Fotó: Boda L. Gergely
Egyesek felháborodtak, mások meglepődtek, amikor hajnali 6 óra tájt rendőr és egy lakásgazdálkodási vállalati igazolvánnyal rendelkező civil nyomta marosvásárhelyi lakásuk csengőjét.
2014. október 07., 16:282014. október 07., 16:28
Az önkormányzati alárendeltségben lévő Locativ Rt., valamint a helyi rendőrség munkatársai azt szerették volna ellenőrizni, hogy az állami lakásokat valóban azok lakják-e, akiknek a nevére szól a szerződés. Ugyanis számos esetben az Országos Lakásügynökség által épített, úgynevezett ANL-s lakásokat a bérlők jövedelmük kiegészítése érdekében kiadják egy harmadik félnek. Általában azok folyamodnak az efféle törvénybe ütköző eljárásokhoz, akik úgy jutottak állami lakáshoz, hogy közben saját tulajdonú lakhellyel is rendelkeznek vagy huzamosabb ideig külföldön tartózkodnak. A turpisságról esetenként a lakóbizottsági elnök is tud, de szemet huny felette. Az önkormányzat illetékesei viszont véget szeretnének vetni az efféle cselezéseknek, és a rajtakapott szabályszegők kilakoltatását helyezték kilátásba.
Elnézést kérnek a korai igazoltatásért
„Reggel 6 óra 40 perckor egy rendkívül hosszas csengetésre ébredtünk. Az ajtóban két férfi állt, aki be sem mutatkozott, egyenesen a személyazonossági igazolványomat kérte, majd elővett egy táblázatot, feltett egy pár kérdést, kipipált néhány dolgot, és elköszönt” – mesélte portálunknak Gyarmati Katalin, aki csak azok után tudta meg a váratlan látogatás célját, miután ő maga kérdezte meg a két ismeretlentől. A háromgyermekes családanya, aki törvényes keretek között bérli a Belvedere negyedbeli ANL-s lakást elmondta, van olyan szomszédja, akiről a fél lépcsőház tudja, hogy illetéktelenül, a bérlő helyett költözött a lakásba.
„Ezúton is elnézést szeretnénk kérni azoktól a lakóktól, akiket a korai időpontban felzavartunk, de ilyenkor sikerül otthon találni mindenkit. Később hiába kopogtatunk, mert aki dolgozik, már rég elindult otthonról” – magyarázta Valentin Bretfelean, a helyi rendőrség igazgatója, belátván, hogy egyes lakókban ellenszenvet váltott ki a hatósági „csergőóra” megszólalása.
Hajnali viráglocsolás pizsamában
A hajnali 6 órakor kezdődő ellenőrzések során viszont számos törvénytelenségre derült fény, különösképpen a romák által lakott hidegvölgyi, illetve Toldy (Băneasa) utcai társasházakban. Az esetek többségében a bejelentett lakókon kívül még hét-nyolc vagy akár tíz személy zsúfolódott az alig egy- vagy kétszobás lakrészekben. A városházi illetékesek szerint ez azért nincs rendjén, mert tíz-tizenöt személy sokkal inkább lelakja a házat, mint egy ötfős család.
„Már lakoltattunk ki roma családokat a Băneasa utcai társasházból, és szerintem ugyanez a sors vár azokra is, akik albérletbe adták az ANL-s lakásaikat” – fejtette ki a Székelyhonnak Valentin Bretfelean. A beosztottjai által végzett kora reggeli „látogatásokról” elmondta, hogy a lakók többsége megérti az ellenőrzések fontosságát, és készségesen felmutatja az illetékesek által kért okiratokat. „Vannak viszont olyan esetek is, amikor az ajtót nyitó személyek hebegni-habogni kezdenek, és olyan meséket találnak ki, miszerint a bérlőt éppen beutalták kezelésre, és őt bízta meg a lakás felügyeletével. Olyan is volt, aki reggel 6-kor pizsamában azt próbálta beadni, hogy éppen virágot jött locsolni, mert barátjának néhány napra el kellett utaznia” – hozott fel néhány példát Bretfelean.
A Locativ igazgatója, Ovidiu Moldovan elmondta, ő még nem kapta kézhez munkatársai és a rendőrség közös jelentését, így számadatokkal sem tud szolgálni azokról, akikkel a lakásgazdálkodási vállalat szerződést készül bontani. Teljes képet körülbelül egy hét, tíz nap múlva fognak látni, miután sikerül feltérképezni a Locativ tulajdonában lévő mintegy 1350 lakást. Az igazgató egyet viszont megígért: ott, ahol kiderül, hogy a bérlő továbbadta a lakást, azonnal a törvénynek megfelelően fognak eljárni, és beindítják a kilakoltatási folyamatot. Moldovan állítását Dorin Belean, a városháza lakótársulásokért felelős vezetője is megerősítette, mondván: elfogadhatatlan, hogy míg sokan évek óta várólistán vannak, mások, akik ANL-s vagy szociális lakáshoz jutottak, bérbe adják azokat.
A csatornafedők szintre emelésén dolgoznak Marosvásárhelyen a Dózsa György utcában, de ezzel nem érnek véget a két éve megkezdett munkálatok. Módosítani fogják a már felfestett sávokat is, a rendőrség utasítására.
Idén először Romániában, Marosvásárhelyen is látható lesz a Friss Hús Budapest Nemzetközi Rövidfilmfesztivál, Magyarország egyetlen Oscar-kvalifikáló fesztiváljának néhány filmje.
Elsöprő többségben utasították el a helyiek a Maros megyei Koronkán a vasárnap tartott népszavazáson, hogy tömbházak épüljenek a településen. A községvezetők most már a lakosság döntésére is hivatkozva utasíthatják el a potenciális ingatlanbefektetőket.
Noha Crin Antonescu nyerte a vasárnapi, első fordulós elnökválasztást Maros megyében, George Simion alig maradt el tőle.
Egy háromszáz kilogrammos medvét csaltak kelepcébe és altattak el Segesváron hétfőre virradó éjszaka.
Koronkán vasárnap nemcsak az államelnök-jelöltek nevére lehet pecsételni. Egy másik szavazólapot is kapnak a helyiek, akik arról nyilváníthatnak véleményt, hogy akarják-e, hogy a településükön tömbházak épüljenek.
Kigyulladt személygépkocsihoz riasztották a segesvári hivatásos tűzoltókat szombatról vasárnapra virradó éjszaka.
Idős édesapját keresi egy férfi Marosvásárhelyen, aki napok óta nem tért haza.
Munkaszüneti napon sem pihentek a Maros megyei közlekedésrendészek: közel 300 autóvezetőt igazoltattak, alkohol- és drogteszteket végeztek, de volt, akinek a jogosítványát is bevonták, más szabálysértők pénzbírságot kaptak.
Három autó ütközött össze Segesváron péntek délelőtt a 13-as jelzésű országúton, hárman megsérültek – adja hírül a Maros megyei tűzoltóság.
szóljon hozzá!