Fotó: Boda L. Gergely
Maros megyében hetvenegy jelentkezőt vágtak el az igazgatói versenyvizsga valamely szakaszán. Az írásbelin szerzett eredmények véglegesek, míg a szóbeli értékelését meg lehet óvni.
2016. november 21., 17:032016. november 21., 17:03
A szóbelin elbukott iskolaigazgatói és aligazgatói tisztségre pályázó pedagógusok hétfő reggeltől nyújthatják be óvásaikat szerdán déli tizenkét óráig a tanfelügyelőségen. A jelentkezőket szóbeli próbákon, önéletrajzuk elemzésével és iskolafejlesztési elképzeléseik alapján is felmérte a bizottság. Maros megyében már október végén lejárt a vizsgáztatás, nyolc nap alatt az összes – mintegy 250 – jelöltet felmérte a bizottság, az óvás benyújtására azonban várniuk kellett szinte egy hónapot. Azok a pedagógusok, akiknek nem sikerült az írásbelijük, nem nyújthatnak be óvást, kizárólag a szóbelin elvágottak kérhetik a szóbelijük és az iratcsomójuk újraértékelését.
A 71 elvágott Maros megyei pályázó közül mintegy húsz volt magyar anyanyelvű, többségében olyanok, akik valamely vidéki iskola aligazgatói tisztségére jelentkeztek.
A végleges eredményeket csak december 16-án teszik közzé – mondta el lapunknak Illés Ildikó Maros megyei főtanfelügyelő-helyettes. A jelenlegi állás szerint vannak olyan tanintézetek, ahol egyelőre nincs magyar aligazgató, ilyen például a marosvásárhelyi Liviu Rebreanu Általános Iskola, az Elektromaros Szakközépiskola, a Romulus Guga Általános Iskola. Nem sikerült a vizsgája a nyárádszeredai Bocskai István Gimnázium igazgatójelöltjének, illetve a szintén nyárádszeredai Deák Farkas Általános Iskola aligazgató-jelöltjének.
Kisebb lendülettel, de még mindig folytatódik az ingyenes méhnyakrákszűrés Marosvásárhelyen. Bárki jelentkezhet, függetlenül attól, hogy biztosított vagy sem.
Sérüléseikből felépült, megerősödött fiatal madarak nyerték vissza szabadságukat a Sérült Vadállatok Rehabilitációs Központja gondozásának köszönhetően. A gólyákat Marosszentgyörgy közelében engedték el, hogy megkezdhessék útjukat Afrikába.
Három személyautó ütközött össze Dédánál, a 15-ös országúton szombaton reggel. Egy személyt a roncsok közül kellett kimenekíteni – közölte a Maros megyei tűzoltóság.
Nyolcezer lejes adományt vehetettek át az Együtt a Rákos Gyermekekért Alapítványt képviselői pénteken délután a marosvásárhelyi Vifi képviselőitől, ennyi adomány gyűlt össze a nemrég megszervezett jótékonysági futás nyomán.
Iskolakezdésre készülve a megyei önkormányzati képviselők megszavazták, hogy a Maros megyei óvodák és iskolák továbbra is biztosítják a tízórait a gyermekek számára, és támogatják az ingázó diákok utazási költségeit.
Dr. Rezi Botondot nevezték ki a Maros Megyei Múzeum ideiglenes igazgatójának, miután elődje, Ötvös Koppány Bulcsú a kulturális minisztérium államtitkára lett. Az új vezető kinevezéséről a Maros megyei tanács döntött.
A divat ritkán költözik ilyen rendhagyó helyszínre: a marosvásárhelyi állatkert oroszlánketrecében rendezik meg a hétvégén Hajnal Zsuzsanna divatbemutatóját, amely a látványon túl gondolatébresztő üzenetet is közvetít a fenntarthatóságról.
Roma Kulturális Napokat tartanak Marosvásárhelyen a Vársétányon augusztus 22-24. között, ezért a programok ideje alatt forgalomkorlátozásra kell számítani az említett utca egyik felében.
Kis előrelépés történt a négy éve beharagozott marosvásárhelyi városi park létrehozása kapcsán: az önkormányzat benyújtotta az iratokat a környezetvédelmi engedélyre. A huszonhat hektáros területen jelenleg ember nagyságú a gaz.
Két baleset történt Maros megye különböző pontjain csütörtökön reggel, csaknem megegyező időben.
szóljon hozzá!