Fotó: Gligor Róbert László
Pénteken immár a huszadik évfolyam kezdte el a padokat koptatni a Budapesti Corvinus Egyetem Kertészettudományi Kar nyárádszeredai levelező tagozatán.
2012. szeptember 03., 16:542012. szeptember 03., 16:54
2012. szeptember 03., 17:012012. szeptember 03., 17:01
Az új évfolyamon harminchat hallgató tanulhat. Ők a hétvégén már az első előadásokon részt is vettek, majd kedden Magyarországra utaznak, hogy szerdán a szokásokhoz híven hivatalosan is hallgatóivá fogadja őket a Corvinus Egyetem.
„Nagy a rosta lika”
Pénteki megnyitó beszédében dr. Jakab Sámuel dékán, a nyárádszeredai tagozat vezetője elmondta: olyan szakmát szeretnének nyújtani, amellyel el tudnak helyezkedni a végzős hallgatók. Hogy ez így is van, azt bizonyítja az is, hogy az eddig végzett tizenhat évfolyam hallgatói közül nagyon sok sikeres kertész, vállalkozó és jó szakember lett. Ehhez azonban kitartó munkára és tanulásra van szükség. Amiért Nyárádszereeda kistelepülés, azért az oktatást komolyan veszik, és talán többet kell tanulni itt, mint a nappali tagozatokon. „Nagy a rosta lika” és „Ez nem tánciskola” – figyelmeztette dr. Jakab Sámuel a hallgatókat, hangsúlyozva, hogy az első év mindig a legnehezebb ezen a főiskolán. Egyrészt, mert ekkor vannak az alapozó tantárgyak, mint matematika, biokémia, fizika, növénytan, amelyek nélkül a következő években csak bukdácsolni tud a hallgató. Másrészt nagyon sokan ekkor szembesülnek, hogy itt nem alacsonyak a követelmények, ezért ilyenkor többen is feladják és elhagyják az intézményt. Azt is elmondta: az előadásokat általában kéthetente péntek déltől vasárnap délig tartják húsz órás konzultációk keretében erdélyi és magyarországi tanárok.
A megszokottnál kevesebben
A titkárságon érdeklődve kiderült: Sepsiszentgyörgytől Zsibóig, Csíkszeredától Kolozsvárig jelentkeztek a hallgatók. A tavalyihoz hasonlóan az idén sem volt felvételi vizsga, de a jelentkezők iratcsomóit alaposan átnézték. A harminchatos létszám egyike a legalacsonyabbaknak az első évesek körében, hiszen általában ötven fölött van a tanulmányaikat kezdők száma. Egyrészt a katasztrófális érettségi eredméyeknek is betudható az alacsonyabb létszám, másrészt pedig a Sapientia EMTE-n már akkreditálták a kertészeti szakot, így nagyon sokan oda iratkoztak – mondta el Szakács Etelka könyvelő. A nyárádszeredai intézménybe főleg olyan személyek jelentkeznek, akiknek munkahelyi vagy egyéb okok miatt csak hétvégente van lehetőségük előadásokra járni.
Húsz éves lesz
A budapesti Kertészeti és Élelmiszeripari Egyetem (amely a Budapesti Közgazdaságtudományi és Államigazgatási Egyetemmel egyesülve 2003 óta viseli a Corvinus Egyetem nevet) 1993-ban indította kihelyezett tagozatát Nyárádszeredában. Akkor azt is nagy eredménynek tekintették volna, ha legalább öt évfolyam hallgatóinak nyújthatnak oklevelet. Ezzel szemben már húsz éves évfordulóját ünnepelheti 2013-ban a tagozat. Mellette 1996-ban a vajdasági Zentán, 1999-ben pedig a kárpátaljai Beregszászon is kihelyezett tagozatokat indítottak be.
Napok kérdése és aláírják az illetékes hatóságok a sótalanító berendezések beszerzésére vonatkozó szerződéseket és elkezdődhet a felszerelésük, beüzemelésük. Negyvenezer Maros megyei lakosnak lehet újra tiszta, vezetékes ivóvize.
A George Enescu Nemzetközi Fesztivál keretében nyitja meg az új évadot a Marosvásárhelyi Állami Filharmónia szerdán, amikor a Kultúrpalota nagytermében többek között az Isztambuli Állami Szimfonikus Zenekar is fellép.
Dán-svéd őrkutyát és continental bulldogot is hoznak a marosvásárhelyi nemzetközi kiállításra, amelyet idén a Víkendtelepen tartanak. A ritka fajták mellett a közismert és népszerű kutyákat is meg lehet csodálni.
Harmincnapos előzetes letartóztatásba helyeztek egy 16 éves fiatalt, miután pénztárcát lopott el egy autóból az elmúlt hétvégén Marosvásárhelyen – közli a Maros Megyei Rendőr-főkapitányság.
Katonák, a hegyivadász alakulat és a vegyibaleset-elhárító egység tagjai gyakorlatoznak az elkövetkező napokban a marosvásárhelyi vegyipari kombinátnál.
Egyházi és világi elöljárókkal, az iskola közösségével telt meg a Keresztelő Szent János Templom hétfőn az újraalapított Római Katolikus Líceum tanévnyitóján, amelynek fő mozzanatait Tamási Zsolt iskolaigazgató hajtotta végre az ünnepség végén.
A Bolojan-kormány lemondását követelték hétfőn délelőtt a Maros megyei prefektúra előtt összegyűlt tiltakozók. A tanügyben dolgozók mellett ott voltak a szociális igazgatósághoz tartozó alkalmazottak, de a polgármesteri hivatalok dolgozói is.
Szúnyog- és kullancsirtást végeznek Marosvásárhely közterületein az esti órákban, és ellenőrzik a patkánycsapdákat is – tájékoztat a polgármesteri hivatal Facebook-oldalán.
Életét vesztette egy 42 éves motoros vasárnap délután a Maros megyei Monosfaluban.
Lakástűz volt vasárnapra virradó éjszaka Marosszentgyörgyön, ahova a mentőszolgálatosok is kiszálltak.
szóljon hozzá!