
Fotó: Haáz Vince
Folytatódik Marosvásárhelyen a Poklos-patak tisztítása, medrének felújítása, és egyre jobban körvonalazódnak a patak partján kialakítandó kerékpársávok is. A vízügyi igazgatóság és a városháza többször tárgyalt a bicikliutakról, és a hivatal szakosztálya pályázatot állított össze, hogy uniós pénzalapokból készítsék el őket.
2014. augusztus 11., 19:492014. augusztus 11., 19:49
A vízügyi igazgatóság által megbízott szakemberek újra nekifogtak a marosvásárhelyi Poklos-patak felújítási munkálatainak.
Munkálatok és tervek
A 2013 őszén elkezdett mederfelújítás során idén a Testvériség utcai és az Elektromaros iskolaközpont szomszédságában levő híd közötti hatszáz méteres szakaszt alakítják át. A patak teljes marosvásárhelyi szakaszát 2016-ig újítják fel, kirakják kővel a medrét, az alját úgy átalakítják ki, hogy a zöldnövényzet ne tudjon elburjánzani. A munkálatokat a vízügyi igazgatóság saját pénzalapokból végzi, s 2013-2014-ben kétmillió lejt szántak erre a célra. Többször felmerült a Poklos-patak befedésének, parkolók, sétányok, zöldövezet kialakításának lehetősége is. A vízügyi igazgatóság szakemberei szerint erre csak akkor lenne lehetőség, ha a Poklos-patak felső részén kisebb gátat építenének, s lehetőségük lenne szabályozni a vízmennyiséget. Ezt a nagyméretű munkálatot mindenképp csak kormánypénzekből lehetne megvalósítani.
Uniós pénzek bicikliutakra
A vízügyi igazgatóság vezetője, Nicolae Bărbieru a felújítási munkálatok kapcsán azt nyilatkozta, hogy a városházával többször tárgyaltak a kerékpársávok kialakításának lehetőségeiről. Szerinte még 2016 előtt, a befejezett szakaszokon, a Poklos-patak mindkét felén ki lehetne jelölni a bicikliutakat.
Dorin Florea polgármester többször nyilatkozott arról, hogy a Poklos partja és a lefedett patak is alkalmas lenne a kerékpárutak kialakításához. Hétvégi sajtótájékoztatóján arról számolt be, hogy a városháza pályázatokkal foglalkozó igazgatósága két uniós pályázatot készített elő, amelyekkel kerékpársávok kialakítását tűzték ki célul. Az egyik értelmében a Poklos-patak partján, illetve, amennyiben befedik a patakot, akkor az újonnan kialakított helyen jelölnének ki a kétkerekűek számára helyet. Összeállítottak egy nagyobb lélegzetű tervet is, amely a nagyvárosi övezethez tartozó településeket Marosvásárhellyel összekötő kerékpárutak kialakításáról is szól.
Tűz ütött ki csütörtökön egy mésszel megrakott teherautó motorterében Segesváron, az E60-as úton. A helyszínre a tűzoltók vonultak ki, hogy megakadályozzák a lángok továbbterjedését.
A marosludasi tűzoltó-egység katonai tűzoltóit egy kigyulladt kisteherautóhoz riasztották az A3-as autópályára szerda délután. A tűzeset a sztráda Marosvásárhely–Kolozsvár menetirányában történt.
Néhány nap múlva megnyitja kapuit Erdély egyik legnagyobb könnyűzenei fesztiválja, a VIBE. A július 2–5. között zajló rendezvény idén is nemzetközi sztárokkal, hazai kedvencekkel, új helyszínekkel és több kényelmi fejlesztéssel várja a látogatókat.
A csütörtökön kezdődő VIBE Fesztivál ideje alatt megerősített rendőri és csendőri jelenlétre kell számítani Marosvásárhelyen és a fesztivál helyszínén. A hatóságok célja, hogy a négynapos rendezvény rendben és biztonságban teljen.
Több mint egy tucat helyszínen avatkoztak be a Maros megyei tűzoltók a keddi vihar után. A kidőlt fák autókat, tömbházakat és egy étterem teraszát is megrongálták, több településen pedig pincéket és alagsorokat öntött el a víz.
Megtalálták a tűzoltók annak a személynek a holttestét, akit kedd délután kezdtek el keresni a Maros folyóban Lekencénél.
Egy, a Maros folyóban eltűnt, feltehetően vízbe fulladt személy felkutatásához riasztották kedden a dicsőszentmártoni tűzoltóegység és a marosludasi munkapont hivatásos tűzoltóit Maroslekence térségébe.
Egy sávon halad a forgalom a marosvásárhelyi Szabadi úton, ahol két autó ütközött össze hétfőn délután.
Több mint 104 millió lejes beruházással épülhet modern aquapark és szabadidős központ Szovátán. A Maros Megyei Tanács és Szováta önkormányzata közösen nyújt be pályázatot a projekt megvalósítására, amely egész évben várná a látogatókat.
A 15-ös országúton, a Marosvécshez tartozó Disznajón bekövetkezett balesethez riasztották hétfőn reggel a dédai tűzoltóság munkatársait: egy mikrobusz és egy személyautó karambolozott.
szóljon hozzá!