszínekkel és több kényelmi fejlesztéssel várja a látogatókat.
A csütörtökön kezdődő VIBE Fesztivál ideje alatt megerősített rendőri és csendőri jelenlétre kell számítani Marosvásárhelyen és a fesztivál helyszínén. A hatóságok célja, hogy a négynapos rendezvény rendben és biztonságban teljen.
Több mint egy tucat helyszínen avatkoztak be a Maros megyei tűzoltók a keddi vihar után. A kidőlt fák autókat, tömbházakat és egy étterem teraszát is megrongálták, több településen pedig pincéket és alagsorokat öntött el a víz.
Megtalálták a tűzoltók annak a személynek a holttestét, akit kedd délután kezdtek el keresni a Maros folyóban Lekencénél.
Egy, a Maros folyóban eltűnt, feltehetően vízbe fulladt személy felkutatásához riasztották kedden a dicsőszentmártoni tűzoltóegység és a marosludasi munkapont hivatásos tűzoltóit Maroslekence térségébe.
Egy sávon halad a forgalom a marosvásárhelyi Szabadi úton, ahol két autó ütközött össze hétfőn délután.
Több mint 104 millió lejes beruházással épülhet modern aquapark és szabadidős központ Szovátán. A Maros Megyei Tanács és Szováta önkormányzata közösen nyújt be pályázatot a projekt megvalósítására, amely egész évben várná a látogatókat.
A 15-ös országúton, a Marosvécshez tartozó Disznajón bekövetkezett balesethez riasztották hétfőn reggel a dédai tűzoltóság munkatársait: egy mikrobusz és egy személyautó karambolozott.
szóljon hozzá!