Szolidaritásáról biztosította a főegyházmegye az iskolaügy gyanúsítottait

•  Fotó: Boda L. Gergely

Fotó: Boda L. Gergely

A Gyulafehérvári Római Katolikus Főegyházmegye vagyonát kezelő alapítvány nyilatkozatban fejezte ki, hogy bízik a marosvásárhelyi Római Katolikus Gimnázium létrehozása miatt ügyészségi eljárás alá vont Tamási Zsolt József iskolaigazgató és Ștefan Somesan főtanfelügyelő ártatlanságában.

MTI

2016. november 05., 14:262016. november 05., 14:26

A marosvásárhelyi gimnázium épületeinek a tulajdonjogával is rendelkező Erdélyi Római Katolikus Státus Alapítvány nyilatkozatát elnöki minőségében Jakubinyi György érsek, az igazgatótanács elnökeként pedig Holló László írta alá. A nyilatkozat aláírói leszögezték: bíznak benne, hogy az igazságszolgáltatás igazolja Tamási Zsolt József ártatlanságát, és azért imádkoznak, hogy az igazgató ne veszítse el hitét az igazságszolgáltatás korrektségében, és megerősödve kerüljön ki a megpróbáltatásokból.

Ștefan Somesan esetében kijelentették: a főtanfelügyelő a marosvásárhelyi magyarság jogos igényének tett eleget a törvényes előírásokat betartva, és reményeik szerint bizonyítást nyer ártatlansága.

A romániai korrupcióellenes ügyészség (DNA) szerint a két gyanúsított annak ellenére járult hozzá a Római Katolikus Gimnázium működéséhez, hogy tudták: valójában a tanintézet nem rendelkezik a működéshez szükséges engedélyekkel. A DNA pénteki közleménye szerint Ștefan Somesant hivatali hatalommal való visszaéléssel, és kétrendbeli hatáskörtúllépéssel, Tamási Zsolt József igazgatót pedig hivatali hatalommal való folyamatos visszaéléssel gyanúsítják.

A hatvan napra hatósági felügyelet alá vont Tamási Zsolt József a kényszerintézkedés idején nem gyakorolhatja igazgatói teendőit, nem léphet be az iskolába, és nem veheti fel a kapcsolatot az ügyben érintett személyekkel. A DNA kérésére a Maros megyei törvényszék Ștefan Somesant 30 napra házi őrizetbe helyezte.

Az RMDSZ megdöbbent

Állásfoglalásban adott hangot megdöbbenésének az RMDSZ a marosvásárhelyi Római Katolikus Gimnázium létrehozásával kapcsolatos bűnügyi eljárás miatt, melyet „korrupcióellenes harcként beállított boszorkányüldözésnek” nevezett. A Kelemen Hunor RMDSZ-elnök által jegyzett szombati állásfoglalás arra figyelmeztet, hogy „elképesztő hasonlóság” mutatkozik a református egyháznak visszaszolgáltatott, majd egy korrupcióellenes eljárás során visszaállamosított sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium ügye, és a marosvásárhelyi Római Katolikus Gimnázium megalapítása ügyében indított eljárás között. E két eset és „az elmúlt négy évben korrupcióellenes harcként beállított boszorkányüldözés az erdélyi magyar közösség vezetői ellen arra kötelez bennünket, hogy zárjuk sorainkat, és ne engedjük magunkat megfélemlíteni” – áll az állásfoglalásban.

„Kiállunk a közösségünkért dolgozó magyar emberekért, szolidaritást vállalunk mindenkivel, aki hasonló helyzetbe kerül, és erre kérem közösségünket is. Nekünk ma elsősorban saját erőnkben, saját egészséges immunrendszerünkben kell bíznunk, és meg kell mutatnunk, hogy a közel másfél milliós magyar közösség jogaival és javaival senki nem élhet vissza, nem csorbíthatja, és nem veheti el azokat. Most nekünk azt is meg kell mutatnunk, hogy mi vagyunk az a nemzet, amely megvédi tagjait, amely nem engedi, hogy vagyonát elkobozzák. Mutassuk meg, hogy nemcsak a lakói vagyunk ennek az országnak, hanem egy erős, összetartó nemzetközösséget alkotunk!” – fogalmaz a Kelemen Hunor RMDSZ-elnök által jegyzett szombati állásfoglalás.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 14., péntek

Húsz hektárnyi területen égett le a tarló

Tarlótűz ütött ki pénteken Náznánfalván, ahol húsz hektárnyi tarló égett le, de a tüzet végül sikerült megfékezni.

Húsz hektárnyi területen égett le a tarló
Húsz hektárnyi területen égett le a tarló
2026. augusztus 14., péntek

Húsz hektárnyi területen égett le a tarló

Hirdetés
2026. augusztus 14., péntek

Két felnőtt és egy gyerek halt meg a Segesvár közelében történt balesetben – frissítve

Három halálos áldozata van – köztük egy kiskorú is – annak a péntek délutáni balesetnek, amely a Maros megyei Zoltán nevű településen történt: három személygépkocsi és egy katonai teherautó ütközött össze.

Két felnőtt és egy gyerek halt meg a Segesvár közelében történt balesetben – frissítve
2026. augusztus 14., péntek

Sűrített levegős fegyverrel lőtt le egy macskát – fél év után vették őrizetbe

Őrizetbe vettek egy 67 éves marosvásárhelyi férfit, aki lelőtt egy macskát egy általa törvényesen birtokolt, sűrített levegős fegyverrel – közölte pénteken a Maros Megyei Rendőrség sajtóosztálya

Sűrített levegős fegyverrel lőtt le egy macskát – fél év után vették őrizetbe
2026. augusztus 14., péntek

Három fiatalt gyanúsítanak egy 85 éves nő kirablásával

Három, 15 és 17 év közötti fiatalt vettek őrizetbe pénteken Marosvásárhelyen. A gyanú szerint egy 85 éves nő válláról lopták el a táskáját a Kövesdombon.

Három fiatalt gyanúsítanak egy 85 éves nő kirablásával
Hirdetés
2026. augusztus 13., csütörtök

Zsolnay-szökőkút épül a Bolyai téren, és részleges sétálóutcája is lesz Marosvásárhelynek

Marosvásárhelyen jövő év végére megújul a Bolyai tér: gránitburkolattal és Zsolnay-szökőkúttal bővül, a Bolyai utca pedig részleges sétálóutcává alakul. A beruházást a helyi önkormányzat megemelt finanszírozási kerete teszi lehetővé.

Zsolnay-szökőkút épül a Bolyai téren, és részleges sétálóutcája is lesz Marosvásárhelynek
2026. augusztus 12., szerda

Nem jár pénz automatikusan a hazatérő munkavállalóknak

Politikusi nagyotmondásokat oszlattak szét azzal, hogy tisztázták: milyen jogokkal és kötelezettségekkel jár a külföldről hazatelepedés. Szó volt a munkanélküli segélyről, a nyugdíjazásról, a gyermekpénzről és az egészségbiztosításról is.

Nem jár pénz automatikusan a hazatérő munkavállalóknak
2026. augusztus 12., szerda

Bevetés közben nincs idő azon gondolkodni, mi is történik valójában

Marosvásárhelyen szervezik idén a tűzoltók szakmai versenyének országos szakaszát, amely a hivatásos tűzoltók hagyományos megmérettetése. Itt tudtuk meg azt is, mi jelenti a legnagyobb kihívást egy tűzoltó számára.

Bevetés közben nincs idő azon gondolkodni, mi is történik valójában
Hirdetés
2026. augusztus 12., szerda

Kamionos felvonulás miatt korlátozzák a forgalmat Marosvásárhelyen

Ideiglenes forgalomkorlátozásokra kell számítani Marosvásárhely több pontján a Fomco Truck Fesztivál kamionos felvonulás ideje alatt augusztus 14-én, pénteken.

Kamionos felvonulás miatt korlátozzák a forgalmat Marosvásárhelyen
2026. augusztus 11., kedd

Több mint négyszáz gyorshajtó akadt horogra egy hét alatt

459 gyorshajtót bírságoltak meg és 25 jogosítványt tartottak vissza a marosvásárhelyi rendőrök a ROADPOL SPEED akció során. A legtöbb jogosítványt azoktól vették el, akik több mint 50 kilométer/órával lépték túl a megengedett sebességet.

Több mint négyszáz gyorshajtó akadt horogra egy hét alatt
2026. augusztus 11., kedd

Nem tudott úszni az a fiatal nő, aki hétfőn este belefulladt a Marosba

A családjával ment fürödni Marosvásárhelyen a Maros-folyóhoz az a 26 éves nő, aki hétfőn este elmerült a vízben és nem már tudták az életét megmenteni. Az ügyben büntetőeljárás indult.

Nem tudott úszni az a fiatal nő, aki hétfőn este belefulladt a Marosba
Hirdetés