Kelemen Hunor elégedett az RMDSZ szereplésével

•  Fotó: Banga Előd-Ernő

Fotó: Banga Előd-Ernő

A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) jó és vállalható eredményt ért el az önkormányzati választáson, és ennek köszönhetően erős önkormányzati érdekképviselettel rendelkeznek a romániai magyar közösségek – jelentette ki szombaton Marosvásárhelyen Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.

MTI

2016. július 16., 14:472016. július 16., 14:47

2016. július 16., 15:592016. július 16., 15:59

A politikus az RMDSZ legfőbb döntéshozó fórumának, a Szövetségi Képviselők Tanácsának (SZKT) ülésén mondott beszédet.  Az ülésen értékelik a júniusi romániai önkormányzati választások eredményeit, és döntenek az év végi parlamenti választások előkészületeiről, a jelöltállítás megszervezéséről.

Kelemen Hunor szerint az RMDSZ maximális eredményt ért el a júniusi választások utáni politikai tárgyalásokon, aminek köszönhetően több mint kétszáz alpolgármesteri tisztséget, illetve öt erdélyi megyei önkormányzati elnöki posztot szerzett.

Emlékeztetett, hogy az önkormányzati választáson az RMDSZ jelöltjei kapták a romániai magyar szavazatok több mint 80 százalékát, ami azt jelenti – mondta, hogy a szövetség programja és jelöltjei hitelesek. Rámutatott: a szórványvidékeken jobban sikerült a mozgósítás, hiszen a tömbmagyarságnak számító Bihar megyében és Székelyföldön vesztett a szövetség a legtöbb szavazatot. Úgy vélte, elgondolkodtató, hogy sokan nem kívánnak véleményt mondani, és távol maradnak az urnáktól. Hozzátette: az év végi parlamenti választások után fontos, hogy erős parlamenti képviselete legyen a magyarságnak, ugyanis e nélkül az önkormányzati képviselet ereje „megfeleződhet, vagy akár le is nullázódhat”. Hangsúlyozta: minden egyes szavazatra szükség lesz az 5 százalékos bejutási küszöb eléréséhez a parlamenti választáson, ezért olyan jelölteket kell indítani, akik képesek megszerezni a választók bizalmát. A következő négy év legfőbb kihívásának a Romániában tervezett közigazgatási és az alkotmányos reformot említette.

Úgy vélte, a szövetségnek folytatnia kell az együttműködést a Magyar Polgári Párttal (MPP), amely hasznosnak bizonyult az önkormányzati választáson. Közölte: az SZKT felhatalmazása alapján később fog dönteni a Szövetségi Állandó Tanács – az RMDSZ szűkebb döntéshozó testülete – arról, hogy az MPP-nek hány helyet kínálnak fel a parlamenti választáson. Emlékeztetett, hogy korábban már egyezséget kötöttek az MPP-vel, amelynek egyik pontja kimondja, hogy együttműködnek, a parlamenti választáson, és jelezte, hogy ezt nem akarják felülbírálni. Kelemen Hunor úgy vélte, az MPP jelöltjei az RMDSZ listáin kell induljanak, nem tartja ugyanis járható útnak választási koalíció létrehozását.

Támogatják a fiatal és női jelöltek állítását a parlamenti választáson

A Szövetségi Képviselők Tanácsa (SZKT) elfogadta azt a határozatot, amely rendelkezik az év végi parlamenti választás előkészítéséről, a jelöltállítás megszervezéséről és annak kritériumairól.

Kovács Péter, az RMDSZ ügyvezető elnöke elmondta, hogy a jelöltállítást a nyitottság, az esélyegyenlőség, a felkészültség és az átláthatóság jegyében szervezik meg. Az RMDSZ-szel társult szakmai, civil és politikai szervezetek támogatásával nem rendelkező egyéni jelöltek is versenybe szállhatnak. A jelöltek kiválasztási és rangsorolási módozatáról a megyei területi szervezetek választmányai döntenek, amelyek akár titkos, állóurnás előválasztás megszervezéséről is határozhatnak.

Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke a tanácskozást követően újságíróknak elmondta: ez a határozat megteremti a lehetőséget, hogy a szövetség együttműködjön a Magyar Polgári Párttal (MPP), és közösen induljanak a választáson, amennyiben ennek konkrét feltételeiről a későbbiekben sikerül megállapodniuk. Arra a kérdésre, hogy tárgyalóasztalhoz ülnek-e az Erdélyi Magyar Néppárttal (EMNP) is, az RMDSZ elnöke elmondta: ebben a pillanatban nem lát lehetőséget erre, hiszen sem a néppárt, sem az RMDSZ nem kereste egymást ebben a kérdésben. „Soha nem zárkóztunk el a tárgyalástól, (...) viszont jelenleg nincs ilyen helyzet” – mondta Kelemen Hunor.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 13., csütörtök

Energiaügyi előrejelzés: most még nőhet az olajár, de megbecsülték, mikorra rendeződhet a helyzet

Az USA energiaügyi hivatala jelentősen, hordónként átlagosan 86,81 dollárra emelte a Brent nyersolaj 2026-os világpiaci átlagárára vonatkozó előrejelzését a korábbi 82 dollárról a Hormuzi-szoroson keresztüli szállítások tartós fennakadása miatt.

Energiaügyi előrejelzés: most még nőhet az olajár, de megbecsülték, mikorra rendeződhet a helyzet
Hirdetés
2026. augusztus 09., vasárnap

Nem csak nálunk van gond: történelmi mélyponton az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának szintje

Történelmi mélypontra csökkent a Lake Mead, az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának vízszintje szombaton – derül ki a vízügyi hatóságok adataiból.

Nem csak nálunk van gond: történelmi mélyponton az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának szintje
2026. augusztus 08., szombat

A Tate-testvérek szabadlábra helyezését kérik ügyvédeik

Andrew és Tristan Tate influenszerek ügyvédei pénteken azt kérték egy amerikai bírótól, hogy óvadék ellenében helyezze szabadlábra ügyfeleiket a miami börtönből.

A Tate-testvérek szabadlábra helyezését kérik ügyvédeik
2026. július 31., péntek

Migrációs válság Ceutában: több tízezer határsértő jutott be a spanyol városba Marokkó felől

Megerősítették a biztonsági intézkedéseket a ceutai határ mindkét oldalán péntekre virradó éjjel, miután Marokkó felől tömegesen, a hatóságok első becslései szerint mintegy 40 ezren jutottak be az észak-afrikai autonóm spanyol városba.

Migrációs válság Ceutában: több tízezer határsértő jutott be a spanyol városba Marokkó felől
Hirdetés
2026. július 28., kedd

Szentségtörő üzenetek és vandalizmus a medjugorjei Mária-szobornál – térfigyelő rögzítette a gyújtogatást

Megrongálták a medjugorjei Mária-szobrot és felgyújtották a helyi Szent Jakab-templom szabadtéri oltárát néhány nappal a Mladifest nemzetközi katolikus ifjúsági találkozó kezdete előtt.

Szentségtörő üzenetek és vandalizmus a medjugorjei Mária-szobornál – térfigyelő rögzítette a gyújtogatást
2026. július 19., vasárnap

Őrizetbe vették a Romániában is súlyos bűncselekményekkel vádolt Tate testvéreket

Őrizetbe vették Miamiban a férfiak felsőbbrendűségét hirdető amerikai-brit influencert, Andrew Tate-et és testvérét, Tristant. Az intézkedésre az Egyesült Királyság kérésére került sor, amely nemi erőszak vádja miatt kezdeményezte a kiadatásukat.

Őrizetbe vették a Romániában is súlyos bűncselekményekkel vádolt Tate testvéreket
2026. július 17., péntek

Mostantól börtönök őrzésére is használhatóak a nílusi krokodilok Izraelben

Izraelben a környezetvédelmi miniszter megszelídített vadállattá minősítette át a nílusi krokodilokat, hogy a természetvédelmi hatóságok tiltakozása ellenére börtönök őrzésére is alkalmazhassák őket – jelentette az izraeli média pénteken.

Mostantól börtönök őrzésére is használhatóak a nílusi krokodilok Izraelben
Hirdetés
2026. július 15., szerda

Zelenszkij: Ukrajna évi 10 millióról 20 millióra tervezi emelni dróngyártási kapacitását

Ukrajna jelenleg évente 10 millió drónt gyárt, és ezt a mennyiséget 20 millióra tervezi növelni – közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kedden Kijevben, az ukrán államiság napja alkalmából rendezett ünnepségen.

Zelenszkij: Ukrajna évi 10 millióról 20 millióra tervezi emelni dróngyártási kapacitását
2026. július 15., szerda

Lemond parlamenti mandátumáról Szijjártó Péter, a BYD-hoz megy dolgozni

Lemond parlamenti mandátumáról Szijjártó Péter, és a BYD-nél vállal munkát. Ezt a fideszes képviselő közölte Facebook-oldalán szerdán.

Lemond parlamenti mandátumáról Szijjártó Péter, a BYD-hoz megy dolgozni
2026. július 15., szerda

Román állampolgár halt meg a brüsszeli tűzvészben

Egy román állampolgár életét vesztette, egy másik pedig súlyosan megsérült a kedden egy brüsszeli toronyházban keletkezett tűzben – közölte szerdán a román külügyminisztérium.

Román állampolgár halt meg a brüsszeli tűzvészben
Hirdetés