Fotó: Boda L. Gergely
Kis sikerként könyvelte el Györfi Júlia marosvásárhelyi önkormányzati képviselő, hogy a múlt heti soros tanácsülésen sikerült elfogadtatni a szociális támogatásokra vonatkozó kibővített határozattervezetet.
2017. január 31., 19:062017. január 31., 19:06
2017. január 31., 19:092017. január 31., 19:09
A polgármesteri hivatalok az 1998. évi 34-es törvény alapján nyújthatnak vissza nem térítendő támogatást azoknak a nemkormányzati szervezeteknek, amelyek idősek otthoni gondozásával, megsegítésével foglalkoznak. A marosvásárhelyi városháza többek között az Unitarcoopnak, a HIFÁ-nak és a Talentum Alapítványnak nyújtott eddig anyagi támogatást.
A törvényt tavaly októberben módosították, és annak érdekében, hogy a városháza idénre új szerződést tudjon kötni az érintett szervezetekkel, valamint támogathassa a rászoruló családokat, egy határozattervezetet kellett volna benyújtani, amely tartalmazza a módosításokat. A városháza illetékesei ezt elmulasztották megtenni.
Györfi Júlia, a Szabad Emberek Pártja (POL) helyi tanácsosa az érintett nemkormányzati szervezetekkel közösen kidolgozta az új szabályzatot, be is nyújtotta egy határozattervezet részeként. Csakhogy decemberben nem tartottak tanácsülést, így a sürgető kérdés megoldása csak a januári ülés napirendjére került fel.
A határozatot egyöntetűen elfogadta a helyi önkormányzat. A kezdeményező kedden érdeklődésünkre elmondta, az alprefektushoz készül kihallgatásra, hogy elmondja, mennyire fontos a nehéz szociális helyzetben élő családoknak, hogy mihamarabb támogatást kapjanak. Ám ez csak akkor lehetséges, ha a kormányhivatal a legrövidebb időn belül megadja a törvényességi jóváhagyást.
„Ha a prefektúra törvényesnek minősíti a meghozott döntést, akkor ki lehet írni a pályázatot, és az érintett szervezetek, egyesületek, alapítványok benyújthatják kérvényeiket. Ezeket elbírálja egy vegyes bizottság, majd egy újabb határozattervezetre van szükség, amely már a jóváhagyott évi összegeket is tartalmazza. Reméljük, ezt sikerült összeállítani a februári ülésre. Az érintettekkel ugyanis csak azután tudunk szerződést kötni, a rászorulók is csak ezután tudják megkapni az élelmiszercsomagokat” – tudtuk meg Györfi Júliától.
Iskolakezdésre készülve a megyei önkormányzati képviselők megszavazták, hogy a Maros megyei óvodák és iskolák továbbra is biztosítják a tízórait a gyermekek számára, és támogatják az ingázó diákok utazási költségeit.
Dr. Rezi Botondot nevezték ki a Maros Megyei Múzeum ideiglenes igazgatójának, miután elődje, Ötvös Koppány Bulcsú a kulturális minisztérium államtitkára lett. Az új vezető kinevezéséről a Maros megyei tanács döntött.
A divat ritkán költözik ilyen rendhagyó helyszínre: a marosvásárhelyi állatkert oroszlánketrecében rendezik meg a hétvégén Hajnal Zsuzsanna divatbemutatóját, amely a látványon túl gondolatébresztő üzenetet is közvetít a fenntarthatóságról.
Roma Kulturális Napokat tartanak Marosvásárhelyen a Vársétányon augusztus 22-24. között, ezért a programok ideje alatt forgalomkorlátozásra kell számítani az említett utca egyik felében.
Kis előrelépés történt a négy éve beharagozott marosvásárhelyi városi park létrehozása kapcsán: az önkormányzat benyújtotta az iratokat a környezetvédelmi engedélyre. A huszonhat hektáros területen jelenleg ember nagyságú a gaz.
Két baleset történt Maros megye különböző pontjain csütörtökön reggel, csaknem megegyező időben.
A Szent István-napi új kenyér ünnepén idén is néptánccal, zenével és közös kenyértöréssel erősítette a marosvásárhelyi magyarság a közösséghez tartozás érzését és a hagyomány tiszteletét, bár idén jóval kevesebben tették ezt, mint tavaly.
Közösségi alkalomhoz hasonló volt a magyar államalapítás ünnepén Nyárádszeredában a heti vásár. Nemcsak azért, mert lehetett találkozni, beszélgetni, nézelődni, hanem azért is, mert több évtized után visszaköltözött a szerdai vásár a főtérre.
Idén 262 esetben a medvék, hét esetben pedig a farkasok okoztak károkat a Maros megyei településeken. Húsz nagyvadat kilőttek, hetet pedig autók vagy vonatok ütöttek el.
Az A, Rh-negatív vércsoporttal rendelkező személyek jelentkezését várják a marosvásárhelyi vérközpontban, de mindenkit szívesen fogadnak.
szóljon hozzá!