Két gyanúsítottat letartóztattak a házkutatások után

•  Fotó: Barabás Ákos

Fotó: Barabás Ákos

Összesen 27 személyt állítottak elő kihallgatásra a marosvásárhelyi ügyészségen azok után, hogy múlt szerdán Székelyföld-szerte házkutatásokat tartottak a rendőrök a Maros megyei ügyészség irányításával. Kilenc Maros, Hargita és Kolozs megyei gyanúsítottat őrizetbe vettek, és indítványozták előzetes letartóztatásukat – két személynél jóváhagyták, a többiek esetében pedig hatósági felügyeletet rendeltek el.

Bakó Zoltán

Jánosi András

2016. március 07., 15:192016. március 07., 15:19

2016. március 07., 19:052016. március 07., 19:05

Hét megyében, köztük a székelyföldi Maros, Hargita és Kovászna megyékben, valamint a fővárosban, összesen 82 helyszínen tartottak házkutatást a rendőrök a Maros megyei ügyészség irányításával múlt szerdán. Mint írtuk, adócsalás, sikkasztás és pénzmosás gyanúja merült fel több romániai, de magyarországi állampolgárral szemben is.

A rendőrség közleménye szerint tavaly és tavalyelőtt több Maros és Hargita megyei lakos magyarországi személyek közreműködésével három kereskedelmi fantomcéget alapított, amelyek segítségével más cégeknek bocsátottak ki pénzügyi igazoló iratokat, hogy mentesüljenek az áfa, valamint a nyereségadó befizetésének kötelezettsége alól.

Amint a Maros Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője közölte, megállapítást nyert, hogy a három cég között szoros kapcsolat működött, továbbá hogy ugyanazon személyek vezették mindhárom céget, a jelzett időszakban nem voltak más alkalmazottaik, illetve nem tettek le pénzügyi mérleget az adóhatóságoknál. Az általuk okozott kárt 15 millió lejre becsülik. Összesen 27 személyt állítottak elő kihallgatásra a marosvásárhelyi ügyészségen, illetve kilenc Maros, Hargita és Kolozs megyei gyanúsítottat őrizetbe vettek, és kérték az előzetes letartóztatásba vétel elrendelését ellenük.

Az őrizetbe vett személyek közül végül kettő ellen rendeltek el 30 napos előzetes letartóztatást, hetet pedig 60 napos hatósági felügyelet alatt tartanak. Az előzetesen letartóztatottak keresztúriak, egyiküket egy korábbi ügy miatt már felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték, így ő most azért nem védekezhet szabadlábon. A szóban forgó kilenc személy közül egyébként hárman székelykeresztúriak, egyikük – aki most hatósági felügyeletet kapott – korábban bejelentette, független polgármesterjelöltként indulna a választásokon, ám a vizsgálat következtében visszalépett.

A házkutatások során ugyanakkor lefoglaltak 540 ezer lejt, 15 500 eurót, bankkártyákat és könyvelési iratokat.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 10., csütörtök

Népi építészeti tábort szerveznek Tordátfalván

Népi építészeti tábort szervez a Hargita Megyei Hagyományőrzési Forrásközpont és a Magyarországi Tájházak Központi Igazgatósága szeptember 1–5. között Tordátfalván. Jelentkezni augusztus 15-ig lehet.

Népi építészeti tábort szerveznek Tordátfalván
2025. július 10., csütörtök

„Mi lenne, ha?” – ők lennének az idei TEDxUdvarhely előadói

A feltételes mód tizenkét név esetében már nem érvényes, ők ugyanis biztosan ott lesznek az idei TEDxUdvarhely színpadán. A szervezők bejelentették a konferencia előadóit.

„Mi lenne, ha?” – ők lennének az idei TEDxUdvarhely előadói
2025. július 10., csütörtök

Egyelőre hetven parajdi vállalkozó igényelte a kormánytámogatást

Hetven parajdi vállalkozás tulajdonosa igényelte a gazdasági minisztérium által beígért támogatást. Az iratcsomókat fel kell juttatni Marosvásárhelyre, hetente egy nap azonban Parajdon is le lehet adni.

Egyelőre hetven parajdi vállalkozó igényelte a kormánytámogatást
2025. július 10., csütörtök

Egyirányúvá vált egy Bethlen-negyedi utca Székelyudvarhelyen

Megváltozott egy Bethlen-negyedi utca forgalmi rendje Székelyudvarhelyen: egyirányúvá vált a Céhek utca egy szakasza, érdemes figyelmesen közlekedni.

Egyirányúvá vált egy Bethlen-negyedi utca Székelyudvarhelyen
2025. július 10., csütörtök

Nyáresti filmvetítés lesz Székelyudvarhelyen

Negyedik alkalommal szervezik meg Nyáresti filmek elnevezésű rendezvényt Székelyudvarhelyen, melynek célja helyi és anyaországi filmkészítők és alkotásaik megismertetése az udvarhelyszéki közönséggel.

Nyáresti filmvetítés lesz Székelyudvarhelyen
Nyáresti filmvetítés lesz Székelyudvarhelyen
2025. július 10., csütörtök

Nyáresti filmvetítés lesz Székelyudvarhelyen

2025. július 09., szerda

Több napra leálltak a munkálatok a parajdi sóbányánál

Az esőzések miatt szerdától több napra leállították a Korond-patak ideiglenes elterelésével kapcsolatos munkálatokat a parajdi sóbányánál – közölte Hargita megye prefektusa.

Több napra leálltak a munkálatok a parajdi sóbányánál
2025. július 09., szerda

Étkező turistákra, majd a vadászokra támadt a Zeteváralján kilőtt medve

Előbb az étkező turistákat kergette el a tányérok mellől, majd a kiérkező hatóságokra is rárontott az a fiatal medve, amelyet szerdán délben kénytelenek voltak kilőni a vadászok egy zeteváraljai panzió udvarán.

Étkező turistákra, majd a vadászokra támadt a Zeteváralján kilőtt medve
2025. július 09., szerda

Megduplázta hitelvonalát a székelyudvarhelyi önkormányzat

Jövőre elkezdődhet a Harvíz Rt. vízhálózattal kapcsolatos udvarhelyszéki nagyberuházása, több mint 40 millió lejre növeli a város az EU-s beruházások önrészének biztosítására szánt hitelvonalát – derült ki a székelyudvarhelyi képviselők ülésén.

Megduplázta hitelvonalát a székelyudvarhelyi önkormányzat
2025. július 08., kedd

Bányakatasztrófa: már 18 napos késéssel számol a kivitelező

A Korond-patak elterelésével kapcsolatos munka kritikusabb része lassan befejeződik, ám így is tizennyolc napos késéssel számol a kivitelező. A sóbányánál egyébként kisebb földmozgásokat is érzékeltek a berendezések.

Bányakatasztrófa: már 18 napos késéssel számol a kivitelező
2025. július 08., kedd

Meghosszabbították a vészhelyzetet Parajdon

A helyi vészhelyzeti bizottság újabb harminc nappal, augusztus 8-ig meghosszabbította a vészhelyzetet Parajdon – számolt be kedden a Hargita megyei prefektusi hivatal.

Meghosszabbították a vészhelyzetet Parajdon