Kevesen tudnak elsősegélyt nyújtani

•  Fotó: Boda L. Gergely

Fotó: Boda L. Gergely

Évente több tízezer sürgősségi helyzetben lévő ember hal meg. Közülük sokan életben maradhatnának, ha a rohammentő-szolgálat egységeinek helyszínre való érkezése előtt elsősegélynyújtásban részesülnének.

Vass Gyopár

2015. február 09., 17:092015. február 09., 17:09

A 112-es segélyhívószám tárcsázásának pillanatától a mentők érkezéséig akár negyed óra is eltelhet, és ez a néhány perc sorsdöntő a balesetet szenvedett számára. Ilyenkor életet menthet, ha a közelben van egy olyan járókelő, gépkocsivezető, hozzátartozó, aki ismeri és helyesen tudja alkalmazni az elsősegély-nyújtási technikákat. A teljesség igénye nélkül megpróbáljuk bemutatni azokat a marosvásárhelyi szervezeteket, alapítványokat, ahol lehetőség nyílik az elsősegély-nyújtási ismeretek elsajátítására.

A legutóbbi, de akár leglátványosabbnak is nevezhető akció ezen a téren a a marosvásárhelyi Szamaritánus mentőszolgálat Hősök szupererő nélkül elnevezésű kezdeményezése volt. A projekt keretében négy tanintézet húsz tanulója az elsősegélynyújtás alapjait sajátította el, majd az egész akció egy villámcsődületben csúcsosodott, amelyen több mint ezer diák vett részt. Varga Zsigmond,  a mentőszolgálat vezetője elmondta, hogy az elsősegély-nyújtási protokoll minden országban ugyanaz, ám egyik sem ismeri el a másik ország képzéseit. Ezt hivatott megoldani a European First Aid Certificate, azaz az Európai Elsősegély-nyújtási Tanúsítvány, amelyet a mentőszolgálat egyik alkalmazottja hamarosan meg is szerez.

A Tabula Felnőttképző Központban is tartanak munkahelyi elsősegély-nyújtási tréningeket. A nyolcórás képzésen részt vevő személyek gazdag és szemléletes elméleti anyag és mozgalmas gyakorlati bemutatók révén sajátíthatják el az elsősegély-nyújtási ismereteket. „Amit lehet, egymáson is kipróbálnak, például a kötözési technikákat, az újraélesztést egy bábon gyakorolják a résztvevők” – tudtuk meg László Tünde igazgatótól.

Elsősorban cégek alkalmazottai járnak a tréningjeikre, hiszen manapság már minden munkahelyen kötelező módon kell lennie olyan alkalmazottaknak, akik jártasak ezen a területen. A Tabula a Fiatalok Lendületben nevű európai uniós pályázatán is nyert, ennek keretében bolyais diákok sajátíthatták el az életmenő technikákat, de a szakképzett trénerek arra is figyeltek, hogy a  diákok tovább is tudják adni a megszerzett ismereteket. „A tréningen nem szakképesítést nyújtunk, hanem mindenki által elsajátítható technikákat tanítunk meg” – magyarázta az igazgató. Szerinte a rövid tanfolyamon megszerzett tudás elég a segítségnyújtáshoz. „Pár percről van szó csupán, hiszen addig kell ott lenni, amíg a mentő megérkezik, de ha nem kezdi el senki az elsősegélynyújtást, lehet, hogy mire a szakemberek megérkeznek, már késő lesz” – mondta László Tünde.

A Védem Egyesület is szervezett már olyan találkozót, melynek témája az elsősegélynyújtás volt gyerekek esetében. Az egyesület elnöke, Kovács Réka elmondta, sikeres, telt házas előadás volt. A meghívott SMURD-os sürgősségi orvos és a gyerekgyógyász több baleseti lehetőségről beszélt, kezdve a szem sérüléseitől a fulladásos veszélyekig. „Sok szülő nem tudja, hogy ilyen helyzetekben mit kell tenni, ezért nagy igény van az ilyen jellegű előadásokra” – vélekedett Kovács Réka, és elmondta, a közeljövőben ismét szeretnének előadást szervezni ebben a témában. A kétgyerekes édesanya hozzátette, nagyon fontos, hogy szakemberektől szerezzük be az információkat.

A Máltai Segélyszolgálat marosvásárhelyi fiókszervezete decemberben indított útjára egy négy hónapos  elsősegély-nyújtási tanfolyamot, Merj újraéleszteni címmel, melynek fő támogatója a Stúdium-Prospero Alapítvány. A tanfolyamon mintegy ötven egyetemista vesz részt, akik a kurzus végén le is vizsgáznak. Kis Balázs, a szervezet elsősegély-referense elmondta: „Én azt szoktam mondani, hogy nem életet mentünk, hanem életet hosszabbítunk”. Kis Balázs reméli, hogy a tavasszal levizsgázott csoport után hamarosan újabbat indíthatnak, amelyre várják a jelentkezéseket.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 02., csütörtök

Kigyulladt egy mésszel megrakott teherautó motortere Segesváron

Tűz ütött ki csütörtökön egy mésszel megrakott teherautó motorterében Segesváron, az E60-as úton. A helyszínre a tűzoltók vonultak ki, hogy megakadályozzák a lángok továbbterjedését.

Kigyulladt egy mésszel megrakott teherautó motortere Segesváron
Hirdetés
2026. július 01., szerda

Autópályán gyulladt ki egy kisbusz Marosludas közelében

A marosludasi tűzoltó-egység katonai tűzoltóit egy kigyulladt kisteherautóhoz riasztották az A3-as autópályára szerda délután. A tűzeset a sztráda Marosvásárhely–Kolozsvár menetirányában történt.

Autópályán gyulladt ki egy kisbusz Marosludas közelében
2026. július 01., szerda

Azahriah, Alan Walker és Inna is érkezik – számos újdonsággal indul a VIBE Fesztivál

Néhány nap múlva megnyitja kapuit Erdély egyik legnagyobb könnyűzenei fesztiválja, a VIBE. A július 2–5. között zajló rendezvény idén is nemzetközi sztárokkal, hazai kedvencekkel, új helyszínekkel és több kényelmi fejlesztéssel várja a látogatókat.

Azahriah, Alan Walker és Inna is érkezik – számos újdonsággal indul a VIBE Fesztivál
2026. július 01., szerda

Több mint száz rendőr ügyel a biztonságra a VIBE Fesztivál idején

A csütörtökön kezdődő VIBE Fesztivál ideje alatt megerősített rendőri és csendőri jelenlétre kell számítani Marosvásárhelyen és a fesztivál helyszínén. A hatóságok célja, hogy a négynapos rendezvény rendben és biztonságban teljen.

Több mint száz rendőr ügyel a biztonságra a VIBE Fesztivál idején
Hirdetés
2026. július 01., szerda

Éjszaka sem pihentek a tűzoltók: károkat okozott a vihar Maros megyében

Több mint egy tucat helyszínen avatkoztak be a Maros megyei tűzoltók a keddi vihar után. A kidőlt fák autókat, tömbházakat és egy étterem teraszát is megrongálták, több településen pedig pincéket és alagsorokat öntött el a víz.

Éjszaka sem pihentek a tűzoltók: károkat okozott a vihar Maros megyében
2026. június 30., kedd

Megtalálták a Marosba esett személy holttestét

Megtalálták a tűzoltók annak a személynek a holttestét, akit kedd délután kezdtek el keresni a Maros folyóban Lekencénél.

Megtalálták a Marosba esett személy holttestét
2026. június 30., kedd

Embert keresnek a Marosban Lekencénél

Egy, a Maros folyóban eltűnt, feltehetően vízbe fulladt személy felkutatásához riasztották kedden a dicsőszentmártoni tűzoltóegység és a marosludasi munkapont hivatásos tűzoltóit Maroslekence térségébe.

Embert keresnek a Marosban Lekencénél
Embert keresnek a Marosban Lekencénél
2026. június 30., kedd

Embert keresnek a Marosban Lekencénél

Hirdetés
2026. június 29., hétfő

Két autó ütközött, az egyik lesodródott az úttestről

Egy sávon halad a forgalom a marosvásárhelyi Szabadi úton, ahol két autó ütközött össze hétfőn délután.

Két autó ütközött, az egyik lesodródott az úttestről
2026. június 29., hétfő

Aquaparkkal bővülhet Szováta turisztikai kínálata

Több mint 104 millió lejes beruházással épülhet modern aquapark és szabadidős központ Szovátán. A Maros Megyei Tanács és Szováta önkormányzata közösen nyújt be pályázatot a projekt megvalósítására, amely egész évben várná a látogatókat.

Aquaparkkal bővülhet Szováta turisztikai kínálata
2026. június 29., hétfő

Mikrobusz és személyautó karambolozott Maros megyében

A 15-ös országúton, a Marosvécshez tartozó Disznajón bekövetkezett balesethez riasztották hétfőn reggel a dédai tűzoltóság munkatársait: egy mikrobusz és egy személyautó karambolozott.

Mikrobusz és személyautó karambolozott Maros megyében
Hirdetés