Ilyen, amikor a közösség összefog egy tűzkárosult család megsegítésére

Egy hónapja tűz pusztított a backamadarasi Makkai Imre házánál. A falu összefogásának köszönhetően azonban lassan egy hete visszaköltözhettek lakásukba a károsultak.

Gligor Róbert László

2016. december 20., 18:292016. december 20., 18:29

Egy hónapja történt a tűzeset, délután öt óra előtt csaptak fel a lángok, amelyek felemésztették a ház tetőszerkezetét és Makkai lányának tetőtéri szobáját. Ha nem betonfödémes szerkezetű lett volna a ház, teljesen le is éghetett volna. Az éppen külföldön tartózkodó szomszéd felajánlotta üres lakását, így a károsultak oda költözhettek át, nem kellett „más nyakán” lenniük – mesélte el a történteket könnyekkel a szemében a családfő. A faluközösség és a család rögtön összefogott az érdekükben, sokan segítettek pénzzel vagy munkával. Naponta 15-20 személy is dolgozott a családi háznál az eltakarításban, a tetőszerkezet felépítésében és befedésében, szerencsére szakemberek is voltak a rokonságban. Azóta az apróbb munkálatokat Makkai Imre végzi el otthon, a hétvégén az új ajtókat és ablakokat is beszerelték, és örömükre lassan egy hete már vissza is költözhettek, újra van fűtés és áramellátás a lakásban. Makkaiék végtelenül hálásak a rokonaiknak, barátoknak, komáknak, és mindenkinek azért, amit értük tettek.

Makkai Imre a helyi református gyülekezet gondnoka, így természetes, hogy az egész egyházközség megmozdult, az önkormányzattal összefogva gyűjtést szerveztek – tudtuk meg Koncz László Ferenc lelkésztől. A presbiterek és néhány fiatal vállalta, hogy végigjárják a falu minden portáját, s mindenki adományozott is. Az segít igazán, aki hamar segít – mondják, ezért az első szakaszban begyűlt 17 475 lejt gyorsan eljuttatták a családnak építőanyag beszerzésére, majd a továbbiakban még 7090 lejt. A hétvégén a helyi ifjak is átadtak egy jelképes összeget az adventi vásár bevételéből a család megsegítésére, és a szomszédos nyárádszentlászlói gyülekezetben is jelezték, hogy még volnának adakozók.

A helyi önkormányzat is bekapcsolódott a gyűjtésbe, és mindenki tehetsége szerint hozzájárult ahhoz, hogy a család élete mihamarabb visszatérjen a megszokott kerékvágásba – mondta el a gyülekezet főgondnoki tisztségét is betöltő polgármester. Szőcs Antal nagyra értékeli és köszöni a madarasiak és a szomszédos településeken élők gesztusát, segítségét, és főleg a nyugdíjasokét, akik alacsony jövedelmük ellenére is adományoztak. Az önkormányzat is elemezte a helyzetet, és hamarosan háromezer lejt utal ki Makkaiéknak. Mivel a nyár folyamán a faluban még volt egy hasonló eset, az akkori károsult, Bodó János családjának is ugyanekkora támogatást ítélnek meg. „Adja Isten, hogy ne legyen rá szükség, de ha mégis, az önkormányzat a jövőben is támogatást fog nyújtani a hasonló helyzetbe került károsultaknak” – ígérte meg a polgármester.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 04., péntek

Utolsó útjára kísérték Kincses Előd jogászt, Orbán Viktor is részt vett a temetésen

Magyarországi és helyi hivatalosságok is elkísérték utolsó útjára Marosvásárhelyen Kincses Előd jogászt, közírót. A család kérésére a temetés, amelyen részt vett Magyarország miniszterelnöke, Orbán Viktor is, nem volt sajtónyilvános.

Utolsó útjára kísérték Kincses Előd jogászt, Orbán Viktor is részt vett a temetésen
2025. július 04., péntek

Elmaradnak a szászrégeni városnapok

Szászrégenben idén nem szervezik meg a városnapokat, inkább a fejlesztések befejezésére fordítják a pénzt.

Elmaradnak a szászrégeni városnapok
Elmaradnak a szászrégeni városnapok
2025. július 04., péntek

Elmaradnak a szászrégeni városnapok

2025. július 04., péntek

Kilencedszer szerveznek kastélynapot Bonyhán

Kilencedik alkalommal szervez családi napot az Erdélyi Református Nőszövetség a Maros megyei Bonyhán, a Bethlen-kastély parkjában július 5-én, szombaton.

Kilencedszer szerveznek kastélynapot Bonyhán
2025. július 04., péntek

Kimerült tűzoltók, elromló autók – Bukarestre várnak a megoldásért

Több mint egy hónapja nincs csapvíz a Kis-Küküllő menti településeken, és a helyzet kritikus: az ügyeletes tűzoltók kimerültek, a vizet szállító autók pedig meghibásodnak. A gondok megoldásához szükséges pénz még mindig várat magára Bukarestből.

Kimerült tűzoltók, elromló autók – Bukarestre várnak a megoldásért
2025. július 04., péntek

Belakták a fesztiválfalut, pörög a Vibe

Kisebb városhoz hasonlít a Marosvásárhely és Marosszentgyörgy határánál felépített Vibe fesztivál, ahová már beköltöztek a koncertezők, szórakozni vágyók. A szervezők mellett a kisboltosok, vendéglősök, taxisok is örvendenek a népszerű rendezvénynek.

Belakták a fesztiválfalut, pörög a Vibe
Belakták a fesztiválfalut, pörög a Vibe
2025. július 04., péntek

Belakták a fesztiválfalut, pörög a Vibe

2025. július 03., csütörtök

Marosvásárhelyen egyelőre kivárnak az ANL-lakások eladásával

Segesváron eladják az Országos Lakásügynökség (ANL) által fiataloknak épített lakásokat, Marosvásárhelyen azonban egyelőre tartózkodó állásponton van a városvezetés. A bérlők évek óta szeretnének tulajdonosok lenni, mindhiába.

Marosvásárhelyen egyelőre kivárnak az ANL-lakások eladásával
2025. július 03., csütörtök

Több mint tíz hektáron égett a száraz növényzet

Az önkéntes tűzoltók is segítettek a marosvásárhelyi és mezőbándi hivatásos tűzoltóknak szerda délután, hogy megfékezzék a 11 hektáron pusztító tarlótüzet a mezőbándi községhez tartozó Hidegvölgyben.

Több mint tíz hektáron égett a száraz növényzet
2025. július 02., szerda

16 ezer lejt kértek el 20 méter ereszcsatorna felszereléséért

Késsel fenyegetve csikartak ki egy idős férfitől 16 ezer lejt 20 méternyi ereszcsatorna felszerelésének „árát” négy ismeretlen, a férfi feljelentést tett a rendőrségen. Az elkövetőket 24 órára őrizetbe vették.

16 ezer lejt kértek el 20 méter ereszcsatorna felszereléséért
2025. július 01., kedd

Csendes hős a Tiha-nyeregnél: ismeretlen segítő javította meg a menedékház ablakát

Meglepetés fogadta a Maros megyei hegyimentőket a Tiha-nyeregben: mire kiérkeztek, hogy kicseréljék a menedékház betört ablakát, valaki már elvégezte helyettük a munkát.

Csendes hős a Tiha-nyeregnél: ismeretlen segítő javította meg a menedékház ablakát
2025. július 01., kedd

Oxigénterápia és tűzvédelem – biztonságosabb körülmények a betegeknek

Biztonságosabbak a körülmények a Maros megyei kórházban, miután uniós pénzalapokból jelentős beruházásokat eszközöltek, különösen az oxigénterápia biztosításában és a tűzvédelem terén – mondta Ovidiu Gîrbovan igazgató kedden.

Oxigénterápia és tűzvédelem – biztonságosabb körülmények a betegeknek