
Javában zajlik a Vajdaszentiványi Nemzetközi Tánctábor, amely vasárnap kezdődött és szombatig tart. A hagyományőrző tábort, ahol táncolni, muzsikálni, nótázni tanulnak a résztvevők, szerda este látogattuk meg.
2014. augusztus 08., 12:442014. augusztus 08., 12:44
Idén új helyszínen szervezték a vajdaszentiványi néptánctábort: a régi iskolában és annak környékén. A Zichy-kastély, amelyben kultúrház is működött, két éve magántulajdonba került, s jelenleg felújítás alatt áll, így a hagyományőrzők kiszorultak az udvaráról. Nagy Erika iskolaigazgató, a tábor egyik főszervezője elmondta, hogy a településnek nagy szüksége lenne egy kultúrotthonra.
„Erről már többször szó esett az önkormányzati gyűléseken. Anyagi helyzetünk nem engedi meg egy új létesítmény építését, ezért úgy tervezzük, hogy a régi iskolát fogjuk átalakítani kultúrotthonná” – hangsúlyozta Nagy Erika.
Idén kevesebb a résztvevő
A régi tanintézet mögé sátrakat húztak fel, szabadtéri színpadot állítottak, zuhanyozófülkéket alakítottak ki. A táborozók a nagy iskolában és családoknál vannak megszállva, a konyha és az ebédlő az óvoda épületében működik. Monda Kinga szervezőtől megtudtuk, hogy idén 60 személy jelentkezett be a táborba. Többségük Magyarországról érkezett, de van közöttük hongkongi, németországi, valamint svájci néptánckedvelő.
A tánctábort idén is a Zichy-Horváth Egyesület szervezte, társszervezőként jelen volt a Zalai néptánccsoport, Varga János (Bokszos) vezetésével. Nagy Erika beszélgetésünk során hangsúlyozta: a helyi intézmények (polgármesteri hivatal, iskola, egyház) összefogása nélkül nem tudták volna megszervezni a rendezvényt. „Az érdeklődés az utóbbi években kissé visszaesett, de mivel kevesebb a résztvevő, kisebb a tábor közössége, több idő jut az ismerkedésre. Az előző évekhez hasonlóan a néptánc két kiváló szakembere, Varga János és Hajdú Flórián tanítják a résztvevőket, a talpalávalót a környék legjobb prímása, Horváth Elek bácsi biztosítja” – tájékoztatott a főszervező.
Öreg és fiatal táncosok a színpadon
A tábor ideje alatt a szervezők a szabadidős programoknak is szorítottak helyet. Ottjártunkkor éppen a közeli tóról érkeztek vissza a vendégek, ahol kedvükre lubickolhattak, szalonnát süthettek. Szerda este hagyományőrző tánccsoportok látogattak a táborba, s legalább 200-250 ember gyűlt össze Vajdaszentiványról és a környező településekről, hogy megtekintsék a vendégek színpadi műsorát. Először az idecspataki hagyományőrzőknek tapsolhatott a közönség, aztán a paniti öregtáncosok bizonyították: aki valamikor megtanulta a táncot, az idős korban is nagyszerűen ropja. Később sorra léptek színpadra a marossárpataki, szászrégeni, marosfelfalui néptánccsoportok, akik szereplésükkel kivétel nélkül elnyerték a nézősereg tetszését. Legnagyobb tapsot a Küküllő menti Dombóról Gilyén Miklós öregtáncos kapta, aki dombói pontozót mutatott be nagy sikerrel, párost alkotva egy 50 évvel fiatalabb zalai táncoslánnyal.
64 éve van néptánccsoportja a falunak
Természetesen a Madarasan Judit vezette helyi hagyományőrző tánccsoport is jelen volt az eseményen. A csoportvezetőtől megtudtuk, hogy Vajdaszentiványnak az ‘50-es évektől folyamatosan van néptánccsoportja. „Jelenleg 8-10 párral működünk, hetente próbálunk. Hagyományőrző rendezvényeken, néptánctalálkozókon lépünk fel a vajdaszentiványi táncrenddel. Rendszerint kapunk meghívásokat külföldről is, idén Zalaegerszegen vendégszerepeltünk. Verbunkkal kezdünk, aztán jön a forduló, csárdás, korcsos, cigánycsárdás, majd a batuka zárja produkciónkat” – mondta Madarasan Judit.
A neves prímással, Horváth Elek bácsival ugyan nem találkoztunk szerda este, de a szervezők elmondták, hogy a kiváló zenész idén is elkápráztatta tudásával a vendégeket. Nagytudású zenészek azonban így is voltak szép számban, s itt elsősorban Jakab Attila, a Maros Művészegyüttes prímásának nevét kell megemlítsük, aki Gilyén Miklós bácsi pontozójához szolgáltatott remek muzsikát.
Változott a helybéliek hozzáállása
A késő esti órákban egy nótázó csoport élén találtunk rá a zalaegerszegi Hajdú Flórián táncoktatóra, aki a budapesti Magyar Nemzeti Táncegyüttes tagja. Hajdú elmondta, hogy a ’90-es évek elején, Varga Jánossal járt először Vajdaszentiványon, aki felhívta a figyelmét arra, hogy a településen még élő kultúrának számít a néptánc.
„Kezdettől fogva minden évben oktatóként és szervezőként veszek részt a táborban. Az elején nagyon tetszett, hogy az egész faluközösség az ügy mellé állt, s rengeteg néptáncos és zenész megfordult a táborban. Az első 8-10 év nagyon szép és emlékezetes volt, azóta mintha változott volna a helybéliek hozzáállása. Egyesek közömbösek lettek, túl sok a konfliktus a falun belül, ami nem tesz jót a rendezvénynek” – fejtette ki véleményét az anyaországi táncoktató.
A tábor ideje alatt az esti programok között szerepelt a Boka színház két előadása (A helység kalapácsa, Savanyú Jóska), amelyet hétfőn és kedden mutattak be, a szerdai táncház, a csütörtöki Zörömbölök együttes néptánc műsora. Péntekre regruta bált terveznek a táborlakók részvételével, majd a péntek éjféli tábortüzet követően szombaton lesz a táborbontás.
Melléképület gyulladt ki hétfőn délután Fickópatakán, a tűzesetben a tulajdonos is égési sérüléseket szenvedett – közli a Maros megyei tűzoltóság.
Általánosságban 50-70, elszigeteltebb helyszíneken pedig 80-100 km/órás széllökésekre figyelmeztetett hétfőn a Maros megyei katasztrófavédelem.
Nagytestű kutya tetemét emelték ki hétfőn reggel a Marosból, a folyó marosvásárhelyi szakaszán – közli a Maros megyei tűzoltóság.
Négy személyt szállítottak kórházba egy balesetet követően, amely szombaton reggel történt Fehéregyházán.
Gyerekzsivaj, viaszos kesicék és két pelyhes kiscsibe – nagycsütörtökön a régi hagyományok jegyében, közösen írták meg húsvéti tojásaikat a marosvásárhelyi Gecse utcai református gyülekezet tagjai.
Fennállásának 170. évfordulóját ünnepli a marosvásárhelyi Stefánia Napköziotthon, ehhez a különleges alkalomhoz a közösséget is bevonnák: régi fotókat keresnek a jubileumi kiállításhoz.
Napirendre került a játéktermek korlátozása vagy kitiltása. Marosvásárhelyen már készül a tervezet, Koronkán teljes tiltásról szavazhatnak, Nyárádszeredában még mérlegelnek, Szászrégenben pedig a lakók egyértelműen az elköltöztetés mellett álltak ki.
A Maros megyei Uzdiszentpéter polgármestere az egyik őrizetbe vett gyanúsított a három közül, akiket előállítottak húsz házkutatást követően egy áramlopást felgöngyölítő rendőrségi akció során – értesült igazságügyi forrásokból az Agerpres hírügynökség.
Őrizetbe vettek három férfit egy áramlopást felgöngyölítő rendőrségi rajtaütés után Maros megyében, ahol húsz házkutatást tartottak csütörtökön.
Rendőröket riasztottak egy összetűzéshez csütörtök este a Maros megyei Felsőrépán, de nemhogy csillapodott volna a helyzet, hanem még inkább eldurvult.
szóljon hozzá!