
A hétvégén Ákosfalva községbe érkezett a magyarországi testvértelepülés, Dénesfa küldöttsége, amely rendhagyó ajándékot hozott a vendéglátóknak: egy művészt, aki két helyszínen is fellépett.
2014. február 04., 11:542014. február 04., 11:54
A Takács Lajos polgármester vezette település Harasztkerékkel ápol közeli kapcsolatokat, így a vendégek természetesen részt vettek az itteni hagyományos farsangi kosaras bálon is. A delegációval együtt érkezett a Nyárádmentére a ménfőcsanaki Kulcsár Béla Szent László-díjas harmonikaművész is.
Tarsolyában emlékműsort hozott, amelyet az első világháború kitörésének századik évfordulója közeledtével ajánlott a nyárádmentieknek: előadásain az ákosfalvi községháza gyűlésterme és a harasztkereki kultúrotthon tele is volt érdeklődővel, és nemcsak a szívekhez szólt dalaival, hanem a szemek is megteltek könnyel, főleg az idősebbek sorában. Egyórás előadásában főleg katonadalokat énekelt, kezdve a Radetzky-indulóval, folytatva rábaközi dalokkal, majd olyan közismert darabokkal, mint a Kárpátokban megfújták a trombitát, Oroszország felé nem tudjuk mi az utat, Kimegyek a doberdói harctérre, Megjött a levél fekete pecséttel, Ferenc Jóska bakája.
A 64 éves zenész nyolc éves kora óta harmonikázik, a zene valamennyi ágát műveli. Dolgozott harmonika- és rockzenekarban, a Barangoló Együttessel megzenésített verseket játszik, és sok önálló koncertet is adott. Az 1990-es évek elején belépett az Isonzó Baráti Körbe, így az első világháború szinte valamennyi frontszakaszát végigjárta és zenélt ezeken a helyszíneken. Nagyapja fényszórós katonaként harcolt a világháborúban, dédnagyapja utászként esett el az északi hadszíntéren. Megírta a Győri Ágyúgyár történetét, útjai során kutatja az ott készült ágyúkat. Tagja a Vitézi Rendnek és a Jeruzsálemi Szent Lázár Lovagrendnek. Nyárádmenti előadásaival a fellépéseinek száma hetvennégyre emelkedett, és Olaszországtól Lengyelországig, Boszniától az erdélyi Kárpátokig emlékezteti a közönséget az egykori eseményekre, az elesett hősök emlékének ápolására. Előadásait Töll László ezredes, a Honvédelmi Minisztérium Társadalmi Kapcsolatok és Hadisírgondozó Hivatalának vezetője ajánlásával adja elő minden helyszínen.
Tizennégy síremléket döntöttek fel vasárnapra virradóan a szászrégeni zsidó temetőben ismeretlen tettesek. A hatóság sírgyalázás gyanújával indított nyomozást az ügyben.
Mintegy 250 négyzetméternyi felületen teljesen leégett a teteje egy lakóháznak egy Maros megyei faluban vasárnap hajnalban, szerencsére a lakóknak időben sikerült kimenekülniük.
Facebook-videóban foglalt állást a vasárnapi magyarországi országgyűlési választásokkal kapcsolatban Dorin Florea korábbi marosvásárhelyi polgármester.
Súlyosan megsérült két ember egy marosludasi közúti balesetben szombaton. Az egyik sérült életveszélyes állapotban volt, amikor a mentőegységek kiértek.
Az ortodox húsvéti ünnepek miatt változások lesznek a tömegközlekedésben és a forgalomban Marosvásárhelyen.
Péntek estétől-hétfő reggelig Marosvásárhelyen, a város különböző részein forgalomkorlátozásra kell számítani az ortodox húsvét miatt.
Kigyulladt autóhoz riasztották a Maros megyei tűzoltókat Héjjasfalvához, pénteken a déli órákban.
Alig egy óra eltéréssel két tűzesethez riasztották a Maros megyei tűzoltókat két különböző településre, péntekre virradóra.
A Maros megyei rendőrség gazdasági bűncselekményeket kivizsgáló osztályának munkatársai április 9-én, csütörtökön öt ingatlanban tartottak házkutatást.
Vandalizmus történt Marosvásárhely legújabb parkjában: ismeretlenek megrongálták a Cserealja szabadidőpark nyilvános mosdóit.
szóljon hozzá!