Készülődésről, helytállásról, karácsonyi ünneplésről Backamadarason

Miként készül fel, hangolódik rá egy lelkész karácsony szent ünnepére? Milyen feladatokkal, kihívásokkal kell naponta, hetente szembenéznie? Ezekre kerestük a választ Koncz László Ferenc backamadarasi református lelkésszel, espereshelyettessel.

Gligor Róbert László

2016. december 24., 21:052016. december 24., 21:05

A gyülekezet adja a helyzetet, hogy hogyan kell készülnie egy lelkésznek a karácsonyra – vallja Koncz László Ferenc. Adottak az adventi ünnepek, a Krisztusvárás ideje, az egyházi év kezdete, és ebben ő is benne van úgy, mint lelkész, mint gyülekezeti tag.

Az adventi időszak arról is szól, hogy a „szokványos” istentiszteletek mellett egyes események is szebbé teszik a várakozást, ráhangolnak az ünnepre, és lélekben arra is, hogyha az Úr Jézus visszajön, hogyan állunk meg majd előtte. Így az adventi időszakban a madarasi gyülekezetben vannak olyan események, amelyek a készülődésről szólnak: ifjúsági nap, amely összekovácsolja a fiatalokat, idén ráadásként adventi vásárt is szerveztek a fiatalokkal, és a Küküllői Református Egyházmegye évadzáró ifjúsági istentiszteletét is itt tartották úrvacsoraosztással. Mindezekkel az ifjakat indítják el az úton a Krisztussal való együttlétre. Minden ünnepre fel kell készülni, de karácsony még nagyobb töltetet ad, így az időseknek is szánnak egy vasárnapot, amely az ő felkészítésük, azoké, akik ritkábban tudnak elmenni a templomba. Próbálják őket is megszólítani, közösségbe vonni. Ezek már összességükben adják a lehetőséget a lelki felkészülésre.

Ebben a sodrásban a lelkész is, a család is benne van, hisz egyik szolgálat a másikat éri Backamadarason és leányegyházaiban, Nyárádszentlászlón és Nyomáton. Számukra azonban a szolgálat nemcsak kihívás, hanem öröm is – ismerte el a lelkész. Már tizennyolc éve itt élnek a Nyárádmentén, gyerekeik is itt születtek, és örömmel tapasztalják, hogy az emberek igénylik ezt a szolgálatot, ezért lelkészként is, családként is próbálnak ennek eleget tenni. Ezt úgy élik meg, hogy számukra a szolgálat szent dolog. A család is benne van a „történetben”, a gyerekek is próbálnak minden eseményben aktívan részt venni, felesége az iskolában tanárnőként, otthon családanyaként, a gyülekezetben tiszteletes asszonyként igyekszik helytállni.

Bármennyi is a szolgálat, Konczék számára karácsony szombatja egy meghitt, szép alkalom. Istentisztelet után a szentestén együtt van a család, addig a lányok feldíszítik a fenyőfát, este elcsendesednek, és a karácsonyfa mellett próbálnak ráhangolódni arra, hogy mit jelent karácsony, a család, hogy egykor mit jelenthetett, amikor együtt volt a szent család egy nagy eseménynél, a Gyermek születésénél. Már a tiszteletes kisfia is tudja, hogy édesapja számára az angyal nem kell mást hozzon, csak szeretetet, békességet, reménységet, erős hitet, hogy tudjon megállni a családban. Mert számára a szolgálat helye lelkészként elsősorban a családban van, neki itt kell szolgálatot végeznie, de másoknak is ezt kellene tenni. Mert, aki a családban hely tud állni, az erőt nyer, hogy a nagy lelki családban, a gyülekezetben is meg tudja ezt tenni a rengeteg feladat között.
Ezen az estén jó hallani a gyerekek kántálását, majd az éjszakai órákban a presbiterek is megtisztelik, énekelnek, és áldott ünnepet kívánnak egymásnak. Ez is beletartozik Konczék karácsonyi családi képébe.

Karácsony első napján az anyaegyházban, Backamadarason van ünnepi istentisztelet úrvacsoraosztással, délután fél kettőtől Nyárádszentlászlón istentisztelet, úrvacsoraosztás és a gyerekek műsora, fél négytől Nyomáton is, majd este fél héttől Madarason kerül sor a gyerekek ünnepélyére, amikor „tömött templom”, háromszáz-négyszáz ember előtt a gyerekekkel együtt dicsérik az Urat, és átadják az ajándékokat. Karácsony másodnapján ifjúsági istentisztelet van, a fiatalok szolgálnak, Bibliát olvasnak, és énekelnek, majd a kórus szolgál, és meglátogatják a helyi öregotthon lakóit.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. augusztus 23., szombat

Három autó ütközött, egy ember a roncsok közé szorult

Három személyautó ütközött össze Dédánál, a 15-ös országúton szombaton reggel. Egy személyt a roncsok közül kellett kimenekíteni – közölte a Maros megyei tűzoltóság.

Három autó ütközött, egy ember a roncsok közé szorult
2025. augusztus 22., péntek

Szaladtak, jótékonykodtak a daganatos gyerekekért

Nyolcezer lejes adományt vehetettek át az Együtt a Rákos Gyermekekért Alapítványt képviselői pénteken délután a marosvásárhelyi Vifi képviselőitől, ennyi adomány gyűlt össze a nemrég megszervezett jótékonysági futás nyomán.

Szaladtak, jótékonykodtak a daganatos gyerekekért
2025. augusztus 22., péntek

Lesz tízóraijuk és utazási támogatásuk a Maros megyei diákoknak

Iskolakezdésre készülve a megyei önkormányzati képviselők megszavazták, hogy a Maros megyei óvodák és iskolák továbbra is biztosítják a tízórait a gyermekek számára, és támogatják az ingázó diákok utazási költségeit.

Lesz tízóraijuk és utazási támogatásuk a Maros megyei diákoknak
2025. augusztus 22., péntek

Rezi Botond a Maros Megyei Múzeum új ideiglenes igazgatója

Dr. Rezi Botondot nevezték ki a Maros Megyei Múzeum ideiglenes igazgatójának, miután elődje, Ötvös Koppány Bulcsú a kulturális minisztérium államtitkára lett. Az új vezető kinevezéséről a Maros megyei tanács döntött.

Rezi Botond a Maros Megyei Múzeum új ideiglenes igazgatója
2025. augusztus 21., csütörtök

Oroszlánok között szerveznek divatbemutatót Marosvásárhelyen

A divat ritkán költözik ilyen rendhagyó helyszínre: a marosvásárhelyi állatkert oroszlánketrecében rendezik meg a hétvégén Hajnal Zsuzsanna divatbemutatóját, amely a látványon túl gondolatébresztő üzenetet is közvetít a fenntarthatóságról.

Oroszlánok között szerveznek divatbemutatót Marosvásárhelyen
2025. augusztus 21., csütörtök

Lezárják a Vársétány egyik felét a hétvégére Marosvásárhelyen

Roma Kulturális Napokat tartanak Marosvásárhelyen a Vársétányon augusztus 22-24. között, ezért a programok ideje alatt forgalomkorlátozásra kell számítani az említett utca egyik felében.

Lezárják a Vársétány egyik felét a hétvégére Marosvásárhelyen
2025. augusztus 21., csütörtök

Négy év után készül a marosvásárhelyi szabadidőközpont látványterve

Kis előrelépés történt a négy éve beharagozott marosvásárhelyi városi park létrehozása kapcsán: az önkormányzat benyújtotta az iratokat a környezetvédelmi engedélyre. A huszonhat hektáros területen jelenleg ember nagyságú a gaz.

Négy év után készül a marosvásárhelyi szabadidőközpont látványterve
2025. augusztus 21., csütörtök

Kigyulladt egy teherautó Segesváron

Két baleset történt Maros megye különböző pontjain csütörtökön reggel, csaknem megegyező időben.

Kigyulladt egy teherautó Segesváron
Kigyulladt egy teherautó Segesváron
2025. augusztus 21., csütörtök

Kigyulladt egy teherautó Segesváron

2025. augusztus 20., szerda

„Itthon finomabb a kenyér” – Marosvásárhelyen is összegyűltek az új kenyér ünnepén

A Szent István-napi új kenyér ünnepén idén is néptánccal, zenével és közös kenyértöréssel erősítette a marosvásárhelyi magyarság a közösséghez tartozás érzését és a hagyomány tiszteletét, bár idén jóval kevesebben tették ezt, mint tavaly.

„Itthon finomabb a kenyér” – Marosvásárhelyen is összegyűltek az új kenyér ünnepén
2025. augusztus 20., szerda

Ünnepi visszarendeződés: újra a főtéren van szerdánként Nyárádszeredában a vásár

Közösségi alkalomhoz hasonló volt a magyar államalapítás ünnepén Nyárádszeredában a heti vásár. Nemcsak azért, mert lehetett találkozni, beszélgetni, nézelődni, hanem azért is, mert több évtized után visszaköltözött a szerdai vásár a főtérre.

Ünnepi visszarendeződés: újra a főtéren van szerdánként Nyárádszeredában a vásár