Magas kitüntetésben részesült a román királyi ház részérő Horaţiu Suciu professzor, a marosvásárhelyi Szív-érrendszeri és Transzplantációs Intézet (IBCvT) keretében működő szív- és érsebészeti klinika vezetője.
2014. október 27., 16:052014. október 27., 16:05
Az I. Mihály román király 93. születésnapja alkalmából a színajai Peleş kastélyban szervezett ünnepségen Horaţiu Suciu professzort a Román Királyi Koronarend Lovagkeresztjével tüntették ki.
A kitüntetett szerint ez a magas szintű elismerés megtiszteli, ebben a társadalmi elismerés egyik legmagasabb fokozatát látja. Mint mondta, nem csak a saját munkájának, szakmai és tudományos eredményeinek elismerését látja ebben a kitüntetésben, de a transzplantációs intézet egész kollektívája munkája iránti tiszteletet, egyszersmind a marosvásárhelyi orvosi akadémiai közösség munkája iránti elismerést.
Suciu professzor a kitüntetés átvétele után elmondta: a továbbiakban ő is és az egész általa vezetett munkaközösség igyekezni fog, hogy megmutassa – az irántuk a kitüntetéssel megnyilvánuló bizalom megalapozott, becsülettel és tisztelettel fogják bizonyítani azt, hogy valóban megérdemelték.
Idén először Romániában, Marosvásárhelyen is látható lesz a Friss Hús Budapest Nemzetközi Rövidfilmfesztivál, Magyarország egyetlen Oscar-kvalifikáló fesztiváljának néhány filmje.
Elsöprő többségben utasították el a helyiek a Maros megyei Koronkán a vasárnap tartott népszavazáson, hogy tömbházak épüljenek a településen. A községvezetők most már a lakosság döntésére is hivatkozva utasíthatják el a potenciális ingatlanbefektetőket.
Noha Crin Antonescu nyerte a vasárnapi, első fordulós elnökválasztást Maros megyében, George Simion alig maradt el tőle.
Egy háromszáz kilogrammos medvét csaltak kelepcébe és altattak el Segesváron hétfőre virradó éjszaka.
Koronkán vasárnap nemcsak az államelnök-jelöltek nevére lehet pecsételni. Egy másik szavazólapot is kapnak a helyiek, akik arról nyilváníthatnak véleményt, hogy akarják-e, hogy a településükön tömbházak épüljenek.
Kigyulladt személygépkocsihoz riasztották a segesvári hivatásos tűzoltókat szombatról vasárnapra virradó éjszaka.
Idős édesapját keresi egy férfi Marosvásárhelyen, aki napok óta nem tért haza.
Munkaszüneti napon sem pihentek a Maros megyei közlekedésrendészek: közel 300 autóvezetőt igazoltattak, alkohol- és drogteszteket végeztek, de volt, akinek a jogosítványát is bevonták, más szabálysértők pénzbírságot kaptak.
Három autó ütközött össze Segesváron péntek délelőtt a 13-as jelzésű országúton, hárman megsérültek – adja hírül a Maros megyei tűzoltóság.
Az egykor zászlókkal menetelő május elsejei tömeget a rendszerváltás után felváltották a fűbe terített kockás plédek, közös miccsezések, amolyan családias tavaszi ünneppé vált. Aztán ez is kezd kikopni, ma új tartalommal ruházzák fel a munka ünnepét.
szóljon hozzá!