
Fotó: Boda L. Gergely
Immár hagyománnyá vált Marosvásárhelyen, hogy vízkeresztkor feltörik a Marost borító jeget, és az igazán bátrak megmártóznak a hideg vízben. A fürdőzőknek ez különleges élmény, a nézők többsége pedig azért vesz részt az eseményen, hogy meggyőződjön ennek valóságáról, különben el sem hinnék.
2015. január 07., 17:492015. január 07., 17:49
2015. január 07., 19:572015. január 07., 19:57
A kezdeményező Mircea Gusztáv évekkel ezelőtt döntött úgy, hogy kipróbálja a jeges fürdőt. „Nyolc évvel ezelőtt kezdődött ez az akció. Kijöttünk, léket vágtunk, de akkor csak én egyedül mártóztam meg a jeges vízben. Aztán mások is csatlakoztak, és évről évre nőtt a résztvevők száma. Tavalyelőtt 38-an vettek részt a vízkereszti fürdőn a Maros-parton, ez volt a legnagyobb létszám eddig. Minden korosztályból volt már vállalkozó, az idősek sem ijednek meg a kihívástól, számos bátor fiatal is kiállta a próbát. A nyolc év alatt a legfiatalabb résztvevő egy 11 éves fiú volt. Bárki kipróbálhatja, természetesen saját felelősségére, fontos, hogy ne egyedül tegye, legyen mellette valaki. Ezért szervezzük közösen ezt minden évben, idén is látok visszatérő arcokat, úgyhogy van már néhány alaptagja ennek a hagyománnyá vált eseménynek” – mondta a kezdeményező. Arra is kíváncsiak voltunk, hogy milyen érzés a hideg vízbe ugrani, amire egyértelmű választ kaptunk: szenzációs. „Abban a pillanatban nagyon kellemetlen, kissé fájdalmas is, de fél percre rá a szervezet teljesen másként viselkedik, kimelegedsz, el is felejted, hogy olyan hideg vízben voltál. Én csak ajánlani tudom” – mesélte a merész férfi.
A közönség visszatartott lélegzettel figyelte a történéseket. Balázs Árpád elmondta, őt nem lehetne rávenni ilyesmire. „Azt hiszem, engem nem tudnának rávenni, hogy a jeges vízbe ugorjak. Sokszor nyáron is hideg a víz, nem hogy most. Nézőként azonban szívesen részt veszek” – mondta. Seres Ilona csodálta a jelentkezők bátorságát, ámulva leste reakcióikat. „Jaj, én úgy izgultam mindegyikért, hogy ne legyen semmi bajuk. Nem is tudom, honnan van annyi bátorságuk. Nézőként egészen félelmetes, de amikor kijönnek, s azt mondják, hogy milyen jó volt, és látszik rajtuk az a ragyogás, akkor azt mondom, hogy egészségükre” – mondta a nyugdíjas hölgy.
Tűz ütött ki csütörtökön egy mésszel megrakott teherautó motorterében Segesváron, az E60-as úton. A helyszínre a tűzoltók vonultak ki, hogy megakadályozzák a lángok továbbterjedését.
A marosludasi tűzoltó-egység katonai tűzoltóit egy kigyulladt kisteherautóhoz riasztották az A3-as autópályára szerda délután. A tűzeset a sztráda Marosvásárhely–Kolozsvár menetirányában történt.
Néhány nap múlva megnyitja kapuit Erdély egyik legnagyobb könnyűzenei fesztiválja, a VIBE. A július 2–5. között zajló rendezvény idén is nemzetközi sztárokkal, hazai kedvencekkel, új helyszínekkel és több kényelmi fejlesztéssel várja a látogatókat.
A csütörtökön kezdődő VIBE Fesztivál ideje alatt megerősített rendőri és csendőri jelenlétre kell számítani Marosvásárhelyen és a fesztivál helyszínén. A hatóságok célja, hogy a négynapos rendezvény rendben és biztonságban teljen.
Több mint egy tucat helyszínen avatkoztak be a Maros megyei tűzoltók a keddi vihar után. A kidőlt fák autókat, tömbházakat és egy étterem teraszát is megrongálták, több településen pedig pincéket és alagsorokat öntött el a víz.
Megtalálták a tűzoltók annak a személynek a holttestét, akit kedd délután kezdtek el keresni a Maros folyóban Lekencénél.
Egy, a Maros folyóban eltűnt, feltehetően vízbe fulladt személy felkutatásához riasztották kedden a dicsőszentmártoni tűzoltóegység és a marosludasi munkapont hivatásos tűzoltóit Maroslekence térségébe.
Egy sávon halad a forgalom a marosvásárhelyi Szabadi úton, ahol két autó ütközött össze hétfőn délután.
Több mint 104 millió lejes beruházással épülhet modern aquapark és szabadidős központ Szovátán. A Maros Megyei Tanács és Szováta önkormányzata közösen nyújt be pályázatot a projekt megvalósítására, amely egész évben várná a látogatókat.
A 15-ös országúton, a Marosvécshez tartozó Disznajón bekövetkezett balesethez riasztották hétfőn reggel a dédai tűzoltóság munkatársait: egy mikrobusz és egy személyautó karambolozott.
szóljon hozzá!