A leendő vásárlók már nézelődnek, méregetik a fenyőfákat Marosvásárhelyen. Az árusok szerint egyelőre csak a távolabbi településekről érkezők vásárolják meg a tűlevelűt, illetve azok a városiak, akiknek van, ahol tárolni. Az árak a tavalyihoz hasonlók, a kínálat bőséges.
2016. december 15., 20:052016. december 15., 20:05
A kövesdombi napi piacon egyelőre csak lucfenyőt árulnak, elég borsos áron. A kiaggatott cetli szerint 30-200 lej közötti összegért lehet hazavinni a fát, a levágott ágakért 10 lejt kérnek. A Neamţ megyéből hozott áru finom-vegyes, van kicsi és gyér, de magas és dús fa is. Az árusok szerint csak nézelődnek, érdeklődnek az emberek, vásárló még nemigen akad.
Az egyik nyugdíjas szerint nem kell csodálkozni, ha nincs vásárló, mert a nagyáruházakban szebbet és olcsóbbat lehet kapni. „Olyant láttam a napokban 58 lejért, hogy »majdnem beszélt«, ahhoz képest ezek szánalmasak. Még ha taxival hozom haza a kombináttól, akkor is megéri, hogy onnan vegyek. Csak várok még vele, mert nincs, ahol tároljam, s nem szeretném, ha kisunokám meglátná” – mondta a néni. Hozzátette, olyan barkácsáruházat is talált, ahol januárban 25 lejért visszaveszik a használt fenyőfát, majd újrahasznosítják.
Az állomás tér melletti nagyáruház parkolójába vasárnap érkeztek a kémeriek a normandiai fenyőkkel. Tőlük megtudtuk, az ár most is méretfüggő, a legkisebbek egy méteresek, ezeket 30 lejért kínálták, már el is fogytak, de hoznak még belőlük. A legnagyobbak a három méteresek, ezeket kétszáz lejért lehet hazavinni. Általában a közepes fenyőfákat keresik az emberek, ám sokan az utolsó percben szerzik be ezeket, mert a tömbházakban nincs, ahol tárolják. Eddig főként azok vásároltak, akik falura, távolabb vitték. „Egyelőre naponta csak tízet-tizenötöt adunk el. A férfiak jönnek megnézik, majd feleségeikkel visszatérnek, megveszik. Karácsony szombatján délelőttig itt leszünk” – mondta az egyik árus.
A nagyáruházak parkolóiban több helyen árulnak normandiai fenyőt, a barkácsáruházakban is általában ebből a dús és tartós fajtából lehet válogatni. Sokat tart a meleg lakásban, de nincs igazi fenyőillata, mint ahogy az egyre népszerűbb műfenyőnek sem. Ezt is sok helyen be lehet szerezni, az egyik bolti eladó kérdésünkre elmondta, az egy és másfél méteresek fogynak a legjobban, inkább a közintézmények, iskolák vesznek két méternél magasabbat.
Kisebb lendülettel, de még mindig folytatódik az ingyenes méhnyakrákszűrés Marosvásárhelyen. Bárki jelentkezhet, függetlenül attól, hogy biztosított vagy sem.
Sérüléseikből felépült, megerősödött fiatal madarak nyerték vissza szabadságukat a Sérült Vadállatok Rehabilitációs Központja gondozásának köszönhetően. A gólyákat Marosszentgyörgy közelében engedték el, hogy megkezdhessék útjukat Afrikába.
Három személyautó ütközött össze Dédánál, a 15-ös országúton szombaton reggel. Egy személyt a roncsok közül kellett kimenekíteni – közölte a Maros megyei tűzoltóság.
Nyolcezer lejes adományt vehetettek át az Együtt a Rákos Gyermekekért Alapítványt képviselői pénteken délután a marosvásárhelyi Vifi képviselőitől, ennyi adomány gyűlt össze a nemrég megszervezett jótékonysági futás nyomán.
Iskolakezdésre készülve a megyei önkormányzati képviselők megszavazták, hogy a Maros megyei óvodák és iskolák továbbra is biztosítják a tízórait a gyermekek számára, és támogatják az ingázó diákok utazási költségeit.
Dr. Rezi Botondot nevezték ki a Maros Megyei Múzeum ideiglenes igazgatójának, miután elődje, Ötvös Koppány Bulcsú a kulturális minisztérium államtitkára lett. Az új vezető kinevezéséről a Maros megyei tanács döntött.
A divat ritkán költözik ilyen rendhagyó helyszínre: a marosvásárhelyi állatkert oroszlánketrecében rendezik meg a hétvégén Hajnal Zsuzsanna divatbemutatóját, amely a látványon túl gondolatébresztő üzenetet is közvetít a fenntarthatóságról.
Roma Kulturális Napokat tartanak Marosvásárhelyen a Vársétányon augusztus 22-24. között, ezért a programok ideje alatt forgalomkorlátozásra kell számítani az említett utca egyik felében.
Kis előrelépés történt a négy éve beharagozott marosvásárhelyi városi park létrehozása kapcsán: az önkormányzat benyújtotta az iratokat a környezetvédelmi engedélyre. A huszonhat hektáros területen jelenleg ember nagyságú a gaz.
Két baleset történt Maros megye különböző pontjain csütörtökön reggel, csaknem megegyező időben.
szóljon hozzá!