Fotó: Boda L. Gergely
December közepén hivatalosan is lejárt országos szinten az igazgatói tisztségekért meghirdetett versenyvizsga. Jóllehet Maros megyében már október végén minden jelentkező túl volt rajta, az eredmények nyilvánossá tételére várni kellett.
2016. december 28., 13:442016. december 28., 13:44
Illés Ildikó, Maros megye helyettes főtanfelügyelője azt reméli, hogy lesz még a jövőben lehetőségük vizsgázni azoknak is, akiknek most nem sikerült. Sok intézményben ugyanis nincs jelenleg új igazgató, mert nem jelentkezett senki a tisztségre, vagy nem sikerült a vizsgája a pályázónak.
Ezekben a tanári kar jelölhet egy szakembert az intézményvezetői állásra, olyat, aki teljesíti a módszertani előírásokat, például szakdolgozata jelent meg, konferenciákon vett részt. Abban az esetben, ha nincs ilyen személy, a főtanfelügyelő nevez ki valakit ideiglenesen – azaz valószínű, hogy ideiglenesen, mert egyelőre még nincs meghatározva egy újabb vizsga időpontja.
„Optimista ember szoktam lenni, ezért remélem, hogy jövőben lesz majd egy újabb versenyvizsga, mert kellene egy második esély azoknak is, akiknek most nem sikerült” – tette hozzá a főtanfelügyelő-helyettes. Illés Ildikó szerint ugyanis nem igazságos, hogy egy kis vidéki iskolában, ahol mindössze kétszáz gyerek van, az intézményvezetőnek ugyanolyan szigorú kritériumoknak kell megfelelnie, mint egy nagyobb iskola vezetőjének. Ugyanakkor az lenne a korrekt, ha minden iskolavezető vizsgával kapná meg az állását – tette hozzá.
A módszertani szabályok szerint nem lehet kinevezni azokat, akik részt vettek a vizsgán, de nem sikerült nekik. Továbbá azokat a személyeket sem, akik eddig vezették az adott intézményt, de nem vettek részt a versenyvizsgán – tudtuk meg Illés Ildikótól.
Január kilencedikén kapják kézbe az igazgatói tisztséget igazoló kinevezésüket azok, akiknek sikerült a versenyvizsgájuk. Maros megyében már október végén lejárt a vizsgáztatás, nyolc nap alatt az összes – mintegy 250 – jelöltet felmérte a bizottság, az óvás benyújtására azonban várniuk kellett szinte egy hónapot. Azok a pedagógusok, akiknek nem sikerült az írásbelijük, nem nyújthattak be óvást, kizárólag a szóbelin elvágottak kérhették a szóbelijük és az iratcsomójuk újraértékelését. A 71 elvágott Maros megyei pályázó közül mintegy húsz volt magyar anyanyelvű, többségében olyanok, akik valamely vidéki iskola aligazgatói tisztségére jelentkeztek.
Három személyautó ütközött össze Dédánál, a 15-ös országúton szombaton reggel. Egy személyt a roncsok közül kellett kimenekíteni – közölte a Maros megyei tűzoltóság.
Nyolcezer lejes adományt vehetettek át az Együtt a Rákos Gyermekekért Alapítványt képviselői pénteken délután a marosvásárhelyi Vifi képviselőitől, ennyi adomány gyűlt össze a nemrég megszervezett jótékonysági futás nyomán.
Iskolakezdésre készülve a megyei önkormányzati képviselők megszavazták, hogy a Maros megyei óvodák és iskolák továbbra is biztosítják a tízórait a gyermekek számára, és támogatják az ingázó diákok utazási költségeit.
Dr. Rezi Botondot nevezték ki a Maros Megyei Múzeum ideiglenes igazgatójának, miután elődje, Ötvös Koppány Bulcsú a kulturális minisztérium államtitkára lett. Az új vezető kinevezéséről a Maros megyei tanács döntött.
A divat ritkán költözik ilyen rendhagyó helyszínre: a marosvásárhelyi állatkert oroszlánketrecében rendezik meg a hétvégén Hajnal Zsuzsanna divatbemutatóját, amely a látványon túl gondolatébresztő üzenetet is közvetít a fenntarthatóságról.
Roma Kulturális Napokat tartanak Marosvásárhelyen a Vársétányon augusztus 22-24. között, ezért a programok ideje alatt forgalomkorlátozásra kell számítani az említett utca egyik felében.
Kis előrelépés történt a négy éve beharagozott marosvásárhelyi városi park létrehozása kapcsán: az önkormányzat benyújtotta az iratokat a környezetvédelmi engedélyre. A huszonhat hektáros területen jelenleg ember nagyságú a gaz.
Két baleset történt Maros megye különböző pontjain csütörtökön reggel, csaknem megegyező időben.
A Szent István-napi új kenyér ünnepén idén is néptánccal, zenével és közös kenyértöréssel erősítette a marosvásárhelyi magyarság a közösséghez tartozás érzését és a hagyomány tiszteletét, bár idén jóval kevesebben tették ezt, mint tavaly.
Közösségi alkalomhoz hasonló volt a magyar államalapítás ünnepén Nyárádszeredában a heti vásár. Nemcsak azért, mert lehetett találkozni, beszélgetni, nézelődni, hanem azért is, mert több évtized után visszaköltözött a szerdai vásár a főtérre.
szóljon hozzá!