HIRDETÉS

Jutott jóból, de rosszból is Marosszentgyörgynek

Szász Cs. Emese 2017. január 04., 09:42 utolsó módosítás: 2017. január 08., 09:24

Számos eredmény, kitüntetés és rendezvény mellé még tüntetés is jutott 2016-ban Marosszentgyörgynek – értékelte az elmúlt esztendőt a község polgármestere, Sófalvi Szabolcs. A községvezető szerint nem csupán a községépítésre, hanem a közösségépítésre is hangsúlyt fektetnek a településen.

Marosszentgyörgyön júniusban immár harmadik alkalommal nyert polgármesteri mandátumot Sófalvi Szabolcs, ráadásul több mint 85 százalékos többséggel választották meg egy olyan községben, amelyben immár több román lakik, mint magyar. Sófalvi Szabolcs szerint ez bizonyítja azt, hogy az emberek „átléptek” az etnikai szavazáson, s azért választják őt vissza, mert elégedettek az eredményekkel, s megvan a bizalom is irányában.

Jutott jóból, de rosszból is az elmúlt esztendőben – állítja Sófalvi Szabolcs polgármester. Bár a Marosszentgyörgyön lakókat annyira nem érinti, teljes mértékben az ő érdemük, hogy a település megkapta a Románia kulturális települése címet, ugyanakkor második helyezett is lett azon a pályázaton. „Ezen a pályázaton azt kellett felmutassuk, hogy milyen kulturális egyesületeink, rendezvényeink vannak, nálunk ebből pedig nincs hiány, ráadásul a multikulturalitásra helyeztük a hangsúlyt, s így sikerült, hogy több mint 300 településből másodikok lettünk. Ezt a címet magyar település még nem kapta meg eddig” – mutatott rá a polgármester.

Az elismerések tekintetében szintén fontos, hogy Marosszentgyörgy idén megkapja a turisztikai település minősítést is. Ez már nem egy díj vagy kitüntetés, hanem kézzelfogható haszna, anyagi hozadéka is lesz: Marosszentgyörgy belekerül minden Romániát népszerűsítő katalógusba, bemutató filmekbe, emellett pedig külön pénzforrásokat kaphatnak infrastrukturális fejlesztésekre, rendezvényekre is.

Fontos év volt aszfaltozás tekintetében a 2016-os, ugyanis az önkormányzat 17 utca burkolására nyújtott be pályázatot, amelynek eredményét a napokban várják. Ettől függetlenül sikerült leaszfaltozni az Egyesülés negyedet, idén pedig sor kerül a Sportolók és az Új negyed korszerűsítésére. Újabb utcák aszfaltozását is tervezik, ezzel párhuzamosan víz és csatornázást is sikerült  nyolc utcában kiépíteni, s ezeket folytatják Tófalva és Csejd felé is. Ezenkívül játszóterek újultak meg idén, és a közvilágítást is sikerült korszerűsíteni. A 2016-os év eredménye, hogy megoldódni látszik a kóbor kutyák helyzete, hogy bevezették a tavaszi és őszi nagytakarítást, valamint beindult a helyi rendőrség Marosszentgyörgyön, amelynek köszönhetően mintegy negyven százalékkal csökkent a betörések, garázdálkodások száma.

Bár legtöbb településen a létszámcsökkenéssel küzdenek, Marosszentgyörgynek folyamatosan nő a lakossága. Jelenleg 10 135 lakosa van, s ezzel a megye és a térség legnagyobb községe. „A legutóbbi népszámlálás óta több mint 35 százalékos volt a növekedés, nagyon sokan költöznek ide, mert közel van Marosvásárhelyhez, szép a  környezet, s jó itt lakni. Mutatós az adat is, hogy 2016-ban 180 építkezési engedélyt adtunk ki, és 243 urbanisztikai engedélyt” – sorolja a polgármester, aki szerint az is örvendetes, hogy 2016-ban karácsonyig 103 gyerek született a községben, ebből pedig 64 magyar gyermek. A polgármester szerint ez a legnagyobb eredmény, ő háromgyermekes családapaként és polgármesterként is hiszi, hogy  erős közösséget erős családokra lehet építeni, éppen ezért törekednek is arra, hogy támogassák a családokat, ugyanakkor élhető környezetet is teremtsenek számukra, miközben növelik a marosszentgyörgyi identitást.

Sófalvi szerint ezt bizonyítják a rendezvényeikkel, de a számos játszótérrel, az immár több mint egy éve működő bölcsődével is. Marosszentgyörgy amúgy az egyetlen község, amelynek bölcsődéje van, s bár 2015 októberében félve indították el, egy éves működése alatt bebizonyosodott, hogy szükség van rá, és most már 50 százalékkal többen jelentkeztek, mint amennyi hely van.


Még mindig sok a közlekedési baleset

De nem csak jó történt a településen, az országút sávjait elválasztó betonfal miatt még mindig pereskedik az önkormányzat, tavaly még tüntettek is a válaszfal miatt. „Még mindig sok baleset történik, mi állandóan videofelvételeket, fotókat, reklamációkat küldünk, az országos útügyi hatóságnál azonban nincs nyitás, azt mondják, minden rendben van. Pedig a tény az, hogy a balesetek száma nőtt, az elmúlt évben hét gyalogost ütöttek el, olyant, aki szabályosan átjárón kelt át. S hogy miért? Mert a betonfal miatt az arra közlekedő autók sebessége is megnőtt, nem is látják jól a gyalogost, így amire észreveszik, sokszor már késő megállni” – mutat rá a polgármester.

Az elöljáró szerint vannak még hiányosságok, van, amit hamarabb kellett volna megoldani, vagy, amit még nem sikerült, ennek ellenére úgy gondolja, jó marosszentgyörgyinek lenni „Fontos, hogy az ember ne csak lakhelyének érezze a települést, hanem meleg fészkének is. Amellett, hogy próbáljuk az infrastruktúrát építeni, fontosnak tartom, hogy ne csak községet építsünk, hanem közösséget is” – fogalmaz a polgármester.

Ön szerint ez:
Jó hír
Rossz hír
HIRDETÉS
1 HOZZÁSZÓLÁS
HIRDETÉS
HIRDETÉS
HIRDETÉS