Fotó: Boda L. Gergely
Cáfolja az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) által megfogalmazottakat Király András, a tanügyminisztérium államtitkára, aki szerint nem igaz, hogy a marosvásárhelyi Római Katolikus Gimnázium 2014-ben törvénytelenül jött volna létre. Mint ismert, az ügyészség pénteken hatvan napra hatósági felügyelet alá vonta Tamási Zsolt Józsefet, a tanintézet igazgatóját, ugyanakkor Ştefan Someşan főtanfelügyelő 30 napos őrizetbe vételét kezdeményezte. A bíróság egyhónapos házi őrizetet hagyott jóvá.
2016. november 07., 12:312016. november 07., 12:31
Az Országos Korrupcióellenes Ügyészség közleménye szerint 2014. július 29-ei ülésén a marosvásárhelyi tanács másfél millió lej kiutalását szavazta meg annak a visszaszolgáltatott épületnek a felújítására, amelyben állami iskolaként az Unirea Főgimnázium működik, azzal a feltétellel, hogy ugyanitt létrehozzák a római katolikus teológiai profilú középiskolát. A határozatot a Maros megyei tanfelügyelőséggel is ismertették, és az ügyészek szerint Ştefan Someşan főtanfelügyelő akkor azt állította, hogy a tanügyminisztérium jóváhagyta az új iskola létrehozását. Ennek nyomán a tanfelügyelőség igazgatótanácsa egyhangúlag megadta a Római Katolikus Teológiai Gimnázium alapítására vonatkozó engedélyt. A DNA viszont úgy értékeli, hogy két évvel ezelőtt Someşan anélkül rendelte el a katolikus gimnázium létrehozását és Tamási Zsolt igazgatói kinevezését, hogy előzetesen megszerezte volna ehhez az oktatási tárca jóváhagyását. Rá egy évre, a tavaly pedig hatáskörét túllépve sorolta az Unirea Főgimnázium magyar tannyelvű osztályait az új oktatási intézménybe, és bocsátotta ki az intézmény számára az ideiglenes működési engedélyt – áll a vádhatóság közleményében. A DNA álláspontja szerint a két gyanúsított annak ellenére járult hozzá a Római Katolikus Teológiai Gimnázium működéséhez, hogy tudták: valójában a tanintézet nem rendelkezik a működéshez szükséges engedélyekkel.
A közlemény arról is említést tesz, hogy a Maros megyei prefektúra a közigazgatási bíróságon támadta meg a római katolikus tanintézet létrehozásáról szóló önkormányzati határozatot, és a marosvásárhelyi táblabíróság 2016 februárjában jogerősen érvénytelenítette azt.
A minisztérium rendben találta az iskolát
Marius Paşcan, a magyarellenes megnyilvánulásairól elhíresült szenátor és korábbi prefektus feljelentése nyomán az oktatásügyi tárca is vizsgálta a középiskola létrehozásának körülményeit. A minisztérium ellenőrző testülete, amely augusztus végén, szeptember elején járt Marosvásárhelyen, nem találta törvényellenesnek az alapítódokumentumokat. „Becsúszhattak bizonyos formai hibák, de az iskola létrehozása teljesen törvényes volt. Ezt a helyi önkormányzat és a megyei tanfelügyelőség illetékeseinek aláírása is alátámasztja” – reagált megkeresésünkre Király András, az oktatási minisztérium államtitkára. A szakpolitikus hangsúlyozni kívánta, hogy az iskolák létrehozásáról nem a tanügyi tárca dönt, hanem a helyhatóság és a tanfelügyelőség, a római katolikus gimnázium esetében mindkét szerv pozitívan bírálta el a Státus kérését.
Egyébként a DNA eljárásával kapcsolatosan november 3-án a liberális pártból Traian Băsescu alakulatába igazolt Marius Paşcan Facebook-oldalán ugyan azt írja, hogy nem örül más kárának, mégis odadörgöl a Szociáldemokrata Párt alelnökének, Maros megye főtanfelügyelőjének, Ştefan Someşannak. Ugyanitt közzéteszi a többnyire magyarellenes vonatkozású parlamenti interpellációit és feljelentéseit.
Az egyház a sajtóból értesült
Az Erdélyi Római Katolikus Státus Alapítvány a sajtóból értesült a DNA Tamási ellen fogatosított eljárásáról. Közelről ismerve az iskolaigazgató tevékenységét és emberi magatartását, a státus vezetői, Jakubinyi György érsek és Holló László, az igazgatótanács elnöke úgy vélik, Tamási Zsolt a törvények előírásai szerint járt el, ezért bíznak abban, hogy az igazságszolgáltatási szervek is igazolják ártatlanságát.
A magyar politikum kiáll Tamási mellett
Tamási Zsoltot már pénteken az RMDSZ Maros megyei szervezete védelmébe vette és szolidaritásáról biztosította – ez mind Brassai Zsombor lapunknak adott nyilatkozatából, mind Novák Zoltán városi tanácsos és egyben szenátorjelölt közleményéből kiderül.
„Tamási Zsoltért tűzbe tenném a kezem. Csak szuperlatívuszokban tudom méltányolni, akár szakmai, akár morális összefüggésekben. Őszintén nem is tartom magam méltónak arra, hogy értékeljem, de feltétel nélküli tiszteletem jeléül bátorkodom dicsérni, most amikor a korrupció felszámolását célzó ügyészség kivizsgálási eljárásában vetül rá is a gyanú árnyéka” – írta Facebook-oldalán a Maros megyei RMDSZ szervezet vezetője, Brassai Zsombor. Az RMDSZ elnöke lapunknak nyilatkozva úgy vélte, rendkívül gyanús, hogy a vádhatóság éppen egy nemrég újjálétesített magyar felekezeti iskolát vett célkeresztjébe. A Bolyai Farkas Gimnázium magyar tannyelvű intézménnyé önállósítása és a Református Kollégium alapítása óta a szintén önálló magyar tanintézetként működő katolikus gimnázium alapítása ugyanis a marosvásárhelyi érdekvédelmi szolgálat legfontosabb eredményének tekinthető. Brassai úgy véli, hogy miközben sokan aspiráltak a régi-új iskola alapításáért kijáró babérokra – és könyököltek az évnyitókon, évzárókon a főasztalnál –, ha nem Tamási Zsolt foglalkozott volna az üggyel, ma nem létezne a gimnázium. „Nagyon szomorú, hogy miközben egy igen nemes erkölcsi vetületű közügyben több évet is beáldozott az életéből, ma a DNA vizsgálja, árnyékot vetve rá. Bár sok bennünk a kétség, mégis bízzunk abban, hogy az igazságszolgáltatás tisztességesen teszi a dolgát, és végül minden kedvezően tisztázódik. A katolikus gimnáziumról sem, de Tamási Zsoltról sem mondhatunk le!” – fejtette ki az RMDSZ megyei elnöke.
Az érintettek nem nyilatkozhatnak
A hét végén Ştefan Someşan főtanfelügyelő elérhetetlen volt, míg Tamási Zsolt csak annyit mondott, hogy nem nyilatkozhat. Kérdésünkre, hogy a DNA eljárása veszélybe sodorhatja-e az iskola létét, annyit mondott, hogy ez nem egyértelmű.
Mint ismert, a román állam hosszas pereskedés után, 2004-ben szolgáltatta vissza a római katolikus egyháznak a 20. század elején épített II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Főgimnázium épületeit, melyekben az Unirea román és magyar tannyelvű főgimnázium működött. Ugyanabban az évben a Bolyai Farkas Gimnázium termeiben indult be a marosvásárhelyi katolikus oktatás. Az egyháznak 2014-ig kellett várnia, míg az önkormányzat hozzájárult a Római Katolikus Teológiai Gimnázium létrehozásához. Az intézmény a 2015–2016-os tanév elejétől költözhetett be az egyház épületeibe, amelyeket jelenleg az Unirea Főgimnáziummal oszt meg. Marius Paşcan szenátor feljelentése nyomán a DNA egy évvel ezelőtt az ingatlan visszaszolgáltatása ügyében is vizsgálatot indított.
Ötven szabad ég alatt tárolt takarmánybála lángol a Beszterce-Naszód megyei Nagynyulason, de fennáll a veszélye, hogy továbbterjednek a lángok, ezért mentek át segédkezni a Maros megyei tűzoltók.
Száraz növényzet és haszonnövények kaptak lángra hétfőn délután több Maros megyei településen – közölte a Maros megyei katasztrófavédelem.
A tavalyihoz képest nagyobb helyszínnel, sokkal több zenei programmal és előadással, illetve a világ harmadik legjobb DJ-párosával készült idén a VIBE fesztivál, amelyre a négy nap alatt 106 ezren látogattak ki – derül ki a záró közleményükből.
Tűz ütött ki egy melléképületben Mezőbanyicán hétfőn hajnalban, a lángok a közeli lakóház tetejére is átterjedtek.
Magyarországi és helyi hivatalosságok is elkísérték utolsó útjára Marosvásárhelyen Kincses Előd jogászt, közírót. A család kérésére a temetés, amelyen részt vett Magyarország miniszterelnöke, Orbán Viktor is, nem volt sajtónyilvános.
Szászrégenben idén nem szervezik meg a városnapokat, inkább a fejlesztések befejezésére fordítják a pénzt.
Kilencedik alkalommal szervez családi napot az Erdélyi Református Nőszövetség a Maros megyei Bonyhán, a Bethlen-kastély parkjában július 5-én, szombaton.
Több mint egy hónapja nincs csapvíz a Kis-Küküllő menti településeken, és a helyzet kritikus: az ügyeletes tűzoltók kimerültek, a vizet szállító autók pedig meghibásodnak. A gondok megoldásához szükséges pénz még mindig várat magára Bukarestből.
Kisebb városhoz hasonlít a Marosvásárhely és Marosszentgyörgy határánál felépített Vibe fesztivál, ahová már beköltöztek a koncertezők, szórakozni vágyók. A szervezők mellett a kisboltosok, vendéglősök, taxisok is örvendenek a népszerű rendezvénynek.
Segesváron eladják az Országos Lakásügynökség (ANL) által fiataloknak épített lakásokat, Marosvásárhelyen azonban egyelőre tartózkodó állásponton van a városvezetés. A bérlők évek óta szeretnének tulajdonosok lenni, mindhiába.
szóljon hozzá!