
Fotó: Boda L. Gergely
Második alkalommal szervez automatizálási és robotika workshopot a marosvásárhelyi volt Népi Egyetem november 27-én a Bolyai Gimnázium, az Elektromaros Szakközépiskola, a Sapientia, valamint a Petru Maior egyetem részvételével.
2014. november 25., 13:542014. november 25., 13:54
2014. november 25., 14:342014. november 25., 14:34
A marosvásárhelyi Mihai Eminescu Ifjúsági Ház előterében és parkolójában szervezik meg a második automatizálási és robotika kiállítás-bemutatót csütörtökön. A Marosvásárhelyi Kulturális és Tudományegyetem (volt Népi egyetem, MKTE) által szervezett rendezvény megnyitóját 13 órakor tartják, és estébe nyúlóan várják az érdeklődőket a saját képzési köreiken, illetve a Bolyai Farkas Gimnázium és az Elektromaros Szakközépiskola diákjai, valamint a Sapientia-EMTE és a Petru Maior Tudományegyetem hallgatói által készített robotok ismertetésére.
„A rendezvény célja elsősorban, hogy népszerűsítsük ezeket a képzéseket, tevékenységeket ezeknél a tanintézményeknél. Általános iskolások felfigyelhetnek a középiskolák, vagy középiskolások az egyetemi szakokra. Továbbá kihívás is a diákoknak, hallgatóknak, mert összemérhetik tevékenységeik eredményeit, és partnerségről, együttműködésről is szó van. Minden, amit itt bemutatunk, az mozog, működik. A kreativitást, a vállalkozó szellemet bátorítjuk, mert fel kell készülni a számítástechnika-használati, alkalmazási hullámra. Sok megvalósítás a játékok világából indul, utána lesz alkalmas ipari használatra” – mondta főszervezőként Csegzi Sándor igazgató.
Hozzátette, az MKTE a sztratoszféra-ballon felbocsájtásának eredményeiről számol be a csütörtöki nyílt napon. Megtudtuk, hogy a 33 130 méteres magasságba emelkedett tudományos kutatási eszköz a Râmnicu Vâlceától 45 kilométerre, Marosvásárhelytől 256 kilométerre található, Vâlcea megyei Horezu város térségében landolt, oda kellett a földi mobilcsapatnak utána mennie.
A Petru Maior egyetem részéről Mircea Dulău úgy értékelte, a hasonló lehetőségek fontosak az intézménynek és a hallgatóknak is, mert megmutathatják tevékenységüket, felszereléseiket, a workshopon pedig egy épületvilágítást koordináló rendszert, távirányításos mozgó robotot, két pneumobilt és napelemet is közszemlére bocsájtanak. A Sapientia-EMTE oktatója, Bakó László szerint ők pneumobilokkal, mikrokontroll- és mágneses rendszerekkel, távirányítású légpárnás robotokkal „készülnek”.
Az Elektromaros Szakközépiskolát Veress Éva és Pethő László képviselte. „Mi gyakorlatilag nyersanyagot szolgáltatunk az egyetemeknek, ezért több matematika-intenzív informatika profilú osztályra lenne szükségünk. Eddig volt évfolyamonként egy, de most már tizedik és kilencedik nincs, nem hagyták jóvá az elindítását” – ismertette Veress Éva. Az „elektrosok” az iskolai és a robotika szakkör tevékenységét ismertetik, négy mikrokontroll-aplikációt, bemutató pannókat, funkcionális maketteket, valamint a security robotot és a CowRobotot. A Bolyaiban négy éve működik a robotika szakkör, jelenleg 11 Lego Mindstorm típusú robotjuk van, idéntől két csoportban, az ötödik osztályosokkal, valamint a középiskolásokkal külön foglalkoznak, a workshopon előbbiek vesznek részt. „A kör októberben indult, tehát még nincsenek megvalósításaink, ezért mi a csapatmunkát, a lelkesedést, az érdeklődést, a kitartást, a kreativitást mutatjuk be” – mondta Ignát Anna tanár.
Tűz ütött ki csütörtökön egy mésszel megrakott teherautó motorterében Segesváron, az E60-as úton. A helyszínre a tűzoltók vonultak ki, hogy megakadályozzák a lángok továbbterjedését.
A marosludasi tűzoltó-egység katonai tűzoltóit egy kigyulladt kisteherautóhoz riasztották az A3-as autópályára szerda délután. A tűzeset a sztráda Marosvásárhely–Kolozsvár menetirányában történt.
Néhány nap múlva megnyitja kapuit Erdély egyik legnagyobb könnyűzenei fesztiválja, a VIBE. A július 2–5. között zajló rendezvény idén is nemzetközi sztárokkal, hazai kedvencekkel, új helyszínekkel és több kényelmi fejlesztéssel várja a látogatókat.
A csütörtökön kezdődő VIBE Fesztivál ideje alatt megerősített rendőri és csendőri jelenlétre kell számítani Marosvásárhelyen és a fesztivál helyszínén. A hatóságok célja, hogy a négynapos rendezvény rendben és biztonságban teljen.
Több mint egy tucat helyszínen avatkoztak be a Maros megyei tűzoltók a keddi vihar után. A kidőlt fák autókat, tömbházakat és egy étterem teraszát is megrongálták, több településen pedig pincéket és alagsorokat öntött el a víz.
Megtalálták a tűzoltók annak a személynek a holttestét, akit kedd délután kezdtek el keresni a Maros folyóban Lekencénél.
Egy, a Maros folyóban eltűnt, feltehetően vízbe fulladt személy felkutatásához riasztották kedden a dicsőszentmártoni tűzoltóegység és a marosludasi munkapont hivatásos tűzoltóit Maroslekence térségébe.
Egy sávon halad a forgalom a marosvásárhelyi Szabadi úton, ahol két autó ütközött össze hétfőn délután.
Több mint 104 millió lejes beruházással épülhet modern aquapark és szabadidős központ Szovátán. A Maros Megyei Tanács és Szováta önkormányzata közösen nyújt be pályázatot a projekt megvalósítására, amely egész évben várná a látogatókat.
A 15-ös országúton, a Marosvécshez tartozó Disznajón bekövetkezett balesethez riasztották hétfőn reggel a dédai tűzoltóság munkatársait: egy mikrobusz és egy személyautó karambolozott.
szóljon hozzá!