
Fotó: Haáz Vince
A megszökött majmok keresése, az igazgató leváltása és a kőszobrok lefestése foglalkoztatta az idén a marosvásárhelyi állatkert vezetőségét, amely teljesen elment fennállásának fél évszázados évfordulója megünneplése mellett. Az új vezetőség beérte mindössze egy nyílt nap szervezésével, amikor mindenki ingyen léphette át a somostetői létesítmény kapuját.
2014. november 30., 20:192014. november 30., 20:19
2014. november 30., 20:282014. november 30., 20:28
Még egy egyszerű molinó vagy aprópénzbe kerülő szórólap sem jelzi a marosvásárhelyi állatkertben, hogy a létesítmény idén ünnepelte volna fennállásának fél évszázados évfordulóját. Pedig az 1964-ben alapított, azóta jelentős fejlődésen átesett állatpark igazán megérdemelné, hogy legalább a vezetői és a „gazdája” – azaz a városi önkormányzat – egy gazdagabb rendezvénysorozattal emlékezzen meg a kerek évfordulóról. A marosvásárhelyi ugyanis az egyetlen hazai létesítmény, amelyet az Állatkertek Nemzetközi Szövetsége európai szintűnek ismer el.
Erre meg is szolgált a somostetői állatkert: már ’89 előtt megelőzte bukaresti vetélytársát, amit azonban a hivatalos dokumentumokban nem lehetett feltüntetni. Az utóbbi tíz évben húszhektáros területét megkétszerezte, állatállománya gazdagodott, új pavilonok épültek, sétányai korszerűsödtek. A 4,5 millió eurós beruházást uniós alapokból sikerült megvalósítani. A vásárhelyi állatkert népszerűsége jócskán meghaladja a város és a megye határait. Hétvégeken számos, távoli térségből érkeznek kirándulóbuszok a somostetői erdőbe. De nincs olyan európai ország, ahonnan ne jöttek volna kíváncsiskodók. A látogatók száma meghaladja az évi kétszázezret.
„Az ötvenesztendős marosvásárhelyi állatkert többet érdemel egy ingyenes napnál. Még a nyáron jeleztem a volt igazgatónak, aki helyeselte az ötletet, de nem sokkal azután leváltották” – állítja Kelemen Atilla honatya. Az állatorvos-politikus szerint sokkal jobban ki kellett volna aknázni az évforduló adta lehetőségeket. Szerinte még most sem késő, legfeljebb 2015-ben lehetne szervezni a nagyközönség számára egy pár népszerűsítő akciót, a szakembereknek pedig egy nemzetközi konferenciát.
A marosvásárhelyi állatkert nem csak a helyiek szerint Románia legszebb állatparkja, számos külföldi szervezet is így tartja nyilván. Kelemen Atilla, aki az államvizsga dolgozatát éppen az itt élő nagyragadozókról írta, jól emlékszik azokra a hatvanas-hetvenes évekbeli időkre, amikor a külföldi állatvédők kezdtek felfigyelni a somostetői létesítményre.
„A vásárhelyi állatkert már évtizedekkel ezelőtt megfelelt az uniós feltételeknek, hangoztatták az ide látogató külföldi szakértők” – idézi fel Kelemen. Tinédzser korában az RMDSZ volt megyei elnöke is kivette a részét a vásárhelyi állatkert kialakításában. „Ötven évvel ezelőtt, Románia nemzeti ünnepére, augusztus 23-ára kellett megnyissa a kapuit. Az akkori igazgató, Rend Laci bácsi megkért egy jó pár állatbarát fiatalt, hogy segédkezzünk az előkészítő munkálatokban. Tizenhat éves voltam, amikor augusztus 22-én éjjel, egy fiatal önkéntesekből álló népes csapat még rendezgettük a ketreceket” – emlékszik vissza Kelemen. A kezdeti állatfelhozatal három farkasból, két medvéből, két vaddisznóból és egy őzből állt. Jelenleg mintegy hatszáz állat van a kifutókban, fedett ketrecekben és akváriumokban.
Tűz ütött ki csütörtökön egy mésszel megrakott teherautó motorterében Segesváron, az E60-as úton. A helyszínre a tűzoltók vonultak ki, hogy megakadályozzák a lángok továbbterjedését.
A marosludasi tűzoltó-egység katonai tűzoltóit egy kigyulladt kisteherautóhoz riasztották az A3-as autópályára szerda délután. A tűzeset a sztráda Marosvásárhely–Kolozsvár menetirányában történt.
Néhány nap múlva megnyitja kapuit Erdély egyik legnagyobb könnyűzenei fesztiválja, a VIBE. A július 2–5. között zajló rendezvény idén is nemzetközi sztárokkal, hazai kedvencekkel, új helyszínekkel és több kényelmi fejlesztéssel várja a látogatókat.
A csütörtökön kezdődő VIBE Fesztivál ideje alatt megerősített rendőri és csendőri jelenlétre kell számítani Marosvásárhelyen és a fesztivál helyszínén. A hatóságok célja, hogy a négynapos rendezvény rendben és biztonságban teljen.
Több mint egy tucat helyszínen avatkoztak be a Maros megyei tűzoltók a keddi vihar után. A kidőlt fák autókat, tömbházakat és egy étterem teraszát is megrongálták, több településen pedig pincéket és alagsorokat öntött el a víz.
Megtalálták a tűzoltók annak a személynek a holttestét, akit kedd délután kezdtek el keresni a Maros folyóban Lekencénél.
Egy, a Maros folyóban eltűnt, feltehetően vízbe fulladt személy felkutatásához riasztották kedden a dicsőszentmártoni tűzoltóegység és a marosludasi munkapont hivatásos tűzoltóit Maroslekence térségébe.
Egy sávon halad a forgalom a marosvásárhelyi Szabadi úton, ahol két autó ütközött össze hétfőn délután.
Több mint 104 millió lejes beruházással épülhet modern aquapark és szabadidős központ Szovátán. A Maros Megyei Tanács és Szováta önkormányzata közösen nyújt be pályázatot a projekt megvalósítására, amely egész évben várná a látogatókat.
A 15-ös országúton, a Marosvécshez tartozó Disznajón bekövetkezett balesethez riasztották hétfőn reggel a dédai tűzoltóság munkatársait: egy mikrobusz és egy személyautó karambolozott.
szóljon hozzá!