A Maros megyei és a marosvásárhelyi önkormányzat vezetősége azt tervezi, hogy a jövő év első negyedévében együttes ülést tartanak, amelyen a közös ügyeket és az ezeket érintő döntéseket vitatják meg.
2014. december 23., 14:012014. december 23., 14:01
A marosvásárhelyi városháza és a megyei közgyűlés közötti együttműködés lenne a fő témája a 2015 első három hónapjában tervezett ülésnek. Hasonlót terveztek már korábban is, de mindeddig elképzelhetetlen volt, most viszont, hogy Dorin Florea marosvásárhelyi polgármester és Ciprian Dobre megyei tanácselnök egyaránt ugyanazt a politikai szárnyat képviseli (a PDL és a PNL összeolvadása után), első ízben valósulhat meg, és az együttműködés is normalizálódhat.
Dorin Florea a nagyvárosi övezet fejlesztésére helyezné a hangsúlyt, és amennyiben sikerrel járnának, akkor a módszer kiterjeszthető lenne Segesvár, Szászrégen és Dicsőszentmárton térségére is. Továbbá szerinte „közös gondolkodás” szükséges a főtéri parkolóhelyek és a vár tekintetében is. Az együttműködésre és közös döntéshozatalra Ciprian Dobre szerint is szükség van, hiszen mindkét fél érintett a nagyvárosi övezet gazdasági stratégiáiban és fejlődésében, a rendszer újraszervezésében, a marosvásárhelyi pakorlási gondok enyhítésében, a sürgősségi kórházi parkoló hozzáférhetőbbé tételében, a repülőtér fejlesztésében.
Tűz ütött ki csütörtökön egy mésszel megrakott teherautó motorterében Segesváron, az E60-as úton. A helyszínre a tűzoltók vonultak ki, hogy megakadályozzák a lángok továbbterjedését.
A marosludasi tűzoltó-egység katonai tűzoltóit egy kigyulladt kisteherautóhoz riasztották az A3-as autópályára szerda délután. A tűzeset a sztráda Marosvásárhely–Kolozsvár menetirányában történt.
Néhány nap múlva megnyitja kapuit Erdély egyik legnagyobb könnyűzenei fesztiválja, a VIBE. A július 2–5. között zajló rendezvény idén is nemzetközi sztárokkal, hazai kedvencekkel, új helyszínekkel és több kényelmi fejlesztéssel várja a látogatókat.
A csütörtökön kezdődő VIBE Fesztivál ideje alatt megerősített rendőri és csendőri jelenlétre kell számítani Marosvásárhelyen és a fesztivál helyszínén. A hatóságok célja, hogy a négynapos rendezvény rendben és biztonságban teljen.
Több mint egy tucat helyszínen avatkoztak be a Maros megyei tűzoltók a keddi vihar után. A kidőlt fák autókat, tömbházakat és egy étterem teraszát is megrongálták, több településen pedig pincéket és alagsorokat öntött el a víz.
Megtalálták a tűzoltók annak a személynek a holttestét, akit kedd délután kezdtek el keresni a Maros folyóban Lekencénél.
Egy, a Maros folyóban eltűnt, feltehetően vízbe fulladt személy felkutatásához riasztották kedden a dicsőszentmártoni tűzoltóegység és a marosludasi munkapont hivatásos tűzoltóit Maroslekence térségébe.
Egy sávon halad a forgalom a marosvásárhelyi Szabadi úton, ahol két autó ütközött össze hétfőn délután.
Több mint 104 millió lejes beruházással épülhet modern aquapark és szabadidős központ Szovátán. A Maros Megyei Tanács és Szováta önkormányzata közösen nyújt be pályázatot a projekt megvalósítására, amely egész évben várná a látogatókat.
A 15-ös országúton, a Marosvécshez tartozó Disznajón bekövetkezett balesethez riasztották hétfőn reggel a dédai tűzoltóság munkatársait: egy mikrobusz és egy személyautó karambolozott.
szóljon hozzá!