
Fotó: Boda L. Gergely
Újrakezdődtek a munkálatok Maros megye egyik legnagyobb projektjénél, a Csergedi-tetőn épülő motorsportpályánál. A kivitelezésre – a mostani, immár sokadik nekifutásra – nyolc hónap áll rendelkezésre, ezután a létesítmény országos és nemzetközi versenyeknek adhat otthont.
2017. február 28., 19:002017. február 28., 19:00
Több évnyi megszakítás után hétfőn, február 27-én ismét nekiláttak a Maros megyében épülő motorsportpark, azaz a Transilvania Motor Ring építéséhez. A projektet még a Lokodi Edit Emőke által elnökölt Maros megyei önkormányzat kezdeményezte hosszú évekkel ezelőtt és nyert európai uniós pénzalapokat a megvalósításra.
A kivitelezésre kiírt versenytárgyalást az olasz Cooperativa Edile Appennino Rt. nyerte, azonban nem tartotta be a 2011-ben megkötött szerződésben foglaltakat, ezért a megállapodást Ciprian Dobre elnöksége idején – amikor a projekt mintegy 70-75 százalékban készült el –, 2014-ben felbontották és 2016 februárjában a megbízott céget bírósági végzéssel kényszerítették az építőtelep elhagyására. Miután ez megtörtént, újabb versenytárgyalást írtak ki a motorsportpálya megépítésére, amely eredményeként 2016. június 14-én a Maros Megyei Tanács új, 21 millió lej összértékű (4,7 millió euró) szerződést írt alá a műszaki dokumentáció aktualizálására és a munkálatok befejezésére a Contranscom Constructii Benta Kft. és a Beta Cops Kft. által alkotott társulással.
A Maros megyei önkormányzat jelenlegi elnöke, Péter Ferenc kedden arról tájékoztatott, hogy a szerződéskötés óta eltelt időszakban a kivitelező aktualizálta a beruházás műszaki dokumentációját, illetve beszerezte a munkálatok elkezdéséhez szükséges engedélyeket, így február 27-étől folytatódik az építkezés.
A Maros megyei önkormányzatnak az elmúlt évek egyik legnagyobb projektje keretében szabadidős és sportkomplexum épül a motorsportok kedvelői számára a Csergedi-tetőn, Nyárádtő és Kerelőszentpál körzetében. A 3,7 km hosszú pálya építése mellett a beruházás része az adminisztratív épületek, orvosi rendelő, nézőtér, parkolók kialakítása is, illetve a kivitelezőnek bekötőutatat is kell építenie a 151B jelzésű megyei úttól a sportkomplexumig. A munkálatok kivitelezési ideje 8 hónap.
Péter Ferenc kijelentette, a Maros Megyei Tanács arra törekszik, hogy minél rövidebb időn belül lezárja azokat az évekkel korábban elkezdett projekteket, amelyek kivitelezésében fennakadásokat és jelentős késést okozott, hogy a megbízott cégek nem tartották be a szerződésekbe foglalt feltételeket.
Bár a nagyszabású külföldi reklámkampány elindítása még várat magára, a belföldi piacon továbbra is aktív Maros megye. Jövő héten a Bukarestben megnyíló országos turisztikai vásáron keresik a választ arra, mire vágynak leginkább a bukaresti látogatók.
Egy országos kutatás szerint az óvodákban is gyakori a kiközösítés és a szóbeli bántás, de ha figyelünk a jelekre, akkor itt még könnyebben lehet kezelni ezeket a helyzeteket. A gyerekek érzelmeinek kifejezését pedig egy lila maci is segíti.
Január utolsó két hetében mintegy hatezer diák vette igénybe a marosvásárhelyi iskolabuszokat, melyek célja, hogy minél több diák önállóan jusson el a tanintézetbe, és a szülők ne autóval szállítsák őket.
Szállodát, lakóépületeket, kereskedelmi egységeket, műhelyeket hoznának létre az egykori marosvásárhelyi fotópapírgyárban és annak környékén. A csaknem hatvan méter magas épület jó állapotban van, átalakítása az egész lakónegyedre hatással lenne.
Átadták csütörtökön a Maros Megyei Katasztrófavédelemnek azt a 30 000 literes ivóvíz-szállító tartálykocsit, amit Marosvásárhely városa vásárolt meg helyi költségvetésből, és a tűzoltóság rendelkezésére bocsátotta.
A Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem Magyar Kara február 14-én, szombaton 19 órától mutatja be a Stúdió Színházban az Aranysárkány című előadást Vidovszky György rendezésében.
Értesítés nélkül kimaradó járatok, várakozó utasok: ez a mérlege a tömegközlekedési feszültségnek Maros megyében. Míg a peremtelepülési járatok olcsóbbak, a korábbi magánszolgáltatók egy része váratlan járatritkításokkal válaszolt a kieső bevételre.
Alig másfél óra alatt 52 szabálysértési bírságot szabtak ki sofőrökre a rendőrök Marosvásárhelyen egy átfogó ellenőrzés alkalmával csütörtökön. Több jogosítványt és forgalmi engedélyt is bevontak, ugyanakkor autókat is lefoglaltak.
Az alvásra fókuszál a marosvásárhelyi Szent Balázs Alapítvány idei multidiszciplináris konferenciája, amely az alvás-ébrenlét aktualitásait mutatja be magyar nyelven, neves hazai és külföldi előadók közreműködésével február 20–22. között.
Másodpercenként két köbméternyi vizet engednek le a bözödújfalusi gyűjtőtóból, hogy elérjék azt a telítettséget, ami biztonságos.
szóljon hozzá!