Marosvásárhely magyar középiskolája méltó a nevére

•  Fotó: Boda L. Gergely

Fotó: Boda L. Gergely

Oklevéllel is jutalmazzák majd május elején azt a több mint száz bolyais diákot, akik ebben a tanévben kiváló eredményeket értek el Maros megyei, országos és nemzetközi versenyeken, országos és európai szintű elismerést hozva ezzel a Bolyai Farkas Elméleti Líceumnak. Egyelőre a sajtó képviselői előtt mutatták be a díjazottakat és felkészítő tanáraikat.

Hajnal Csilla (R)

2012. március 21., 15:292012. március 21., 15:29

2012. március 21., 19:202012. március 21., 19:20

109 kiváló diák nevét sorolták fel és mutatták be legtöbbjüket személyesen is szerdán a Bolyai Farkas Elméleti Líceum dísztermében tartott sajtótájékoztatón. Összesen 14 kategóriában hoztak haza első, második vagy harmadik díjat a megyei, országos és nemzetközi versenyekről.

Rajtuk kívül megismerhettük az iskola futballcsapatát is, amely többek között a megyei bajnokság negyeddöntőjébe is bejutott, illetve a magyar középiskolák megyei szakaszán is kiválóan teljesített – felvéve a harcot többek között a sportiskola tanulóival is. A focicsapat legnagyobb lányrajongóiról is hallhattak a sajtó munkatársai: megalakult ugyanis az iskola válogatott pom-pom csapata. A tanintézet kosárlabdacsapatáról, sízőiről, atlétáiról, asztaliteniszezőiről is hallhattak a résztvevők, s a líceum sakkbajnokát – aki egyben a focicsapat kapitánya – is bemutatták Jakab Barna és Albertini Zoltán testnevelő tanárok.

Nyelvőrzők, feltalálók és matematikusok

Helyhiány miatt nem soroljuk fel az összes díjazott nevét, de katedrákra lebontva számadatokkal érzékeltetjük, hogy Marosvásárhely egyetlen magyar nyelvű középiskolája méltó a Bolyai Farkas névre. Az iskola legkisebbjei, az I–IV. osztályosok közül 19 tanulót díjaztak anyanyelvi és különböző matematika versenyek megyei és országos szakaszain – tudtuk meg Pop Ágnes tanítónőtől. Biológiából 5 diák, történelemből 3, földrajzból 2, magyar nyelv és irodalomból 9 tanuló ért el első, második vagy harmadik helyezést a hagyományos tantárgyversenyek megyei, illetve országos szakaszain, valamint nemzetközi szintű megmérettetéseken.

Mátéfi István, az iskola matematika szakos tanára 48 diákját emelte ki a versenyeken elért eredményeik miatt, Láday Zoltán társadalomtudományokat oktató tanártól pedig azt is megtudtuk, hogy a Csíkszeredában szervezett Országos Esettanulmány Versenyen első helyezett lett a Bolyai csapata, és az országos feltalálók és alkotók megmérettetéséről is díjjal tértek haza a bolyais diákok.

Iskolai premier született

Összesen 10 diák ért el kiváló helyezést a megyei és országos informatika versenyeken, őket Fejér Magdolna, Jakab Tünde és Ignát Anna informatika szakos tanárok készítették fel. Angol nyelv és irodalomból 13 diák ért el kiváló helyezést a tantárgyversenyek megyei és országos szakaszain. A Public Speaking elnevezésű nemzetközi versenyen is képviselik az iskolát Londonban – tudtuk meg Kádár Adrienn angol szakos tanárnőtől. A német katedra három versenyen vett rész, összesen 4 diák hozott haza díjat ebben a tanévben. „A Bolyai Farkas Elméleti Líceumban a felsőfokú német nyelvvizsga is letehető, ebben a tanévben már hat tanuló tette le sikeresen” – számolt be az eredményekről Gáll Enikő német szakos tanár.

A kémia katedra képviselője, Patek Enikő tanárnő 21 csapatban és egyénileg szerzett díjról számolt be, míg Máthé Márta fizika szakos tanárnő „iskolai premierről” adott hírt a sajtó képviselőinek: először fordult elő az iskola történetében, hogy a fizika tantárgyverseny megyei szakaszán első helyezést ért el mind a kilencedikesek, mind a tizedikesek, tizenegyedikesek és tizenkettedikesek képviselője. Ebben a tanévben összesen 9 diák ért el kiváló helyezést fizikai versenyeken.

Ugyanakkor bemutatták Kiss Annát is, aki Románia legjobb tizenhétéves fordítója lett az Európai Unió által meghirdetett Juvenes Translatores nevet viselő fordítói versenyen.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 02., csütörtök

Kigyulladt egy mésszel megrakott teherautó motortere Segesváron

Tűz ütött ki csütörtökön egy mésszel megrakott teherautó motorterében Segesváron, az E60-as úton. A helyszínre a tűzoltók vonultak ki, hogy megakadályozzák a lángok továbbterjedését.

Kigyulladt egy mésszel megrakott teherautó motortere Segesváron
Hirdetés
2026. július 01., szerda

Autópályán gyulladt ki egy kisbusz Marosludas közelében

A marosludasi tűzoltó-egység katonai tűzoltóit egy kigyulladt kisteherautóhoz riasztották az A3-as autópályára szerda délután. A tűzeset a sztráda Marosvásárhely–Kolozsvár menetirányában történt.

Autópályán gyulladt ki egy kisbusz Marosludas közelében
2026. július 01., szerda

Azahriah, Alan Walker és Inna is érkezik – számos újdonsággal indul a VIBE Fesztivál

Néhány nap múlva megnyitja kapuit Erdély egyik legnagyobb könnyűzenei fesztiválja, a VIBE. A július 2–5. között zajló rendezvény idén is nemzetközi sztárokkal, hazai kedvencekkel, új helyszínekkel és több kényelmi fejlesztéssel várja a látogatókat.

Azahriah, Alan Walker és Inna is érkezik – számos újdonsággal indul a VIBE Fesztivál
2026. július 01., szerda

Több mint száz rendőr ügyel a biztonságra a VIBE Fesztivál idején

A csütörtökön kezdődő VIBE Fesztivál ideje alatt megerősített rendőri és csendőri jelenlétre kell számítani Marosvásárhelyen és a fesztivál helyszínén. A hatóságok célja, hogy a négynapos rendezvény rendben és biztonságban teljen.

Több mint száz rendőr ügyel a biztonságra a VIBE Fesztivál idején
Hirdetés
2026. július 01., szerda

Éjszaka sem pihentek a tűzoltók: károkat okozott a vihar Maros megyében

Több mint egy tucat helyszínen avatkoztak be a Maros megyei tűzoltók a keddi vihar után. A kidőlt fák autókat, tömbházakat és egy étterem teraszát is megrongálták, több településen pedig pincéket és alagsorokat öntött el a víz.

Éjszaka sem pihentek a tűzoltók: károkat okozott a vihar Maros megyében
2026. június 30., kedd

Megtalálták a Marosba esett személy holttestét

Megtalálták a tűzoltók annak a személynek a holttestét, akit kedd délután kezdtek el keresni a Maros folyóban Lekencénél.

Megtalálták a Marosba esett személy holttestét
2026. június 30., kedd

Embert keresnek a Marosban Lekencénél

Egy, a Maros folyóban eltűnt, feltehetően vízbe fulladt személy felkutatásához riasztották kedden a dicsőszentmártoni tűzoltóegység és a marosludasi munkapont hivatásos tűzoltóit Maroslekence térségébe.

Embert keresnek a Marosban Lekencénél
Embert keresnek a Marosban Lekencénél
2026. június 30., kedd

Embert keresnek a Marosban Lekencénél

Hirdetés
2026. június 29., hétfő

Két autó ütközött, az egyik lesodródott az úttestről

Egy sávon halad a forgalom a marosvásárhelyi Szabadi úton, ahol két autó ütközött össze hétfőn délután.

Két autó ütközött, az egyik lesodródott az úttestről
2026. június 29., hétfő

Aquaparkkal bővülhet Szováta turisztikai kínálata

Több mint 104 millió lejes beruházással épülhet modern aquapark és szabadidős központ Szovátán. A Maros Megyei Tanács és Szováta önkormányzata közösen nyújt be pályázatot a projekt megvalósítására, amely egész évben várná a látogatókat.

Aquaparkkal bővülhet Szováta turisztikai kínálata
2026. június 29., hétfő

Mikrobusz és személyautó karambolozott Maros megyében

A 15-ös országúton, a Marosvécshez tartozó Disznajón bekövetkezett balesethez riasztották hétfőn reggel a dédai tűzoltóság munkatársait: egy mikrobusz és egy személyautó karambolozott.

Mikrobusz és személyautó karambolozott Maros megyében
Hirdetés