Korcsolyapályákon közlekedünk

•  Fotó: Boda L. Gergely

Fotó: Boda L. Gergely

Vastag jégréteg borított kedd reggel több marosvásárhelyi utcát, járdát, a hétfő este és éjszaka lehullott havas eső ugyanis a hajnali órákra megfagyott. Mindez veszélyessé tette a közlekedést, gépkocsival és gyalogosan egyaránt. Megnövekedett a forgalom az ortopédián is, főként csuklótörésekkel és bokaficamokkal érkeztek a betegek.

Szász Cs. Emese

Gáspár Botond

2013. december 10., 19:552013. december 10., 19:55

2013. december 10., 20:132013. december 10., 20:13


A marosvásárhelyi Dózsa György út mindkét oldalán található járda jeges volt egész délelőtt folyamán. Panaszkodtak a Színház téri járókelők is, ugyanis korcsolyapályának is beillett volna a tér, de nehezen lehetett megközelíteni a Maros Megyei Klinikai Kórházat is, ugyanis a buszmegállótól a kórházig jégréteg borította az utat, s az intézmény lépcsőjét is. „Gyakorlatilag életveszélyben vannak itt a betegek” – jegyezte meg egy kötözésre igyekvő hölgy.

Ne divatos legyen a cipő, hanem tapadjon

Megnövekedett a forgalom az Ortopédiai és Traumatológiai Klinikán is – tudtuk meg annak vezetőjétől Nagy Örs professzortól. „Olyan húsz százalékkal többen voltak ma, legtöbben csuklótöréssel, bokaficammal érkeztek. Számítottunk is erre, hiszen azelőtt való nap latyak volt, s az megfagyott. A következő napokban még több betegre, balesetre számítunk” – mondta az ortopéd orvos. Hozzátette, ő főként az időseknek azt ajánlja, hogy nagyon óvatosan közlekedjenek, a legjobb az, ha otthon maradnak, különösen a reggeli órákban, illetve kerüljék a jeges útszakaszokat. Az idősek számára azért veszélyes a jég, mert a csontritkulás miatt sokkal könnyebben törik a csontjuk, s nehezebben gyógyul is. „A fiataloknak is érdemes óvatosan közlekedniük, és olyan cipőt válasszanak, amelynek a talpa nem csúszik, hanem tapad a jéghez. Nem érdemes most divatcipőkben sétálgatni” – ajánlja a klinika vezetője, Nagy Örs.

A köztisztasági vállalat szerint nincsenek gondok

A jeges járdákért többen is felelősek, a lakosok kötelesek a saját házuk, kapujuk előtti járdát megtakarítani, a közterületeket pedig a köztisztasági vállalatnak kell jégmentesítenie. Marosvásárhely önkormányzatának 2008. évi 20-as számú határozata mondja ki, hogy a gyalogátjárók környékét, a buszmegállókban lévő járdaszakaszokat, a hidakat, a lépcsőket, és azokat a járdafelületeket, amelyek nem tartoznak céghez, magánházhoz vagy tulajdonosi társuláshoz, a tanács által szerződésben megbízott köztisztasági vállalatnak kell takarítania, jégmentesítenie. Ez Marosvásárhely esetében a Salubriserv, amelynek illetékese, Sergiu Suciu megkeresésünkre elmondta, tizenkét hó- és jégeltakarító, valamint két, járdák tisztítására bevethető munkagépük nonstop készültségben van, két kisebb jármű pedig a nehezen megközelíthető utcákban akadálymentesít.

Főként csúszásgátló keveréket szórnak az út- és járdafelületekre, esetenként jégtörőt használnak, a munkálatokat telefonon koordinálják. „Nem voltak gondok, mert a fagy beállta előtt már terepen dolgoztunk. Előbb a főútvonalakat, majd a mellékútvonalakat takarítjuk, és fontos kiemelnem, hogy nincs benne a tervben a város minden utcája, így van, ami kimarad – tudtuk meg Sergiu Suciutól. Hozzátette, a lakosság értesítheti a polgármesteri hivatalt a 0265-268.330-as telefonszámon, a helyi rendőrséget a 0265-250.760-as számon, vagy a 112-es sürgősségi számon is segítséget kérhetnek.

Baleset esetén perelni is lehet a mulasztót

A marosvásárhelyi helyi rendőrség vezetője, Valentin Bretfelean arról tájékoztatott, hogy minden tél beállta előtt figyelmeztetik és felszólítják a fizikai és jogi személyeket, hogy takarítsák a járdákat. „Ez ma is megtörtént, és miután a terepen tartózkodó egységek visszamentek ellenőrizni, egy jogi és egy fizikai személy a főtéren, illetve a Tudor lakónegyedben ennek nem tett eleget, ezért bírságot szabtunk ki” – fogalmazott Bretfelean. Elmondta a 2008. évi 20-as számú helyi határozat értelmében a mulasztásért kiszabható bírság 100 és 500 lej közötti, tavaly télen pedig 311 esetben büntettek.

Azok a lakosok, akik mások felelőtlensége, hanyagsága, figyelmetlensége miatt  szenvednek balesetet, kártérítésért folyamodhatnak: azt az intézményt, vállalatot vagy magánszemélyt kell perelni, amelynek/akinek a kötelessége lett volna a jég eltakarítása, ehhez azonban szükséges legalább egy tanú – aki igazolni tudja, hogy a károsult az adott helyen és időben csúszott el, – orvosi igazolás a baleset súlyosságáról, valamint a kárt igazoló számlák (kezelés, gyógyszerek ára).

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 31., hétfő

Oltani próbálta a tüzet, égési sérüléseket szenvedett egy nő

Kigyulladt egy melléképület vasárnap este a Gernyeszeg községhez tartozó Kisszederjesen. A tüzet sikerült megfékezni, mielőtt átterjedt volna a lakóházra, egy nő azonban égési sérüléseket szenvedett.

Oltani próbálta a tüzet, égési sérüléseket szenvedett egy nő
Hirdetés
2026. augusztus 30., vasárnap

Összeverekedtek, húsz embert hallgattak ki a rendőrök

Két férfi verekedett össze szombaton késő este Marosvásárhelyen, a helyszínre kiszálló rendőrök negyven személyt igazoltattak, húsz embert pedig bekísértek az őrsre kihallgatásra.

Összeverekedtek, húsz embert hallgattak ki a rendőrök
2026. augusztus 30., vasárnap

Tizenhárom éve ünnepel így Marosvásárhely magyarsága – a Vásárhelyi Forgatag újra összehozta a közösséget

Idén is Marosvásárhely középkori várudvarában gyűltek össze a helyi magyar családok, barátok és az elszármazottak, hogy közösen ünnepeljenek. Noha számos helyszínen zajlanak programok, a rendezvény szívét idén is a várudvar jelenti a hétvégén.

Tizenhárom éve ünnepel így Marosvásárhely magyarsága – a Vásárhelyi Forgatag újra összehozta a közösséget
2026. augusztus 29., szombat

Kényszerleszállás Budapesten: késik a Marosvásárhelyre várt repülőgép

A Németországból Marosvásárhelyre érkező repülőgép kényszerleszállását hajtott végre Budapesten szombaton este.

Kényszerleszállás Budapesten: késik a Marosvásárhelyre várt repülőgép
Hirdetés
2026. augusztus 29., szombat

A balavásári tűzeset miatt vízkorlátozást kellett alkalmazni

Nem tudják biztosítani az ivóvíz-szolgáltatást Gyulakuta magasabban fekvő otthonaiban, így korlátozásokat vezetnek be.

A balavásári tűzeset miatt vízkorlátozást kellett alkalmazni
2026. augusztus 29., szombat

Kútba esett, kimentették

Eszméleténél volt és már a helyszínen megvizsgálták azt az áldozatot, aki szombaton délben kútba esett Maros megyében.

Kútba esett, kimentették
Kútba esett, kimentették
2026. augusztus 29., szombat

Kútba esett, kimentették

2026. augusztus 29., szombat

Szervkivétel Marosvásárhelyen – új esély a betegeknek

Májat, veséket, csontszövetet és szaruhártyát távolítottak el péntekre virradó éjszaka egy 49 éves, agyhalott betegtől a Marosvásárhelyi Megyei Sürgősségi Klinikai Kórházban – számoltak be a kórház a közösségi oldalán.

Szervkivétel Marosvásárhelyen – új esély a betegeknek
Hirdetés
2026. augusztus 28., péntek

Mikháza: mulasztással vádolják a központ vezetőségét

Átszervezési terv miatt mulasztással és nemtörődömséggel vádolják a mikházi Felnőtt Neuropszichiátriai Rehabilitációs Központ vezetőségét az alkalmazottak. Szerintük nem néhány beteget helyeztek volna át, hanem teljesen ki akarták üríteni az intézményt.

Mikháza: mulasztással vádolják a központ vezetőségét
2026. augusztus 28., péntek

Születésnapos az állatkert, szombaton este ingyenes a belépés

Látványetetésekkel, sportvetélkedőkkel és rendhagyó divatbemutatóval ünnepli 62. születésnapját a marosvásárhelyi állatkert.

Születésnapos az állatkert, szombaton este ingyenes a belépés
2026. augusztus 28., péntek

Kilencéves lányt szemelt ki magának egy 54 éves férfi Szászrégenben

Őrizetbe vették a rendőrök azt az 54 éves, szászrégeni férfit, akit egy kilencéves kislánnyal szembeni molesztálással gyanúsítanak.

Kilencéves lányt szemelt ki magának egy 54 éves férfi Szászrégenben
Hirdetés