
Fotó: Gligor Róbert László
Munkásságának elismerése jeléül Pro Natura díjat adományozott a szovátai Márton Bélának Fazekas Sándor, a magyar kormány vidékfejlesztési minisztere.
2014. május 22., 11:282014. május 22., 11:28
2014. május 22., 11:282014. május 22., 11:28
A díjat másik három kitüntetett társaságában vehette át Márton Béla (fotó) Budapesten Illés Zoltán államtitkártól, ezt pedig a „romániai magyarság néprajzi bibliográfiájának kutatása, feldolgozása, népszerűsítése terén hosszú időn át végzett kiemelkedő munkája, a Kriza János Néprajzi Társaság tagjaként kifejtett magas színvonalú tevékenysége elismeréseként” kapta.
A szakadáti általános iskola nyugalmazott magyar nyelv és irodalom szakos tanára, a jelenleg 77 éves Márton Béla csaknem negyven éve foglalkozik néprajzkutatással, tizenhét évvel ezelőtti nyugdíjazása óta pedig mélyebben beleásta magát ebbe a munkába, továbbá fafaragászként is dolgozott, hazai és magyarországi alkotótáborokban vett részt. Úgy érzi, ez a díj ösztönzés is arra nézve, hogy folytassa néprajkutatási munkáját, sőt, lehetőség is, hogy még több fiatallal megismertesse értékeinket, ugyanakkor a néprajznak azt a részét is tudatosabban vizsgálja, amely a gyógynövényekkel, madarakkal, állatokkal foglalkozik – nyilatkozta portálunknak.
A szovátai néprajzkutató immár huszonkét éve személyes levelezést folytat Fazekas Sándor miniszterrel, akivel véletlen folytán ismerkedett meg. Karcagi turistákkal találkozott Szovátán, egyikük meghívta Magyarországra, ott találkozott Karcag akkori polgármestereként a jelenlegi miniszterrel, és kezdeményezte levélváltásukat. Fazekas rengeteg elfoglaltsága mellett mindig szakított időt arra, hogy Márton Bélával tartsa a kapcsolatot, a szovátai tanár pedig folyamatosan beszámolt az éppen akkor végzett kutatómunkája, publikációi eredményeiről, ugyanis kutató, alkotó és oktató munkája mellett több mint száznyolcvan írás szerzője is. Néprajzi munkássága elismerése jeléül két éve Szováta önkormányzata is díjazta Márton Bélát.
Kigyúlt egy családi ház és egy melléképület a Maros megyei Göcsön. Hivatásos és önkéntes túzoltók is dolgoznak az oltáson.
Esővel indult, de fergeteges koncertekkel folytatódott a Vibe Fesztivál pénteki napja. A sár sem tántorította el a bulizókat, a ValMar, T. Danny, Dzsúdló, a Döndi Duó és Inna koncertjeire ezrek voltak kíváncsiak a Maros-parti fesztiválon.
Tűz ütött ki szombaton délután egy melléképületben a Maros megyei Füleházán. Szerencsére senki nem sérült meg.
Közlekedési baleset történt Szovátán, ahol egy személygépkocsi és egy motorkerékpár ütközött össze.
Tűz ütött ki csütörtökön egy mésszel megrakott teherautó motorterében Segesváron, az E60-as úton. A helyszínre a tűzoltók vonultak ki, hogy megakadályozzák a lángok továbbterjedését.
A marosludasi tűzoltó-egység katonai tűzoltóit egy kigyulladt kisteherautóhoz riasztották az A3-as autópályára szerda délután. A tűzeset a sztráda Marosvásárhely–Kolozsvár menetirányában történt.
Néhány nap múlva megnyitja kapuit Erdély egyik legnagyobb könnyűzenei fesztiválja, a VIBE. A július 2–5. között zajló rendezvény idén is nemzetközi sztárokkal, hazai kedvencekkel, új helyszínekkel és több kényelmi fejlesztéssel várja a látogatókat.
A csütörtökön kezdődő VIBE Fesztivál ideje alatt megerősített rendőri és csendőri jelenlétre kell számítani Marosvásárhelyen és a fesztivál helyszínén. A hatóságok célja, hogy a négynapos rendezvény rendben és biztonságban teljen.
Több mint egy tucat helyszínen avatkoztak be a Maros megyei tűzoltók a keddi vihar után. A kidőlt fák autókat, tömbházakat és egy étterem teraszát is megrongálták, több településen pedig pincéket és alagsorokat öntött el a víz.
Megtalálták a tűzoltók annak a személynek a holttestét, akit kedd délután kezdtek el keresni a Maros folyóban Lekencénél.
szóljon hozzá!